Ezt olvasta már?


Helyeselné az osztrák-olasz határ lezárását az osztrákok többsége

Az osztrákok többsége helyeselné az osztrák-olasz határon lévő Brenner-hágó ellenőrzését és a földközi-tengeri menekültútvonal lezárás - közölte az OGM közvéleménykutató felmérését a Kurier című osztrák lap hétfői száma.

A kutatást még a múlt héten, több mint ötszáz ember megkérdezésével végezték.

Az Afrikából érkező menekültáradat megállítására vonatkozó javaslatok közül a megkérdezettek 57 százaléka szerint a néppárti külügyminiszter, Sebastian Kurz terve a megfelelő, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) vezetője, Heinz-Christian Strache elképzeléseit a válaszadók 53 százaléka helyesli, Christian Kern osztrák kancellár, a nagyobbik koalíciós párt, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) vezetőjének migrációs ügyi tervei a megkérdezettek 36 százaléka szerint használható.

A felmérés szerint a kisebbik koalíciós párt, az Osztrák Néppárt (ÖVP) szavazóinak fele egyetért a pártelnök, Sebastian Kurz javaslatával, az FPÖ táborának 61 százaléka támogatja Strache terveit, az SPÖ törzsszavazóinak pedig mindössze 14 százaléka ért egyet a pártvezető, Kern menekültügyi elképzeléseivel.

A felmérést végző intézet vezetője szerint Kurz határozottan irányítja a menekültügyi témát, az FPÖ már húsz éve ugyancsak meghatározóan foglal állást a kérdésben. "Kern azonban eddig nem adott egyértelmű, világos irányvonalat az ügyben" - mondta Wolfgang Bachmayer, a kutatóintézet vezetője. Úgy vélte, hogy a kancellár minél határozottabban nyilatkozik, annál láthatóbbá válik a szociáldemokrata párton belüli véleménykülönbség. Bachmayer szerint Kernnek már csak néhány hete maradt arra, hogy a potenciális választókat meggyőzze "ebben az elsőrangú kérdésben". A kutatások szerint a szavazásra jogosultak 45 százaléka tudja már, hogy kire voksol.

Sebastian Kurz néppárti külügyminiszter a földközi-tengeri menekültútvonal teljes lezárását, és szükség esetén a tiroli Brenner-hágónál lévő határszakasz ellenőrzését szorgalmazza. Az osztrák külügyminiszter szerint miután megmentették az embereket a tengeren, rögtön vissza kellene szállítani hazájukba, esetleg az unió külső határánál megállítani őket, ellátni és visszavinni oda, ahonnan érkeztek.

Strache azonnali ausztriai határzárat támogatja, több menekültet nem engedne be sem az országba, sem a kontinensre és kiáll amellett, hogy a menekültek a származási helyükön maradjanak.

Az osztrák kancellár a hétvégén arról beszélt, hogy jelenleg a balkáni útvonalon is több menedékkérő érkezik, mint a Brenner-hágón. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy fel kell készülni minden eshetőségre. "Ezt viszont teljes nyugalommal és lehetőleg diszkréten kell tennünk" - mondta.

A korábbi sajtóértesülések szerint az Olaszországba érkező menekültek nagyobb száma miatt Ausztria már előkészületeket tett az osztrák-olasz határszakasz védelmére, páncélozott járműveket küldött a térségbe. A védelmi miniszter pedig arról beszélt, hogy az osztrák hadsereg támogató műveleti tevékenységére számít az olasz határon. Az ausztriai Tirolt és az olaszországi Dél-Tirolt összekötő Brenner-hágóhoz tartozó határirányítási rendszer tavaly nyáron elkészült, de "menekültáradat hiányában" a határ ellenőrzését egyelőre nem kezdték meg.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Sokan csak kikapcsolódni járnak ide, pedig egy népbetegséget is megelőzhetnek vele

Egy átfogó vizsgálat eredményei arra utalnak, hogy a rendszeresen gyógyvízben fürdőzők nemcsak fizikailag érzik jobban magukat, hanem...

„De jó, hogy itt vagy!”– Közérthetően jelzik a gyerekeknek házikedvenceik, hogy kompetensek és szerethetők

Milyen szerepet töltenek be a házikedvencek a gyerekek életében, fejlődésében - erről beszélgetett Bánszky Noémi gyógypedagógus,...

Anna hercegnő közel 60 év után újra felkapott egy kabátot, amit korábban 19 évesen is viselt

Most egy banketten, annak idején pedig egy filmpremieren viselte a darabot.

Teher helyett kincs: új utakat keres a magyar gyapjúágazat

A gyapjú nem szemét, hanem lassan bomló szerves kincs. Míg a textilipar válságban van, a kertészetek és biogázüzemek tárt karokkal...

Magyar divatmárkák a Paris Fashion Week üzleti központjában – 10 hazai brand a nemzetközi porondon

A Creative Hungary a Budapest Select égisze alatt tíz magyar divat- és kiegészítő márkának biztosított megjelenést a Paris Fashion Week...

A jelszavaid és a pénzed is bánhatja, ha nem frissíted a telefonod

Orosz állami hackerek vettek célba több százmillió iPhone-felhasználót egy frissen felfedezett rendszerhiba kihasználásával. A Google...

Valakinek nagyon megtetszett a műemléki Melczer-kastély, ezért megvette az államtól

Egy jobb családi ház áráért talált gazdára a kékedi Melczer-kastély a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. árverésén, ahol csak egy...

Magyarország elkezdte felélni stratégiai üzemanyagkészleteit

A parlamenti választás után elfogyhat az üzemanyag?

Égeti a pénzt az iráni háború, Trump szárazföldi inváziót fontolgat - Percről percre az iráni háborúról csütörtökön

Miután az IDF váratlanul lebombázta Irán egyik gázmezőjét, Teherán válaszcsapást indított: katari földgázexport-létesítményeket...

Újabb magyar hozamugrás, de a forint eddig olcsón megúszta

Csütörtökön további gyengüléssel kezdi a napot a forint, így lassan megint a 395-ös euróárfolyammal kell megbarátkoznunk. Sőt, a...

0

Sport

Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt

A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.

Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában

Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.

Steven Gerrard szerint komoly hibát követ el a Liverpool Szoboszlai Dominikkal

Úgy véli: a magyar válogatott csapatkapitánya igazi vezéregyéniség lett.

Ekkora pofonra senki sem számított a Camp Nouban, kilenc gól a BL-meccsen

Három félidőn keresztül remekelt a Newcastle a Barca ellen, de végül hatalmas verést kapott.

Szoboszlai Carragher segítségével bizonyította igazát, a gólja nem így volt tervezve

Az egykori Liverpool-játékos, Jamie Carragher a BL-visszavágó után megragadta a magyar futballista lábát.

Szoboszlai elképesztően okos gólt lőtt a Bajnokok Ligájában – videó

A Galatasaray csapatát fogadták az Anfield Roadon.

Mi történt Varga Barnabással? – az AEK edzésén megdöbbent a görög média + videó

Ma a labdarúgó Európa-ligában és a Konferencialigában is kialakul a legjobb nyolc mezőnye.

Három magyar a pályán, kövesse nálunk a Liverpool és Galatasaray meccsét.

Egy lépésre voltak a bravúrtól a törökök, akik megnyerték a párharc első mérkőzését.

Nincs vita: Szoboszlai Dominik a Liverpool legnagyobb sztárja lett

A Liverpool magyar sztárja fantasztikusan játszott a Galatasaray elleni BL-meccsen.

Véget ért az Odüsszeia: az iráni női válogatott drámai hazaérkezése

A csapat több országon át vezető, tíz napon át tartó hosszú út végén jutott vissza Iránba.

0
0

Bulvár

Lázár János csúnyán elszólta magát, elmarad a választás április 12-én?

Lázár János furcsa dolgot mondott a választással kapcsolatban.

Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt

A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.

Ez a zöldség nyersen akár idegméreg is lehet: csak főzve biztonságos a fogyasztása

A zöldségek az egészséges étrend elengedhetetlen részét képezik, és sokan fogyasztják őket nyersen is, hogy megőrizzék a bennük rejlő vitaminokat és tápanyagokat. Ám ez nem minden zöldség esetében a megfelelő

Szokatlan dolgot vettek észre Orbán beszédében, ilyet nem mondhat véletlenül 

Orbán Viktor március 15-i ünnepi beszédébe egy váratlan gondolat csúszott be: a miniszterelnök méltatta Deák Ferencet. Ez élesen kilógott a beszéd egyébként konfrontatív hangneméből, a politikai elemző szerint n

Orbán Viktor Dunaújvárosban: „Nekünk nem kétharmad kell, hanem egy nagyon erős nemzeti egység”

Majd egy óra múltán érkezett meg a dunaújvárosi országjárás színpadára Orbán Viktor, aki a leginkább a fiatalokat igyekezett meggyőzni, hogy menjenek el április 12-én a Fideszre szavazni.

0