Ezt olvasta már?


Hosszú Katinka összefogásra hívja az úszókat a FINA ellen

Hosszú Katinka nyílt levélben kérte az úszókat, hogy közösen lépjenek fel a nemzetközi szövetségben (FINA) szerinte uralkodó káosz ellen.

A háromszoros olimpiai bajnok sportoló a közösségi oldalán tette közé szerda reggel írását, amelyben elsősorban azt nehezményezi, hogy a FINA úgy dönt szabályváltozásokról, hogy nem kérdezi meg előtte a versenyzőket, sőt olyan újításokat vezet be, amelyekkel korlátozza legjobbjait. Hosszú szerint a világkupákat érintő módosítások hosszú távon megfojtják azt a versenysorozatot, amely néhány év alatt a sportág legfontosabb szériája lehetne.

A FINA május végén jelentette be a vk-kat érintő módosításokat, amelyek egyik legfontosabb eleme, hogy egy versenyző egy viadalon legfeljebb négy egyéni számban indulhat. Korábban előfordult, hogy Hosszú - az elmúlt öt év összetett győztese - egy állomáson tíz vagy még több számban is résztvevő volt.

"Mindenki azt gondolja, hogy az új szabályok Hosszú Katinka ellen születtek. Ez részben igaz, hiszen becsaptak" - olvasható a levélben.

Az ötszörös világbajnok magyar úszó azt is megjegyzi, hogy a szövetség olyan előnyöket is ad neki, amelyekből ő nem kér. Mert nem akar például selejtező nélkül döntőzni a világkupa-állomásokon. Szerinte ugyanis kifejezetten káros, hogy az előző világversenyek érmesei automatikusan szerepelhetnek majd a finálékban, mert így a fiataloknak esélyük sincs bizonyítani a nagyok ellen, és éveket kell várniuk, amíg "kikopnak" előlük.

Szintén hibának tartja, hogy nem minden számot rendeznének majd meg minden versenyen, ami azt eredményezheti, hogy például egy német sztárúszó nem indulhat Berlinben, mert az ő száma ott nem lesz a programban.

Hosszú úgy véli, ezekkel mind ártanak a versenyzőknek, a viadalok szervezőinek és a sportágnak, ő ezeket nem hajlandó támogatni.

"Melyik az a sportág, amelynek a vezetése ráragasztja az innovatív jelzőt egy szabályrendszerre, amellyel legismertebb arcainak szereplését korlátozza?" - tette fel a kérdést Hosszú, aki szerint mindez olyan, mintha az NBA-ben hoznának egy szabályt, hogy LeBron James jövőre semmiképpen ne szerepelhessen sorozatban nyolcadszor a nagydöntőben vagy a teniszezőknél Rafael Nadalt és Roger Federert arra figyelmeztetnék, hogy az ő idejük már lejárt.

Hosszú Katinka úgy véli, a szabályváltozásokkal a FINA-nak az a célja, hogy a világkupával szemben megőrizzék a szövetség vezetőinek fontos világ- és Európa-bajnokság státuszát, egyúttal értetlenségét fejezi ki, "miért nem részesülnek a versenyzők a sportág legjövedelmezőbb eseményeiből?" Ehhez pedig az úszók fő pénzkereseti és kitörési lehetőségének számító vk-t lerombolja a szövetség, amelynek elöljárói tudják, hogy elveszíthetik hatalmukat, ha "néhány versenyzőjük túlnő rajtuk" - fogalmazott.

"Hiszem, hogy az úszósport igenis profi szintre emelhető, de ehhez a +mindenki legyen egyenlő, de az egyenlők között legyenek egyenlőbbek+ múlt századi gondolkodásmódjával szakítanunk kell! A FINA vezetői már döntöttek: nem hajlandóak egyenrangú tárgyalópartnerként kezelni minket, a versenyzőket, sőt olyan szabályokat hoznak, amelyekkel szándékosan korlátozzák a lehetőségeinket" - írta Hosszú azt hangsúlyozva, hogy a FINA vezetői a sportág és a versenyzők érdekei helyett kizárólag saját üzleti érdekeiket tartják szem előtt, s ma is úgy működtetik a sportágat, mint 1989-ben.

