Hősiesen küzdött a Budafok, de a ZTE írt történelmet az első diadalával
A Zalaegerszeg hosszabbításban 2-0-ra legyőzte a másodosztályú Budafokot a labdarúgó MOL Magyar Kupa szerdai döntőjében a Puskás Arénában.
hirdetés
A sorozat 113 éves történetében a 83. finálén a 19. győztest avatták, ugyanis a kék-fehérek először hódították el a trófeát, miután egyetlen korábbi fináléjukat 2010-ben elvesztették.
A vezető találatot Németh Dániel szerezte a 117. percben, a végeredményt pedig Szalay Szabolcs állította be az utolsó pillanatokban egy hatalmas szabadrúgásgóllal, így a ZTE a következő idényben a Konferencia-liga selejtezőjében szerepelhet.
A Budafoki MTE szintén először nyerhetett volna, eddigi legjobb szereplése a 2017-es elődöntő volt még harmadosztályú együttesként.
MOL Magyar Kupa, döntő:
ZTE FC-Budafoki MTE 2-0 (0-0, 0-0, 0-0), hosszabbítás után
Puskás Aréna, 24 152 néző, v.: Vad II.
gólszerzők: Németh D. (117.), Szalay Sz. (122.)
ZTE FC: Demjén – Gergényi (Bedi, 98.), Mocsi, Kálnoki-Kis, Csóka – Sankovic (Kovács B., 112.), Tajti (Lesjak, 120.) – Szendrei, Mim (Huszti, a szünetben), Ubochioma (Szalay Sz., 76.) – Ikoba (Németh D., a szünetben)
Budafoki MTE: Gundel-Takács – Nándori (Vaszicsku, a hosszabbítás szünetében), Jagodics, Fótyik – Bíró (Fekete, 89.), Csonka, Kovács D. (Németh M., 65.), Oláh B., Kalmár O. (Margitics, a hosszabbítás szünetében) – Horváth O. (Vasvári, 78.), Beke (Bakti, 100.)
A lelátón a zalaegerszegi drukkerek voltak többségben, akik olyan élőképpel kedveskedtek kedvenceiknek, melyen kék alapon fehér betűkkel a ZTE felirat rajzolódott ki azzal az üzenettel, hogy „a városért, a címerért, a kék-fehér színekért”. A fővárosi szurkolók azt feszítették ki csapatuknak, hogy „írjuk tovább a történelmet”.
Az élvonalbeli Zalaegerszeg az első perctől ráerőltette akaratát a másodosztályú riválisára, így egyértelmű fölényben futballozott, Gundel-Takácsnak már a mérkőzés elején akadt dolga bőven a budafoki kapuban. Tíz perc után azonban kiszabadult a szorításból a piros-fekete gárda, amely elvétve lövésig is eljutott. A huszadik percben már csak a keresztléc mentette meg a zalaiakat a bekapott góltól, majd a kipattanó után kialakult veszélyes szituációban kétszer is a védők tisztáztak a gólvonal előtt. A labdaszerzések után kifejezetten bátran meginduló Budafok a szünetig hátralévő időben is lendületesebben, elszántabban és veszélyesebben játszott, de ígéretes akcióit nem sikerült gólra váltani, mert az utolsó kulcspasszokba rendre hiba csúszott, pedig nem egyszer a ZTE védelmi vonala mögé kerültek a szélsők.
A térfélcserét követően sem változott a játék képe, a másodosztályú fővárosiak támadóbb szellemben futballoztak, ennek nyomán leginkább a zalaegerszegi védelemnek volt dolga. Az idő előrehaladtával viszont kiegyenlítetté vált a találkozó, a csapatok egyre kevesebb kockázatot vállaltak, inkább a biztonságra helyezték a hangsúlyt. A hajrához közeledve a ZTE próbálta átvenni az irányítást, de a Budafok szervezett védekezésével megakadályozta a helyzetek kialakulását, így következhetett a hosszabbítás.
