Irodalmi és színházi napokat rendeznek az esztergomi Babits-kertben
Irodalmi és színházi napokat rendeznek az esztergomi Babits-kertben pénteken és szombaton - hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.
A Babits Mihály egykori nyári rezidenciájánál, az MNM Babits Mihály Emlékház kertjében megvalósuló eseményen írók, költők olvasnak fel műveikből. Az előadáshoz a zenei aláfestést a hárfa adja, de az Óbudai Danubia Zenekar Vonósnégyese is koncertezik, a látogatóknak így igazi kerti muzsikában is részük lehet - hangzott el a műsorban.
Gerstmayerné Tóth Franciska, a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) irodalmi muzeológusa elmondta: három éve rendezik meg évente a Babits Piknik - irodalmi és színházi napok az emlékház kertjében elnevezésű programot a Babits Mihály Színházzal közösen.
A kétnapos programsorozat első napján, pénteken rendezik meg az Írók a kertben című irodalmi estet, amelyen Balla Zsófia, Báthori Csaba, Vörös István és Bartusz-Dobosi László olvas fel saját műveiből Ferge Liza hárfaművész közreműködésével.
Szombaton a Babits-ház kertjében Térzene koncertet rendeznek, amelyen közreműködik az Óbudai Danubia Zenekar Vonósnégyese. Látható lesz a Babits Mihály Színház Jónás könyve című produkciója is Báhner Péter és Kéner Gabi előadásában. A rendezvények ingyenesen látogathatók.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Rajz, makett, film – alkotásokat várnak az esztergomi tűzoltók!
- Útlezárás miatt változik az esztergomi buszok útvonala
- Három hónapig forgalomkorlátozásra kell számítani Esztergomban
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Új vonat, új menetrend Esztergom felé
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