Hosszú kiemelte, 28 évesen már kevesebb van előtte a pályafutásából, mint mögötte, így "homokba dughatná a fejét", de ő nem saját maga miatt írta ezeket a sorokat, hanem a mostani fiatal úszókért.

Az Iron Ladynek becézett sportoló nem érti, miért nem tudhatják az úszók, hogy például a világbajnokságok televíziós bevételei mekkorák, ebből mekkora a FINA haszna és miért nem részesülnek ebből a sportolók.

"Nem túlzás kijelenteni, hogy a FINA-ban káosz uralkodik. Átláthatatlan pénzügyek, ötletszerűen módosított szabályok, jövőkép nélküli vezetők. Elsőre talán ijesztőnek tűnik, de eljött az idő, hogy mi, versenyzők, tegyünk az úszás jövőjéért!" - jelentette ki Hosszú Katinka, aki szerint az, hogy az NBA bevételeinek 51 százalékát fordítják a kosarasok fizetéseire, valamint például a teniszezőknél működő profi és jövedelmező modell annak köszönhető, hogy az adott sportágak játékosai, versenyzői összefogtak és közösen léptek fel a saját érdekükben.

"A lehetőség adott. Hogy elszánjuk-e magunkat, csak rajtunk múlik. Szerencsére a feladatunk ugyanaz, mint bármelyik úszódöntőn, amikor meghalljuk a rajtjelet: egyszerre elindulni. Csak most nem egymás ellen, hanem egymásért" - zárul a nyílt levél.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Hamarosan eldöntheti, mit ajánljon önnek a Spotify

Új funkciót kezd tesztelni a Spotify: jön az új felület, ahol megírhatja, hogy mit szeretne többször hallgatni. Vagy kevesebbszer.

„Szerettem volna picit nevetségessé tenni a regnáló hatalmat” – nyilatkozta a 24.hu-nak az Orbánt kifigurázó jászberényi polgármester

Budai Lóránt nem tart retorziótól, és úgy véli, a kolbásztöltő fesztivál hangulata alapján nincs mitől rettegniük az embereknek.

Az egyik magyar focista sorsa már eldőlt a Liverpool sorsdöntő BL-meccse előtt?

A Liverpool edzőjét kirúghatják, ha csapata elbukja a Galatasaray elleni BL-párharcot.

Marco Rossi újoncai: "Szerintem ez a teteje, hogy behívtak a válogatottba"

Újoncok kaptak lehetőséget a magyar válogatottnál: a győri Csinger Márk és a debreceni Szűcs Tamás is első behívójának örülhet, és...

Megkezdődtek az iráni háború miatti lemondások Amerikában

A Terrorelhárítási Központ igazgatója mondott le.

A ChatGPT-vel állítottam össze az étrendemet – nem számítottam rá, milyen hatással lesz az életemre

Mi történik, ha egy mesterséges intelligenciát kérünk meg arra, hogy állítsa össze a napi étrendünket? Egy egyszerű kísérletnek...

„Majdnem kitört a fogam.” – Stohl András és Pető Brúnó is pórul járt a Séfek séfe stúdiójában

Bár a Séfek séfe versenyzői az ízeket kiválóan eltalálták a hétfői adásban, egy láthatatlan összetevő miatt Stohl Andrásnak és...

Zendaya most elárulta, valóban megvolt-e már az esküvője Tom Hollanddal

Zendaya humorosan reagált azokra a pletykákra, amelyek szerint titokban összeházasodott párjával, Tom Hollanddal. A 29 éves színésznő...

Nagy pénz érkezett, terjeszkedik a vendéglátóipari cég Magyarországon

A Choice startup 7,1 millió dollárt gyűjtött és partnerségekkel, helyi munkaerő felvételével, valamint mesterséges intelligenciával...

Megharapta a lányom egy kutya, mit tegyek? Az orvos válaszol

Megharapta egy kutya a lányom. A gazdái szerint be van oltva veszettség ellen, de én mégis aggódom. Hogy veszem észre, ha baj van? -...

Március 19-étől kinyílik a bőség kapuja: 3 csillagjegyre zúdulni fog a pénz

A 2026-os tavasz nemcsak a természet újjászületését hozza el, hanem három csillagjegy számára különleges lehetőségeket és szerencsés...

