Ezt olvasta már?


Harminc évi börtönre ítéltek egy férfit bombarobbantás kísérletéért

Harminc évi börtönbüntetésre ítéltek Kansas államban egy amerikai fiatalembert, aki bombát akart robbantani egy katonai támaszpontnál.

A vádlott, John T. Booker beismerte, hogy "bombával kísérelt megsemmisíteni egy kormányzati tulajdonban lévő épületegyüttest", és a tárgyaláson elmondta, hogy a robbantással, amelyet öngyilkos merényletnek tervezett, az Iszlám Állam nevű terroszervezetnek akart volna segíteni.

A 22 éves, topekai születésű férfi a városától mintegy száz kilométerre eső Fort Riley katonai támaszponton akart robbantani 2015 áprilisában. A készülék azonban nem robbant fel, mivel álbomba volt, őt pedig azonnal őrizetbe vették.

A szerkezetet ugyanis a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) készítette. Ez annak köszönhető, hogy Booker a tervébe bevonta két ismerősét, akik azonban az FBI informátorai voltak. Így a szövetségi nyomozók végig figyelemmel kísérhették a merényletre készülő férfit. "Ha a robbantás sikeres lett volna, akár több tucat, ha nem több száz halálos áldozata lett volna a merényletnek" - fogalmazott az ítélethozatal utáni nyilatkozatában Darrin Jones, az üggyel megbízott különleges FBI-ügynök.

Booker után az FBI már 2014 márciusában nyomozni kezdett, miután közösségi fiókján dzsihadista kommentárokat tett közzé. A nyomozás adatai szerint megpróbált felvételt nyerni az amerikai hadseregbe, de eltanácsolták. 2015 márciusában önmagáról készített videóban tett hűségesküt Abu Bakr al-Bagdadinak, az Iszlám Állam vezetőjének.

A tárgyalás során Booker vádalkut kötött, így ejtették ügyében az Iszlám Állam terrorszervezetnek nyújtott konkrét segítség és tömegpusztító fegyver alkalmazásának vádját. Ez esetben ugyanis akár életfogytig tartó börtönbüntetésre is ítélhették volna.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Sokan csak kikapcsolódni járnak ide, pedig egy népbetegséget is megelőzhetnek vele

Egy átfogó vizsgálat eredményei arra utalnak, hogy a rendszeresen gyógyvízben fürdőzők nemcsak fizikailag érzik jobban magukat, hanem...

„De jó, hogy itt vagy!”– Közérthetően jelzik a gyerekeknek házikedvenceik, hogy kompetensek és szerethetők

Milyen szerepet töltenek be a házikedvencek a gyerekek életében, fejlődésében - erről beszélgetett Bánszky Noémi gyógypedagógus,...

Anna hercegnő közel 60 év után újra felkapott egy kabátot, amit korábban 19 évesen is viselt

Most egy banketten, annak idején pedig egy filmpremieren viselte a darabot.

Teher helyett kincs: új utakat keres a magyar gyapjúágazat

A gyapjú nem szemét, hanem lassan bomló szerves kincs. Míg a textilipar válságban van, a kertészetek és biogázüzemek tárt karokkal...

Magyar divatmárkák a Paris Fashion Week üzleti központjában – 10 hazai brand a nemzetközi porondon

A Creative Hungary a Budapest Select égisze alatt tíz magyar divat- és kiegészítő márkának biztosított megjelenést a Paris Fashion Week...

A jelszavaid és a pénzed is bánhatja, ha nem frissíted a telefonod

Orosz állami hackerek vettek célba több százmillió iPhone-felhasználót egy frissen felfedezett rendszerhiba kihasználásával. A Google...

Valakinek nagyon megtetszett a műemléki Melczer-kastély, ezért megvette az államtól

Egy jobb családi ház áráért talált gazdára a kékedi Melczer-kastély a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. árverésén, ahol csak egy...

Magyarország elkezdte felélni stratégiai üzemanyagkészleteit

A parlamenti választás után elfogyhat az üzemanyag?

Égeti a pénzt az iráni háború, Trump szárazföldi inváziót fontolgat - Percről percre az iráni háborúról csütörtökön

Miután az IDF váratlanul lebombázta Irán egyik gázmezőjét, Teherán válaszcsapást indított: katari földgázexport-létesítményeket...

Újabb magyar hozamugrás, de a forint eddig olcsón megúszta

Csütörtökön további gyengüléssel kezdi a napot a forint, így lassan megint a 395-ös euróárfolyammal kell megbarátkoznunk. Sőt, a...

0

Sport

Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt

A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.

Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában

Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.

Steven Gerrard szerint komoly hibát követ el a Liverpool Szoboszlai Dominikkal

Úgy véli: a magyar válogatott csapatkapitánya igazi vezéregyéniség lett.

Ekkora pofonra senki sem számított a Camp Nouban, kilenc gól a BL-meccsen

Három félidőn keresztül remekelt a Newcastle a Barca ellen, de végül hatalmas verést kapott.

Szoboszlai Carragher segítségével bizonyította igazát, a gólja nem így volt tervezve

Az egykori Liverpool-játékos, Jamie Carragher a BL-visszavágó után megragadta a magyar futballista lábát.

Szoboszlai elképesztően okos gólt lőtt a Bajnokok Ligájában – videó

A Galatasaray csapatát fogadták az Anfield Roadon.

Mi történt Varga Barnabással? – az AEK edzésén megdöbbent a görög média + videó

Ma a labdarúgó Európa-ligában és a Konferencialigában is kialakul a legjobb nyolc mezőnye.

Három magyar a pályán, kövesse nálunk a Liverpool és Galatasaray meccsét.

Egy lépésre voltak a bravúrtól a törökök, akik megnyerték a párharc első mérkőzését.

Nincs vita: Szoboszlai Dominik a Liverpool legnagyobb sztárja lett

A Liverpool magyar sztárja fantasztikusan játszott a Galatasaray elleni BL-meccsen.

Véget ért az Odüsszeia: az iráni női válogatott drámai hazaérkezése

A csapat több országon át vezető, tíz napon át tartó hosszú út végén jutott vissza Iránba.

0
0

Bulvár

Lázár János csúnyán elszólta magát, elmarad a választás április 12-én?

Lázár János furcsa dolgot mondott a választással kapcsolatban.

Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt

A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.

Ez a zöldség nyersen akár idegméreg is lehet: csak főzve biztonságos a fogyasztása

A zöldségek az egészséges étrend elengedhetetlen részét képezik, és sokan fogyasztják őket nyersen is, hogy megőrizzék a bennük rejlő vitaminokat és tápanyagokat. Ám ez nem minden zöldség esetében a megfelelő

Szokatlan dolgot vettek észre Orbán beszédében, ilyet nem mondhat véletlenül 

Orbán Viktor március 15-i ünnepi beszédébe egy váratlan gondolat csúszott be: a miniszterelnök méltatta Deák Ferencet. Ez élesen kilógott a beszéd egyébként konfrontatív hangneméből, a politikai elemző szerint n

Orbán Viktor Dunaújvárosban: „Nekünk nem kétharmad kell, hanem egy nagyon erős nemzeti egység”

Majd egy óra múltán érkezett meg a dunaújvárosi országjárás színpadára Orbán Viktor, aki a leginkább a fiatalokat igyekezett meggyőzni, hogy menjenek el április 12-én a Fideszre szavazni.

0