Huszonnégymillió forinttal támogatta a gyermekkori leukémia gyógyítását egy alapítvány
Huszonnégymillió forint támogatást adott az Együtt a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány a Magyar Gyermekonkológiai Hálózatnak a gyermekkori leukémia gyógyítására - közölte az alapítvány szerdán az MTI-vel. - Pécsi Napilap -
hirdetés
Úgy fogalmaztak, hogy ez a civil forrás kiemelkedő nagyságúnak számít.
Azt írták, hogy ma a fejlett világban több gyermek hal meg rákban, mint bármely más betegségben. Magyarországon jelenleg is mintegy ezerötszáz-kétezer daganatos gyermek küzd az életéért.
Bár a daganatos gyermekbetegségek sokszor végzetesek, napjainkban már a daganatos gyermekek hetvenöt-nyolcvan százaléka sikeresen gyógyítható, míg az ötvenes években mindössze tíz százalékuk élte túl a betegséget.
Az alapítvány támogatásából az intézmények mintegy húsz, a legkorszerűbb technikát képviselő orvostechnikai eszközt tudnak megvásárolni.
Az adományt életmentő berendezések megvásárlására fordítják az ország nyolc intézményében. Három budapesti kórház mellett (Heim Pál Gyermekkórház, Egyesített Szent István és Szent László Kórház, valamint Tűzoltó utcai Gyermekkórház) egy-egy debreceni, szegedi, miskolci, pécsi és szombathelyi intézmény kap három-három millió forint támogatást.
A közleményben idézték Fodor Zsuzsát, az alapítvány kurátorát, aki szerint a hatásos kezelésnek elengedhetetlen feltétele egyrészt a modern orvostechnikai eszközök elérhetősége, másrészt az érintett családok anyagi és lelki támogatása. Az alapítvány mindkét területen segít, hiszen a kórházak anyagi támogatása mellett közvetlenül az érintetteknek is juttat havi húszezer forintot - emelte ki, hozzátéve: megalakulása óta a szervezet több mint hetvenhatmillió forintot adott a családoknak.
Kriván Gergely, a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat elnöke azt hangsúlyozta, hogy munkájukhoz felbecsülhetetlen segítséget jelent az alapítvány munkája, amely eddig több mint 104 millió forinttal támogatta őket abban, hogy sikeresen küzdjenek a daganatos gyermekek életéért.
Az alapítvány most új kampányt indított, hogy a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat tagja, a Heim Pál Gyermekkórház onkológiai osztálya beszerezhessen egy modern, a legfejlettebb technikát képviselő véralvadás-diagnosztikai készüléket. Ez a berendezés nélkülözhetetlen a leukémiás és rákos gyermekeknél az életveszélyes vérzéses állapotok elhárításához.
Az alapítvány az utóbbi években több mint 693 millió forinttal segítette a leukémiás és rákos gyermekek gyógyítását - írták a közleményben.
hírek innen, onnan
Zokogott, amikor megtudta: Megszólalt az esküvőről Rubint Réka
Egészen különleges napon van túl!
Vajon mit szól lánya nyilatkozatához Fésűs Nelly?: "Én szeretem azt érezni, ha akarna, akkor nagyon meg tudna engem verni"
Mindenki ledöbbent ezt hallva.
Az oroszok felgyújtják Európát, Putyin ügynökei rombolják az európai hadiüzemeket?
Sorra történnek szabotázsakciók kulcsfontosságú katonai beszállítók gyáraiban.
Hangodat lopják el a csalók: veszélyes videót feltölteni közösségi oldalakra
Ez a csalástípus egyre népszerűbb lesz, de nagyon könnyű lenne megelőzni.
5 outfit, amit az igazán stílusos nők viselnek, ha étterembe mennek
Bár a mindennapok során legtöbbünk számára a kényelem a legfontosabb szempont, akad néhány alkalom, mint például egy éttermi vacsora,...
Az étteremben a pincér elém tette le a számlát mikor a pasimmal voltam: szólni akartam de ekkor egy írást vettem észre rajta
Mikor megláttam mit írt a pincér a blokkra, azonnal elrohantam.
Két éve vonaton él a 17 éves német srác
A fiatal Lasse Stolley szoftverfejlesztőként dolgozik, de így mindig oda megy, ahová éppen kedve van.
Gyönyörű idő lesz ma, de nem mindenhol: két vármegyére kiadták a riasztást
Délelőtt még élvezhetjük a jó időt, aztán a déli óráktól besodródhat egy-egy zivatar, amit szél és apró szemű jég kísérhet.
Meglepő, de a sárgarépa ilyen sokat tehet a hajadért
Manapság rengeteg módja van annak, hogy támogassuk a hajunk egészségét és szépségét, melyek közül gyakran az tűnik a legegyszerűbb...
"Nem vagyok egy félős ember..." – Pánik tört ki Budapesten, lövésék hangjára keltek a 13. kerület lakói
A rendőrség több autóval érkezett.
5 étel, ami memóriaturbóként hat az agyadra
A táplálkozásunk minősége nagymértékben meghatározza a testünk működését: vannak ételek, amelyek rendszeres fogyasztásával...
Így nullázhatod a villanyszámlát 2024-ben Magyarországon: döcög a rendszer, de nem lehetetlen
Az új elszámolási rendszer visszafogta a lakosság napelemtelepítési kedvét, az iparág azt látja, minimális, szemmel gyakorlatilag nem is...
