Ezt olvasta már?


Illegális bevándorlás: életbe lép a megerősített jogi határzár

Ma életbe lép a megerősített jogi határzár, a korábbinál szigorúbb szabályok értelmében a menedékkérőknek a határon lévő tranzitzónákban kell kivárniuk kérelmük jogerős elbírálását. - Pécsi Napilap -

Az Országgyűlésben március 7-én, a kormány javaslatára elfogadott törvénymódosítások szerint tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetben menedékjogi kérelmet kizárólag személyesen, a határon lévő tranzitzónákban lehet benyújtani. A menedékkérőnek a kérelme jogerős elbírálásáig a tranzitzónában kell várakoznia, azt csak kifelé - vagyis a most meglévő tranzitzónák esetében Szerbia felé - hagyhatja el.

Azokat a 14 és 18 év közötti külföldi gyermekeket, akik kísérő nélkül érkeznek, szintén a tranzitzónában helyezik el a menekülteljárás idejére. A 14 év alatti, kísérő nélküli kiskorúak esetén azonban továbbra is biztosított a gyermekvédelmi intézményi elhelyezés. A változás értelmében aki nem a neki előírt helyen tartózkodik, szabálysértést követ el.

A szigorítás következtében a válsághelyzetben a rendőrök Magyarország területén - vagyis nem csak a határtól számított 8 kilométeres sávon belül - feltartóztatják az itt jogellenesen tartózkodó külföldieket, és a határkerítés kapuján átkísérik őket, kivéve, ha bűncselekmény elkövetésének gyanúja merül fel.

A Belügyminisztérium korábbi közlése szerint a határzár célja, hogy tisztázatlan státuszú migránsok ne mozoghassanak szabadon az ország, illetve az Európai Unió területén, és ezzel csökkenjen a migráció biztonsági kockázata. A szaktárca szombaton azt közölte, a rendőrség, a honvédség és a bevándorlási hivatal felkészült a megerősített jogi határzár életbe lépésére. A röszkei és a tompai tranzitzónában összesen 324 konténert telepítettek, bővítésük folyamatban van.

A törvénycsomag - amely március 20-án jelent meg a Magyar Közlönyben - a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Hamarabb jöhet a nyár, mint gondolnád: itt a friss tavaszi előrejelzés

Európában az előrejelzések szerint nem a megszokott módon alakulhat idén a tavasz. Már március második felétől egyre markánsabb...

Megerősítve: Márton Gábor visszatért a magyar fociba - hivatalos

A Csakfoci korábbi hírének megfelelően Márton Gábor vette át a Szentlőrinc irányítását.

Tőzsdére tart a Köki tulajdonosa

Új cég részvényeit vezetik be a magyar tőzsdére.

Idegen anyag került ebbe a sóba, azonnal visszahívták

Idegen anyaggal (expandált polisztirol) szennyezettsége miatt visszahívták és a forgalomból is kivonták az 1 kilogrammos kiszerelésű,...

5 néma jel, ami arra utal, hogy egy nárcisztikussal állsz szemben

Öt nonverbális jelből tudhatod le, ha valaki nárcisztikus – legalábbis egy szakértő szerint. Lehet, hogy ideje nyitva tartani a szemed.

Újabb termékvisszahívás: DDT-t tartalmaz a tea.

A Fitodry Gyógy- és Fűszernövény Feldolgozó Kft. az általuk forgalmazott Fitodry Citromfű levél 100 g megnevezésű termék fogyasztói...

Fél hektáron égett az erdő Szilvásváradnál, gyújtogatás állhat a háttérben

Heves megyében napok óta tűzgyújtási tilalom van érvényben.

Óriási hírt közölt Király Linda: eljegyezték

Az énekesbő boldogabb, mint valaha, miután párja feltette neki a nagy kérdést. A vőlegény szintén a zeneiparban dolgozik.

Rejtélyes körülmények között halt meg a tévés, arccal lefelé fekve találták meg a csatornában, a thaiföldi paradicsom lett a veszte

Jordan Wright új életet kezdett a thaiföldi Phuketen, és látszólag boldogan posztolt az utazásairól. Az utolsó felvételeken azonban már...

Kamatdöntő ülést tartott az Európai Központi Bank

Az Európai Központi Bank Kormányzótanácsa a piaci várakozásokkal összhangban nem változtatott a három irányadó eurókamat szintjén. A...

Víz alig van, hal viszont bőven? 80 centis tóba telepítik a 7500 kiló pontyot

Továbbra is kritikus helyzetben van a Velencei-tó vízszintje, miközben a halállomány kezelése érdekében jelentős pontytelepítésre...

0

Sport

Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt

A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.

Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában

Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.

Steven Gerrard szerint komoly hibát követ el a Liverpool Szoboszlai Dominikkal

Úgy véli: a magyar válogatott csapatkapitánya igazi vezéregyéniség lett.

Ekkora pofonra senki sem számított a Camp Nouban, kilenc gól a BL-meccsen

Három félidőn keresztül remekelt a Newcastle a Barca ellen, de végül hatalmas verést kapott.

Szoboszlai Carragher segítségével bizonyította igazát, a gólja nem így volt tervezve

Az egykori Liverpool-játékos, Jamie Carragher a BL-visszavágó után megragadta a magyar futballista lábát.

Mi történt Varga Barnabással? – az AEK edzésén megdöbbent a görög média + videó

Ma a labdarúgó Európa-ligában és a Konferencialigában is kialakul a legjobb nyolc mezőnye.

Szoboszlai elképesztően okos gólt lőtt a Bajnokok Ligájában – videó

A Galatasaray csapatát fogadták az Anfield Roadon.

Három magyar a pályán, kövesse nálunk a Liverpool és Galatasaray meccsét.

Egy lépésre voltak a bravúrtól a törökök, akik megnyerték a párharc első mérkőzését.

Nincs vita: Szoboszlai Dominik a Liverpool legnagyobb sztárja lett

A Liverpool magyar sztárja fantasztikusan játszott a Galatasaray elleni BL-meccsen.

Véget ért az Odüsszeia: az iráni női válogatott drámai hazaérkezése

A csapat több országon át vezető, tíz napon át tartó hosszú út végén jutott vissza Iránba.

0
0

Bulvár

Ez a zöldség nyersen akár idegméreg is lehet: csak főzve biztonságos a fogyasztása

A zöldségek az egészséges étrend elengedhetetlen részét képezik, és sokan fogyasztják őket nyersen is, hogy megőrizzék a bennük rejlő vitaminokat és tápanyagokat. Ám ez nem minden zöldség esetében a megfelelő

Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt

A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.

Szokatlan dolgot vettek észre Orbán beszédében, ilyet nem mondhat véletlenül 

Orbán Viktor március 15-i ünnepi beszédébe egy váratlan gondolat csúszott be: a miniszterelnök méltatta Deák Ferencet. Ez élesen kilógott a beszéd egyébként konfrontatív hangneméből, a politikai elemző szerint n

Tilos este 7 után ezt csinálni a kardiológus szerint - 20 éve kezel infarktusos betegeket, óva int tőle

Egy kardiológus szerint az esti szokásaid döntik el, regenerálódik-e a szíved, vagy tovább romlik az állapota.

0