A ráadásban többször is percekre beszorult az elfáradó Budafok, de hősies és önfeláldozó védekezéssel tartotta a gól nélküli döntetlent. A nehéz időszakot átvészelve az utolsó 15 percre rendezte sorait a fővárosi csapat, ám amikor már úgy tűnt, kihúzza a 11-esekig, akkor Németh Dániel egy eladott labdából megindulva éles szögből leadott lövésével eldöntötte a kupa sorsát. A kegyelemdöfést Szalay Szabolcs keresztlécről hálóba vágódó szabadrúgása adta meg a remekül küzdő riválisnak.
Boér Gábor vezetőedző szerint a Zalaegerszeg fizikálisan felőrölte a másodosztályú Budafokot a labdarúgó MOL Magyar Kupa 1-0-ra megnyert szerdai döntőjében.
„Azt kaptuk, amire számítottunk, azaz nagyon nehéz mérkőzés volt, hiába van osztálykülönbség a csapatok között. Rástresszeltünk a meccsre, kicsit olyan volt, mintha játékosaink önbizalomhiánnyal futballoztak volna, ugyanakkor bebizonyították, hogy óriási sportemberek” – értékelt a győztes szakember, aki bízott abban, hogy fel tudják őrölni az ellenfelet, mert szerinte látszott a ZTE fizikális fölénye a hosszabbításban.
Az alig tíz napja kinevezett tréner elárulta, azért kezdett három belső védővel, hogy stabilitást adjon a csapatának, illetve a BMTE ne tudjon átmenetekből gólt szerezni, ami az erőssége. A félidőben pedig a vezető találatot szerző Németh Dánielt azért cserélte be, mert úgy érezte, mozgékonyabb csatárra van szüksége elöl a Budafok fáradó védőivel szemben.
„Le a kalappal a Budafok előtt, mert bizony volt szerencsénk is, de tettünk érte, hogy legyen. Örülök, hogy nekünk sikerült feltenni a pontot az i-re. Rendkívül éles volt az ellenfél, Mátyus Jánosról köztudott, hogy jól tudja feltüzelni a csapatát, nekünk pedig nagyon nem volt könnyű azt figyelembe véve, hogy a legtöbben kötelező győzelemként könyvelték el ezt a meccset” – dicsérte az ellenfelet Boér Gábor.
Mátyus János azzal kezdte az értékelését, hogy a kupadöntő örökre szép emlék marad a klub számára még akkor is, ha „most nagyon sajog is ez a seb”.
„Küzdelmes találkozó volt. Az első félidőben talán több veszélyes lehetőségünk volt az ellenfelünknél, a másodikban ez kiegyenlítődött, a hosszabbításban pedig a ZTE fölénk nőtt. De csak néhány perc választott el minket attól, hogy eljussunk a 11-esekig és meglepetést okozzunk” – mondta a korábbi válogatott játékos, aki elárulta, mindenképpen el akarták kerülni a hosszabbítást, mert a Zalaegerszeg erőállapotban még az élvonalban is kiemelkedőnek számít.
Mátyus arról is beszélt, hogy egy kupadöntőn nincs tét és nyomás nélküli mérkőzés még akkor sem, ha az egyik fél alacsonyabban kvalifikált, éppen ezért a csapata futballozni és nyerni jött a Puskás Arénába. Megjegyezte, azt nem tartja igazságosnak, hogy NB II-es csapatként nem foglalkoztathatnak légiósokat, míg az élvonalbeli riválisoknál szerepelhetnek ezek a labdarúgók.
A ZTE hosszabbításban 2-0-ra múlta felül a Budafokot, így a következő idényben a Konferencia-liga selejtezőjében szerepelhet.
hírek innen, onnan
Intim helyzetben kapták lencsevégre Zámbó Árpyt, egy hírességgel volt
Az előadóművész nem tudott parancsolni a kezének.
2300 háztartás hajnalát rontotta el egy részeg sofőr
Jogsi nélkül, lopott autóval.
