Idéntől csak hibridet gyárt az EU-s piacra a Suzuki Esztergomban
A Magyar Suzuki Zrt. 2020-tól kizárólag hibrid meghajtású gépkocsikat gyárt Esztergomban az uniós piacokra, a járművek január végétől jelennek meg az EU-s és a hazai értékesítési hálózatban - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
Bonnár-Csonka Zsuzsanna kommunikációs vezető tájékoztatása szerint a vállalat több millió euró értékű beruházással készítette elő az új hibrid modellek bevezetését.
Az intézkedésnek köszönhetően az esztergomi üzemben 70 százalékban hibrid meghajtású autót gyártanak majd idén, a járművek 85 százalékát exportálják.
A 48 voltos ISG technológiával felszerelt modellek a tapasztalatok szerint 15-20 százalékkal csökkentik a fogyasztást és a szén-dioxid-kibocsátás mértékét, ugyanakkor könnyebbek és kisebbek, mint más teljes hibrid, illetve plug-in hibrid rendszerek.
A vállalat együttműködik a Toyotával az elektromos autók bevezetésében az indiai piacon. Így a legtöbb közös projekt a Suzuki legnagyobb piacán valósul meg, de Európában is segítik egymást a japán járműgyártók. A két fél az autonóm vezetési rendszerek kifejlesztésén is közösen dolgozik.
A Suzuki négy éve vezeti a magyarországi újautó-eladási listát. Magyarországon 2019-ben, 25 766 regisztrált személygépkocsival 16,32 százalékos részesedést ért el a személyautó-piacon. A vállalat belföldi értékesítése meghaladta a válságot megelőző 2008-as év eredményét.
A Magyar Suzuki Zrt.-t 1991-ben alapították, és azóta is a japán anyavállalat egyetlen európai gyártóegysége. A társaság közvetlenül 3200 főt foglalkoztat, illetve partnereinek, beszállítóinak, valamint a 78 tagú országos márkakereskedői hálózatának köszönhetően hozzávetőlegesen 10 000 munkavállaló megélhetéséhez járul hozzá.
A Magyar Suzuki nettó árbevétele 2018-ban 1,953 milliárd euró volt a 2017. évi 2,1 milliárd euró után. Ebből a belföldi árbevétel 280,4 millió eurót tett ki, 18,6 százalékkal bővült. Az adózás előtti eredmény 2018-ban elérte a 82 millió eurót, némileg elmaradva a 2017. évi 90,8 millió eurótól.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Rajz, makett, film – alkotásokat várnak az esztergomi tűzoltók!
- Útlezárás miatt változik az esztergomi buszok útvonala
- Három hónapig forgalomkorlátozásra kell számítani Esztergomban
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Új vonat, új menetrend Esztergom felé
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


