Ievan polkka – egy finn világsláger
Finn szösszenetek
Ha egy átlagembert megkérünk, sorolja fel az általa ismert finn szavakat, feltehetően azt mondja majd, hogy egyet sem tud. Aztán meglepődik, ha felfrissítjük az emlékezetét: Nokia, Tikkurila, Joulupukki. A Loituma együttes Ievan polkka című dala is csak akkor lesz ismerős, ha már elkezdődött.
A Ievan polkka talán a legtöbb feldolgozást jegyző finn dal. Az 1930-as években keletkezett és Finnországban mindig is népszerű volt. Az igazi világhírt azonban a Loituma énekegyüttes produkciója hozta el számára.
A Loituma együttest 1989-ben, a Sibelius Akadémián népzenét tanuló fiatalok hozták létre. 1995-ben adták elő először az Ievan polkka című számot, amivel egy csapásra ismertséget szereztek önmaguknak és világhírt a dalnak.
A dal Ieváról (Éva) - nem Levan polkka tehát, ahogyan sokan hiszik, hanem Ievan polkka - szól és egy táncmulatságról, ahol a lány megismerkedik egy fiúval, aki eléggé heves vérmérsékletű. Hiába őrzi a buliban Ievát az édesanyja, a fiúnak sikerül szerelmi légyottra csábítani a leányzót. Sőt, megtudjuk azt is, hogy a begerjedt srác megfenyegeti a kedves mamát, hogy ellátja a baját, ha nagyon akadékoskodik. Történjen bármi, a fiatalok egymáséi lesznek.
Nem véletlen tehát, hogy a mai bulikon is népszerű ez a szám. Ezt bizonyítja a techno változat, amit a Loituma együttes ad elő. A közönségen és az énekeseken is látszik, hogy bizonyára pár pohár Finlandia vizecske lecsorgott már a torkukon a dal elhangzása előtt.
Nagy divat manapság az előzményfilmek készítése, álljon itt most egy előzményklip. Ez egy 1952-es film részlete és a dal pajzán voltára következtethetünk belőle. Anélkül, hogy ismernénk az eredeti szöveget, az előadás és a közönség reakciója olyan, mintha valaki disznó viccet mesélne.
A dal különleges karrierjéhez hozzátartozik, hogy Ázsiában aratta a legnagyobb sikereit. Egy Japán anime figura, egy rajzolt lány énekelte a legismertebb változatát, miközben egy póréhagymát lóbált a kezében. Az interneten számos változata kering ennek az alapvideónak. Az alábbi Holly Dolly remixben – ami számítógépes grafika – 1,22-nél tűnik fel a háttérben ez a rajzolt karakter.
Ha már Ázsiánál tartunk, az alábbi videón egy japán lány látható, amint tátog a dalra és arcokat vág hozzá. Multikulti tehát a Ievan polkka a javából, olyan, mintha például a Most múlik pontosan című dalt valaki kínaiul adná elő.
Az igazán ütős azonban az okarina Ievan polkka, ahol ismét az ázsiai lányok szépségét és találékonyságát csodálhatjuk meg.
Az osztrákok sem szerettek volna lemaradni a feldolgozások világversenyén, így a bécsi gyerekkórus is igyekezett megszelídíteni a Ievan polkkát. Igaz, az alábbi felvétel Koreában készült és az énekes srácok között is akadnak ázsiai származásúak. A szólót azonban egy Draco Malfoy hasonmás énekli.
A videomegosztó oldalakon még számos egyéb feldolgozásra is rábukkanhatunk. Én még olyat is találtam, amelyen Gy. F. balatonfelvidéki szőlész-borász szakértő táncol, de azt nem volt már gusztusom ide feltenni.
Nácsa János
hírek innen, onnan
Hatalmas lyuk tátong az öreg kontinens pénzügyeiben: ezermilliárdos hiány fenyeget
A friss adatok szerint már évi 1400 milliárd eurós finanszírozási hiány fenyegeti Európa gazdasági céljait a bankok oldaláról. A...
Megindult a verseny a dolgozókért: tömeges toborzásra készülnek a cégek
A hazai cégek pozitív várakozással tekintenek a következő hónapokra.
Jogerősen elítélték Balatonalmádi korábbi polgármesterét, miután titokban bekameráztatta a jegyző irodáját
A radiátor mögé rejtették a merevlemezt.
Óbudai korrupciós ügy: gyanúsított lett a fideszes ügyvéd is, aki rendben találta a 3-as metró kocsijainak a beszerzését
A klíma nélküli, silány minőségben újragyártott orosz metrókocsik beszerzéséről készült vizsgálati jelentés jogi részét aláíró...
Mit kell tudni Magyar Péter választási reformjáról?
Magyar Péter igazságosabb és arányosabb szabályokat ígér, ellenfelei attól tartanak, hogy a változtatások a kormánypárt pozícióit...
A főváros kilóg a gatyájából, napokon belül fizetésképtelenné válhat
Karácsony Gergely szerint Budapest napokon belül fizetésképtelenné válhat.
Megállt az infláció: több alapélelmiszer ára is csökkent májusban
A friss adatok szerint az infláció történelmi mélypontra süllyedt, miközben több alapvető élelmiszer is olcsóbb lett.
Eszenyi Enikő lemondta a Ghost rendezését a József Attila Színházban
„Köszönöm a társulatból azoknak, akik mellettem állnak” – írta a rövid közleményében.
Brutális támadás, sokk és készülő zavargások Belfastban, ahol egy bevándorló megpróbált lefejezni egy embert az utcán
A járókelők akadályoztak meg egy szudáni bevándorlót a vérengzés befejezésében, a rendőrség súlyos utcai jelenetektől tart.
Játékost cserél egymással az Atlético Madrid és a Juventus
Pénzmozgás is lesz a könyvelések miatt.
Kegyetlen csapást mért Ukrajna Oroszországra: óriási robbanások rázták meg az országot, lángokban állnak az olajelosztók
Ukrajna olajlétesítményekre mért csapást Oroszország területén és a megszállt Krím-félszigeten, miközben az orosz támadások civilek...
Vége az árrobbanásnak? Fontos fordulat történt a hazai ingatlanpiacon
A hirdetési árak lassabban emelkednek, a vevők nagyobb alkukat tudnak elérni, és a prémium kategóriában már tényleges árcsökkenések is...
Sport
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?
A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban
Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.
Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid
Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Soha nem látott kezdőcsapattal építi a magyar válogatottat Marco Rossi
Jön a meccs Kazahsztán ellen.
Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről
A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.
Bulvár
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
Rengeteg magyart érint a július 1-jei szigorítás: Sokan eleshetnek a nyugdíjtól
Mutatjuk az új szabályokat!
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon
Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.
A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg
"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.
Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni
Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.
Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják
Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.
Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt
Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.
Vészesen terjed ez a mérges pók Magyarországon, akár bénulás is okozat
Itt a nyár, és egyre többet vagyunk kint a szabadban, azonban megjelent egy mérges pók, ami roppant veszélyes.
Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul
Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.
Itt vesznek most nyaralót az élelmes magyarok: akár egy autó árából is kijön
Nem mutat biztató képet a beinduló szezon előtt a hazai nyaralóingatlanok piaca, mivel a legfontosabb üdülőövezetek igencsak eltérő képet mutattak az elmúlt években. A megtorpanás hátterében részben az áremelked

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Rajz, makett, film – alkotásokat várnak az esztergomi tűzoltók!
- Útlezárás miatt változik az esztergomi buszok útvonala
- Három hónapig forgalomkorlátozásra kell számítani Esztergomban
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Új vonat, új menetrend Esztergom felé
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