Kötelező tájékoztatót kell küldeniük ügyfeleik részére a bankoknak, ez lesz benne
Ez alapján a bankoknak tájékoztatniuk kell az ügyfeleiket arról, mekkora hozamot értek volna el, ha állampapírban tartják a pénzüket.
Elfogytak a szavak Barta Sylvia formája láttán, filterek nélkül is
Azt kell mondjuk, hogy a kék szín is nagyon jól áll Barta Sylviának, aki az egyik legcsinosabb televíziós szakember.
Szoboszlai Dominikot berendelte a Lipcse vezetősége
A játékos nem kért engedélyt, mégis interjút adott.
Komoly árzuhanás a hazai szállásokon: pár napig sokkal olcsóbban foglalhatsz hotelszobát, panziót
Habár kifejezetten jó szezonra készül a turisztikai szektor, egymást érik az akciók.
Novák Katalin komoly kijelentést tett: A köztársasági elnök szerint ez Európa békéjének kulcsa
Európa békéjének és biztonságának kulcsa a Nyugat-Balkán stabilitása, s ennek megoldása a térség európai uniós integrációja -...
30 éves koromra már elvált nő vagyok, de egyáltalán nem bánom: ez az oka
Olyan nők mesélnek, akik huszonévesen házasodtak és 30 előtt el is váltak, de egyáltalán nem bánták meg. Az Évamagazin.hu cikke.
Eljárást indít a Médiatanács a Karc FM Paláver című műsora ellen homoszexuálisok elleni kirekesztő tartalom miatt
A Karc FM Paláver című betelefonálós műsorában kirekesztésre alkalmas tartalmak hangozhattak el a Nemzeti Média- és Hírközlési...
FTC: szerződtették az NB I legutóbbi szezonjának gólkirályát – videó
A Ferencváros együttese hivatalos oldalán jelentette be első nyári igazolását a paksi Varga Barnabást. A 29 éves támadó a 2022/2023-as...
El-döntő: tizennégy szurkolót állítottak elő a rendőrök
Tizennégy szurkolót fogtak el, illetve állítottak elő a rendőrök a labdarúgó Európa-liga Budapesten tartott döntőjének napján,...
Vasvári Vivien drámai vallomása: Adtam rá okot, hogy az embereknek negatív véleményük legyen rólam
Az édesanya elfogadja, ha valaki nem szereti.
Sport
Szinte teljes titokban jutott fel a Mount Everestre egy hegymászó pótlólagos oxigén nélkül
Erre készült Suhajda Szilárd is.
Eldőlt Dárdai Pál sorsa a Herthánál
A berlini klubnál alaposan megfontolták.
A csalódott Mourinho a nézők közé dobta az ezüstérmét - videó
Nem kellett neki a medál. Arckifejezése mindent elmond.
José Mourinho: Még győztes csapataimra sem voltam büszkébb a budapesti srácaimnál
Az El-döntő legjobbja érzelmi hullámvasútról és edzője bizalmának visszafizetéséről beszélt.
Mourinho egy srácnak adta az ezüstérmét, majd a parkolóban nekiment a játékvezetőnek
Először kapott ki egy európai kupadöntőben José Mourinho. Nem viselte jól.
Mourinho teljesen kikészült, és mindenkit kiosztott
Minden idők legőrültebb európai kupadöntőjén a Sevilla csodát tett.
Spanyol öröm Budapesten, a Sevilla tizenegyesek után megnyerte az Európa-ligát
Egy extra hosszú döntő után a Sevilla nyerte a 2023-as Európa-ligát.
Eldőlt, Karim Benzema távozik a Real Madrid csapatától – sajtóhír
Úgy tűnik, egy korszak lezárul a habfehérek életében.
Felvették az ultrák, ahogy spanyol szurkolókra támadtak Budapesten
A Ferencváros szurkolók megsebesítettek egy Sevilla-szurkolót.
