ITM-államtitkár: Monostori híd lesz az épülő komáromi átkelő neve
A magyar-szlovák közös beruházásban a kivitelezés utolsó szakaszában járó új komáromi Duna-híd a kétoldalú munkacsoport javaslata szerint a Monostori híd nevet kapja - közölte Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára szombaton az MTI-vel.
Az államtitkár kifejtette: a névválasztást az indokolja, hogy a híd Duna jobb partjára eső vége Komárom Koppánymonostor városrészében található. Az elnevezés mellett szól, hogy az átkelő közelében áll a komáromi erődrendszer részét képező Monostori erőd, Közép-Európa legnagyobb újkori erődje. Előzményei a messzi régmúltba nyúlnak vissza, a Római Birodalom idején Pannónia provincia egyik legjelentősebb központja volt Brigetio, a katonai tábor és polgárváros kelta eredetű neve várat, erődöt jelent.
A Monostori híd (szlovák változatban Most Monoątor) nevet a Földrajzinév-bizottság első helyen javasolta, véglegesítéséről is ez a testület dönthet, a kezdeményezést a szlovák fél támogatta - tette hozzá Mosóczi László.
Az új Duna-híd kivitelezése a befejezéséhez közeledik, a közelmúltban sikeresen zajlott le a terhelési próbája. A napokban elkészül az aszfaltburkolat, folytatódik a közvilágítási oszlopok, korlátok elhelyezése, a híd monitoring és riasztó rendszerének telepítése, a lámpák, hajózási jelzések felszerelése.
Mosóczi László kiemelte, hogy az új Duna-híd munkálatai a tervek szerint a nyár végéig lezárulnak. A híd közel 100 kilométeren hiányzó teherforgalmi átkelési lehetőséget teremt, miközben tehermentesíti Komárom és Révkomárom belvárosát.
A magyar-szlovák közlekedési kapcsolatok folyamatosan bővülnek, 2020 végén a két főváros között létrejött a teljes értékű autópályás összeköttetés. Az M30 folyamatban lévő kivitelezésével Budapesttől Miskolcon át Kassáig végig sztrádán autózhatunk majd - hangsúlyozta az államtitkár.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Rajz, makett, film – alkotásokat várnak az esztergomi tűzoltók!
- Útlezárás miatt változik az esztergomi buszok útvonala
- Három hónapig forgalomkorlátozásra kell számítani Esztergomban
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Új vonat, új menetrend Esztergom felé
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