Elköltözött Pablo: új otthonba került a kalandos sorsú kistigris – videó

Új fejezet kezdődött Pablo, a kistigris életében. A különleges sorsú állat most új helyen folytatja mindennapjait.

0

Sport

Szoboszlai egy primadonna, ne oktassa ki a szurkolókat. – felháborodott a liverpooli portál

Ahogyan azt borítékolni lehetett, Liverpoolban sokaknak nem teszett Szoboszlai Dominik kifakadása.

„El kell adni őt” – ilyen lesújtó véleményen még nem voltak Wirtzről

A német középpályás nem úgy tért vissza a sérüléséből ,ahogy azt a szurkolók remélték.

Tragédia lenne innen kiesni a válogatottnak

A magyar női kosárlabda-válogatott saját kezében tartja sorsát a vb-selejtezőn.

Hatalmas dráma Pécsi Ármin meccsén, olyan történt vele, amire 2026-ban még nem volt példa

Ezúttal a magyar kapus sem tudott csodát tenni, pedig több fontos védése is volt.

Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között

A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.

370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre

Az UEFA hivatalos közleménye szerint itt vannak a budapesti Bajnokok Ligája-döntő árai.

Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről 

Először szólalt meg a szabálytalansággal kapcsolatban a Real Madrid védője.

Nem minden kopasz Arne Slot, frenetikus baki a Liverpool-Tottenham meccs előtt

Az aranyos videó vírusként terjed az interneten.

A Vasas ragaszkodik a kispestiek közelségéhez, ennek most a Mezőkövesd lett az áldozata

Az angyalföldiek 2-0-ra megnyerték a találkozót, és mindössze két pont a hátrányuk a Honvéd mögött.

Argentína nem segített, tovább nehezedett a vb-re pályázó kosárválogatott helyzete

A dél-amerikai csapatot szinte elsöpörte Japán, így Argentína nem kaparta ki a magyarok számára a gesztenyét.

0
0

Bulvár

„Pokollá teszem majd Orbán Viktor és Magyar Péter minden napját”

A Pilvax közben tartott megemlékezést a Mi Hazánk Mozgalom március 15-én. Toroczkai László pártelnök szerint a hárompárti országgyűlésben a Mi Hazánk fog irányítani.

Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány

Hivatali visszaélés, jogellenes fogvatartás és terrorcselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az ukrán fél.

Dermesztő titkokat fecsegett ki Várkonyi Andreáról a legjobb barátnője, meghökkentő dolgokat állít

Kamerák előtt vallotta be a barátnő, hogy mit gondol Várkonyi Andreáról.

Prof. dr. Bányai Éva a rák lelki hátteréről: „Ezt a betegséget csak együtt, szövetségben győzhetjük le”

Milyen szerepe van a tartós stressznek, a lelki terheknek és az emberi kapcsolatoknak a daganatos betegségek kialakulásában és a gyógyulásban?

Súlyos fenyegetést kapott Magyarország, onnan ahonnan talán senki sem számított rá

A külügyminiszter szerint ilyen durva fenyegetőzéssel még nem is találkozott, mint a mai napon.

Kiderült, mitől lesz egyre több fiatal vastagbélrákos

Meglepő helyről jött a felfedezés.

Felmondott a szirénázó autóval siető tűzoltó, miután saját városa agyonbüntette

A rutinos lánglovag dühében a polgármester ajánlatát is elutasította.

Az egész családját lerajzolta a kisfiú - a nagynénje fülig elvörösödött, amikor meglátta magát a kész alkotáson

Vajon mit árulnak el a rajzok a gyermekek személyiségéről, lelkivilágáról, érzelmeiről? Nos, ahogy most következő történetünk is bizonyítja, jóval többet, mint elsőre hinnénk.

„Ingyen kaptam.” – Gáspár Evelin elárulta, honnan van az 526 ezres napszemüvege

Éles szóváltás alakult ki a közösségi médiában Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő és Gáspár Evelin, a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtóreferense között. A vita tárgya egy márkás n

Teljes a készültség a frankfurti repülőtérnél, halálos áldozatok is vannak

Az elkövető szökésben van. Két halálos áldozata is van a frankfurti repülőtérnél kirobbant lövöldözések.

0