Távozik klubjától a Fradi korábbi csapatkapitánya
A 44-szeres magyar válogatott focista már el is köszönt a közösségi oldalán.
A hisztiző Mourinho elmehetne buszsofőrnek - íme a legjobb mémek a focit elcsaló portugál edzőről
Hiába védekezett megint egész meccsen az AS Roma, ezúttal nem jött be a taktika.
Jön a hosszabbítás az őrült kupadöntőn a Puskásban
Mourinho eddig mind az öt európai kupadöntőjét megnyerte, míg a spanyol csapat hatszor játszott El-döntőt, és mind a haton győzedelmeskedett.
Bulvár
Felrobbant a feje egy 17 éves fiúnak Nagykőrösön, édesapja is életét vesztette
A halottkém azt mondta, valószínűleg már nem élt a fiú, amikor a borzalom történt vele.
Na ez durva lesz: este új adó érkezett a megtakarításokra
Nem elég a meglévő 15 százalékos kamatadó, mellé 13 százalékos szociális hozzájárulást vezet be a kormány a megtakarításokra. Láthatólag az állampapírok felé terelnék a lakosságot.
Ha megszólal a mobilja Horvátországban, rohanjon
A természeti katasztrófák előrejelzésére kifejlesztett rendszert vezetnek be, de egyelőre tesztelnek. Másképp nem derül ki, hogy működik-e az applikáció.
Ez az 5 csillagjegy vonzza a fájdalmat és a szenvedést
Mindannyiunknak van nehéz, fájdalmas, nyafogós periódusa, de léteznek csillagjegyek, akik szinte mazochista módon, mágnesként húzzák magukhoz a kínt.
Elindult a kötelező akciózás, megnéztük, melyik boltban mi lett olcsóbb
Avokádó, mangó, Pur Pur zsemle és tökmagolaj – nem csak az egyre vékonyabb pénztárcájú rétegek örülhetnek az intézkedésnek.
Záróra előtt fogadta be a menhely a kutyát: másnap reggel mindenki sokkot kapott - Fotók
A dolgozók szóhoz sem jutottak, amikor beértek reggel a munkahelyükre. A kutya előző este, záróra előtt érkezett.
Ne hibázz. Ezen a napon tilos dolgozni júniusban.
Termés- és szerelmi jóslás, babonák, és jeles napok. Ezek mind júniusban várnak ránk!
Azokat a megtakarítási formákat is megadóztatja a kormány, amikbe a lakosság az év elején menekült
Az állampapírokon és a ingatlanalapok befektetési jegyein kívül minden befektetési forma adóját csaknem duplázza a kormány júliustól.
Többen is üzentek a NATO-ból Magyarországnak
Legkésőbb nyárra bent szeretnék látni a svédeket a NATO-ban.
Feljelentették a honvéd főparancsnokot, miután durván megalázhatták és kínozhatták a honvédségi sofőröket az u...
Hat napon keresztül kellett megalázó feladatokat végezniük a sofőröknek, miközben nem hagyták őket aludni sem. Az átéltektől sokaknak egészségügyi problémái lettek.
Jön az új adó, júliustól ennyivel kevesebb pénzünk lesz
Az új adót július 1-jétől kell megfizetni, de nem mindenkinek.
A Puskás Aréna mélygarázsában tombolt José Mourinho: „Egy kibaszott szégyen vagy!”
A portugál edző alaposan kiborult a szerdai döntő után, amelyet hosszabbítás után vesztett el a csapata.
blogmorzsák
Ilyen hajók várnak a Balatonon
Kedvcsináló balatoni hétvégéhez.
Warmounts CN-1000W – a dobozba zárt erőmű
270 000 mAh kapacitással néhány telefont fel lehet tölteni.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Rajz, makett, film – alkotásokat várnak az esztergomi tűzoltók!
- Útlezárás miatt változik az esztergomi buszok útvonala
- Három hónapig forgalomkorlátozásra kell számítani Esztergomban
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Új vonat, új menetrend Esztergom felé
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton