Hat évre ítélték a táti plébános támadóját
Hat év fegyházra ítélte egy Komárom-Esztergom megyei település plébánosának támadóját az Esztergomi Járásbíróság szerdán - tudatta a Esztergomi Járási Ügyészség közleményben. A kemma.hu megyei hírportál úgy tudja, hogy Tát település plébánosa a sértett.
Az ügyészségi közlemény jelen üggyel kapcsolatban azt írja: a vádlott 2019. május 18-án becsöngetett a plébániára azzal, hogy gyónni szeretne. A gyónás után enni kért, mire a plébános adott neki 3000 forintot. Az elkövető egy óra múlva visszament a plébániára, előbb enni kért, majd pénzt követelt, és a plébánost megkötözéssel fenyegette. A plébános átadott 30 ezer forintot, mire a támadó átkutatta a szobát, amikor pedig a plébános menekülni próbált, dulakodtak, és az elkövető horzsolásos sérüléseket okozott a plébánosnak.
Az ügyészség a bűncselekményt követő negyedik napon zsarolás és aljas indokból elkövetett személyi szabadság megsértése miatt bíróság elé állította a támadót, aki többszörös visszaeső, legutóbb 2015-ben szabadult feltételes kedvezménnyel emberölés miatt kiszabott szabadságvesztés-büntetéséből.
Az Esztergomi Járásbíróság szerdán a váddal egyező tényállást és minősítést állapított meg, és a vádlottat halmazati büntetésül 6 év fegyházbüntetésre és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte.
Az elsőfokú ítélet nem jogerős, az ügyész 3 nap gondolkodási időt tartott fenn a jogorvoslati nyilatkozat megtételére, míg a vádlott enyhítésért fellebbezett. A bíróság az ügyész indítványára elrendelte vádlott letartóztatását.
A kemma.hu szerint a támadás áldozata a táti plébános, a vádlottat pedig a törökbálinti plébános 1995-ös megölése ügyében ítélték el.
forrás: mti

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Rajz, makett, film – alkotásokat várnak az esztergomi tűzoltók!
- Útlezárás miatt változik az esztergomi buszok útvonala
- Három hónapig forgalomkorlátozásra kell számítani Esztergomban
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Új vonat, új menetrend Esztergom felé
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