Sport
Húsz éve nem látott siker kapujában Magyarország
Bőven lesz miért szorítani idén nyáron.
Szörnyű tragédia: megállt a szíve, 43 évesen meghalt az olimpiai bajnok legenda
A játékos korábban az alkohollal és kábítószerrel is küzdött.
Dárdai Pál megerősítette, hogy kirúgják a Herthától: így vigasztalódik a magyar edző
A közönség a nevét énekelve búcsúzott tőle.
Tomori Zsuzsanna: „Ez most nekünk felér egy győzelemmel, a Győrnek pedig sok sikert kívánunk a BL-re.&rd...
Az FTC Rail Cargo Hungaria „csak” két góllal, 32-30-ra kapott ki szombaton délután Győrben, ezzel pedig újabb nagy lépést tett a bajnoki címért vezető úton, hiszen a két csapat őszi meccsén Tomoriék hattal vert
Mbappé csillagászati összegű ajánlatra mondott nemet
A franciák világbajnok támadóját Szaúd-Arábiából is megkörnyékezték.
Mészöly Géza megbukott? Ki lehet az Újpest edzője?
Gyanítható, hogy az Újpest labdarúgócsapatának új tulajdonosai nem Mészöly Gézával képzelik el a közös munka folytatását Újpesten. De ki lehet a lila-fehér csapat edzője?
Korda György arénás retróvonatáról nemigen volt leszállás
A 85 éves előadó mindent beleadott, még egy életműdíjat is bezsebelt közben.
Elküldte a magyar válogatott focistáját a Bundesliga-csapat
A 43-szoros válogatott védő kölcsönben szerepelt a csapatnál, ahol nem nem számoltak vele.
A Győr 0-2-ről felállva győzött, ezzel megelőzte a Vasast; két csapat kiesett az NB II-ből
A Győr kétgólos hátrányból fordított és 3-2-ra győzött Kazincbarcikán a labdarúgó NB II 32. fordulójában. A második, feljutást érő helyre fellépő győriek ezzel megelőzték a hétfőn a Haladást fogadó Vasa
Négygólos Kisvárda-előny után jött a termékeny mezőkövesdi hajrá
Az NB I 32. fordulójában a két, már biztosan kieső csapat mérkőzött meg egymással. Az első negyedóra végén a sokadik […] A Négygólos Kisvárda előny után jött a termékeny mezőkövesdi hajrá bejegyzés elősz
A PSG nem tudott Mbappé döntéséről, az elnök is a videóból tudta meg
Hét év után illik ilyet?
Váratlan, de fontos döntést hozott az olimpiai ezüstérmes magyar úszó
Rasovszky Kristóf mindent egy lapra tesz fel Párizsban, ahol még a Szajna vízminőségétől sem riadnak vissza a magyar nyíltvizi úszók.
Bulvár
Most érkezett: nagy a baj, felfoghatatlan embertömeg jelent meg a magyar határon
Több mint 16 500-an érkeztek Ukrajnából szombaton.
Elképesztő áron kínálják a lángost a Balatonon
Van, ahol háromezer forintnál is többet kell fizetni érte.
„A wc papírt nem lehetett lehúzni” 10 kínos eset, amikor valaki későn tudott meg valamit
Mindannyiunkkal előfordult már, hogy rácsodálkoztunk valamire, ami mások számára teljesen egyértelmű volt. Az alábbi esetekben egészen meglepő dolgokkal kapcsolatban ámultak el egyesek.
Miért szűnik meg felnőttkorban sok testvérkapcsolat?
Általános feltételezés, hogy a testvérkapcsolat valódi kincs: élethosszig tartó támogatást és barátságot jelent. Ehhez képest a valóság megdöbbentő a kutatások szerint: a testvérek fele alig találkozik.
Megszakad a szív: bejelentették a megrázó hírt Karsai Dánielről
Most jött a szomorú bejelentés.
Masszív pénzeső Magyarországon, ilyet még nem láttunk
Erős hátszelet kapott a forint.
Nulla pontot kapott az Eurovíziós Dalfesztivál legnagyobb vesztese, zseniálisan reagált
Lezajlott a 2024-es Eurovíziós Dalfesztivál, melynek döntője már ott nem várt fordulatot vett, amikor a finálé előtt kizárták a Holland indulót annak erőszakos viselkedése miatt. Arról nem is beszélve, hogy a köz
Most érkezett: Rettenetes buszbaleset történt, több diák meghalt
11 ember meghalt a balesetben.
Húsz éve nem látott siker kapujában Magyarország
Bőven lesz miért szorítani idén nyáron.
Az űrből is látszódik Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea háza, ennyit ér a luxusingatlan
Szinte felfoghatatlan összegbe került a ház, amit a magasból is ki lehet szúrni, persze alapos ráközelítéssel.
Új tankolási módszer Magyarországon
Ingyentankolásból űzött sportot egy kecskeméti férfi, most elég sok van a rovásán.
- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Rajz, makett, film – alkotásokat várnak az esztergomi tűzoltók!
- Útlezárás miatt változik az esztergomi buszok útvonala
- Három hónapig forgalomkorlátozásra kell számítani Esztergomban
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Új vonat, új menetrend Esztergom felé
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton