Ezt olvasta már?


Hiánycikké vált a jó minőségű lakás az ingatlanpiacon

Országos átlagban több mint 20 százalékkal drágábbak a magánszemélyek által eladásra hirdetett felújított, újszerű lakások a piacon, a rosszabb állapotban lévőknél.

● Budapesten a felújított lakások négyzetmétere szeptember elején 657 ezer forint volt, szemben a felújítandók 545 ezer forintos átlagával.

● A megyeszékhelyeken 9-53 százalékos az eltérés a felújított és a felújítandó lakások négyzetméterára között.

● Ugyanakkor Budapest mellett szinte minden megyeszékhelyen szűkült a felújított lakások piaca, ez pedig hozzájárult azok drágulásához.

Miközben a lakások iránti kereslet továbbra is erős és emelkedőn tartja az árakat, a különböző állapotú lakások ára között komoly eltérések vannak és szűkül a jó minőségű ingatlanok kínálata - derül ki az ingatlan.com legfrissebb, közel 20 ezer magánszemély által feladott hirdetés alapján vizsgálta a piacot.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője azt mondta: “A felújítottként hirdetett lakások számának csökkenése annyiban meglepő, hogy 2018 első felében a lakásépítések és lakásfelújítások terén végrehajtott beruházások az összes hazai beruházás értékének 17 százalékát tették ki. Ennek ellenére a jó állapotú és minőségű lakások továbbra is hiánycikknek számítanak a piacon, mert a legjobb minőségű ingatlanok hamar gazdára találnak.”

 

Állapotok és árkülönbségek

Országos átlagban a felújított és jó állapotúnak tartott lakások átlagos négyzetméterára több mint 20 százalékkal magasabb mint a felújítandó ingatlanoké. A magánszemélyek által eladásra hirdetett újszerű vagy felújított budapesti lakások átlagos négyzetméterára 657 ezer forint volt szeptember elején, ami éves szinten több mint 20 százalékos drágulás jelent. A felújítandóként eladásra kínált fővárosi lakások négyzetméterára pedig 25 százalékkal 545 ezer forintra emelkedett. A felújított budapesti lakásokért tehát több mint 20 százalékkal kérnek többet az eladók.

A fővárosihoz hasonló a helyzet a legtöbb megyeszékhelyen is: egyrészt csökkent a felújított vagy jó állapotban lévő eladásra hirdetett lakások száma és ezek átlagos négyzetméterára várostól függően 9-67 százalékkal magasabb, a rosszabb állapotú ingatlanokénál.

Debrecenben például a felújított lakások 391 ezer forintos átlagos négyzetméterára éves szinten 27 százalékos drágulást jelent és 9 százalékkal haladja meg a felújítandók átlagát. Szegeden a felújított lakások négyzetméteréért 320 ezer forintot kérnek, míg a felújításra szorulók esetében 272 ezer forintot. A székesfehérvári felújított lakásoknál az átlagos négyzetméterár 366 ezer forint, ez 18 százalékkal magasabb a felújítandó lakások átlagáránál.

Balogh László elmondta, hogy a jó állapotú, felújított lakások kínálatának szűkülése az adásvételek számának növekedését is fékezheti, mert így a vevők nehezebben találhatnak az igényeiknek megfelelő ingatlant. Az ingatlan.com szakértője szerint ez viszont helyzetbe hozhatja a jó minőségű ingatlanok tulajdonosait, mert ők emiatt gyorsabban és magasabb áron tudják értékesíteni lakásukat.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Magyarországra is megérkezett a Google újfajta keresője

Már az okostelefonja kamerája segítségével is kereshet a Google alkalmazáson keresztül, valós időben rámutatva arra, hogy mivel...

Tankolási korlát: a Mol és a Shell is limitálja az üzemanyag-vásárlást Szlovéniában

Szlovéniában mostantól magánszemélyként legfeljebb 30 litert tankolhatunk, a teherautóknál 200 liter a limit egyes kutakon.

A visszavonulás előtt álló magyar válogatott kapus tíz védéssel járult hozzá csapata győzelméhez

Vámos Petra pedig négy gólt lőtt a címvédő Metz HB együttesében.

Vége a startupok forráshiányának: új, 17 milliárd forintos korai fázisú tőkeprogramot indít a Hiventures

A magyar startupok korai szakaszában továbbra is érezhető a kockázati tőke hiánya, különösen akkor, amikor a prototípusból piacképes...

Lezárult a Hernádi Zsolt ügyében indított eljárás

Lezárult a Mol-csoport elnök-vezérigazgatója ügyében indított megfeleltetési eljárás, olvasható a Mol közleményében.

Nyírő: még várólistán van 19 pszichiáter

A főigazgató távozása után sem rendeződött a helyzet a Nyírő Gyulában: a felmondott pszichiáterek visszatérése bizonytalan, a...

Orbán Viktor a Fidesz fő ütőkártyája, a miniszterelnök még jobban rákapcsol

Újabb hét állomással bővítette országjáró turnéját Orbán Viktor, a miniszterelnök a jövő héten minden nap más vidéki városba...

Ők kapták a Csengery Antal-díjat a magyar sajtó napján

A magyar sajtó napja alkalmából Karácsony Gergely főpolgármester átadta a Csengery Antal-díjakat, melyekkel a Szabad Európa...

Konduljanak meg a harangok: Kárpáti Rebeka hazajött Baliról

Végetért a bizonytalanság, a félelem Kárpáti Rebeka számára, végre hazajött Baliról, átölelheti a szeretteit. A...

0

Sport

Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt

A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.

Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában

Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.

Ekkora pofonra senki sem számított a Camp Nouban, kilenc gól a BL-meccsen

Három félidőn keresztül remekelt a Newcastle a Barca ellen, de végül hatalmas verést kapott.

Szoboszlai Carragher segítségével bizonyította igazát, a gólja nem így volt tervezve

Az egykori Liverpool-játékos, Jamie Carragher a BL-visszavágó után megragadta a magyar futballista lábát.

Szoboszlai elképesztően okos gólt lőtt a Bajnokok Ligájában – videó

A Galatasaray csapatát fogadták az Anfield Roadon.

Mi történt Varga Barnabással? – az AEK edzésén megdöbbent a görög média + videó

Ma a labdarúgó Európa-ligában és a Konferencialigában is kialakul a legjobb nyolc mezőnye.

Három magyar a pályán, kövesse nálunk a Liverpool és Galatasaray meccsét.

Egy lépésre voltak a bravúrtól a törökök, akik megnyerték a párharc első mérkőzését.

Nincs vita: Szoboszlai Dominik a Liverpool legnagyobb sztárja lett

A Liverpool magyar sztárja fantasztikusan játszott a Galatasaray elleni BL-meccsen.

Véget ért az Odüsszeia: az iráni női válogatott drámai hazaérkezése

A csapat több országon át vezető, tíz napon át tartó hosszú út végén jutott vissza Iránba.

Szoboszlai indította be a liverpooli úthengert, esélye sem volt a Galatasaraynak

Három magyar válogatott játékos is kezdett az Anfielden rendezett BL-nyolcaddöntőben.

A legjobbak közé választották a vb-re bravúrosan kijutó magyar válogatott centerét

Csapatunk 28 esztendő után léphet újra pályára világbajnokságon.

0
0

Bulvár

Szigorítanak a benzinkutaknál: többet kell fizetnie hamarosan annak, aki így tankolna Szlovákiában

Tarthatatlanná vált a helyzet az észak-szlovákiai benzinkutakon, mivel tömegesen járnak át az üzemanyagért Lengyelországból. A szlovák kormány külön árkategóriával szabna gátat a gyakorlatnak.

Három halott, három sérült: borzalmas balesetet okozott egy nő Debrecenben

A TWN.hu információi szerint vádemelést javasol az ügyészség a nővel szemben, hat évet kérnek rá.

Ennyit visznek haza az Audi dolgozói Győrben

Az Audi Hungariánál megszületett az új, két évre szóló bérmegállapodás, amely egyszeri, akár egymillió forintos kifizetést is tartalmaz. Bár 2026-ban elmarad az alapbéremelés, a juttatások és a 2027-re ígért e

Négy napig védtelenül hevertek az ukrán milliárdok – nagyon csúnya ügy körvonalazódik

Az ukrán Oschadbank jogi képviselője szerint a magyar hatóságok által március 5-én lefoglalt pénznek és aranynak több mint négy napig semmilyen jogi státusza nem volt. Horváth Lóránt felvetette azt is, honnan tudha

Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt

A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.

Megrendítő, de igaz: általában ezek a haldoklók utolsó szavai

A halállal való szembenézés mindig traumatikus élmény - még azok számára is, akik rengeteg haldoklót átkísértek már a "túloldalra". Julie McFadden hosszú évek óta egy hospice intézmény alkalmazottja: a nő a Ti

Mennyi idő alatt regenerálódik a máj? A válasz meglepőbb, mint gondolná

A máj bár képes részben regenerálódni, de ez nem korlátlan, ráadásul a gyógyulás sebessége függ a károsodás típusától és a szervezet állapotától.

0