Fővárosi rangadón csap össze kedden délután a Budapest Honvéd és az MTK
Az MTK a dobogóért, a Honvéd a bennmaradásért lép pályára a hétközi fordulóban
Fővárosi rangadón csap össze kedden délután a Budapest Honvéd és az MTK az Új Hidegkuti Nándor Stadionban a labdarúgó OTP Bank Liga 24. fordulójában.
A két együttesnek ez lesz a 194. egymás elleni élvonalbeli bajnoki találkozója, és bár a Honvéd a pályaválasztó, az új Bozsik Stadion folyamatban lévő építési munkálatai miatt a felek az MTK otthonában találkoznak. A 193 meccsből álló örökmérleg viszonylag kiegyenlített, 87 MTK-siker és 45 döntetlen mellett 61 alkalommal a Honvéd hagyta el győztesen a pályát.
Jelenleg más a motiváció a két csapatnál, az MTK ugyanis negyedik, de bravúros szerepléssel akár még a második hely is elérhető lehet a számára, míg a Honvéd azért küzd, hogy a következő idényt ne a másodosztályban kelljen kezdenie. A kispesti együttesnél február 15-én Horváth Ferenc vette át az irányítást vezetőedzőként, és bár azóta a címvédő és listavezető Ferencvárostól 1-0-s vereséget szenvedtek, múlt szombaton fontos győzelmet arattak a második helyezett Puskás Akadémia vendégeként (2-1).
Az MTK a legutóbbi három bajnoki meccsén nem kapott ki, ezek során legyőzte a Fehérvárt és döntetlent ért el múlt szombaton a Ferencváros ellen, így papíron a keddi mérkőzésnek is inkább a kék-fehérek az esélyesei.
A címvédés felé tartó FTC ezúttal a sereghajtó Diósgyőrt fogadja, a borsodi együttesnek pedig most már minden mérkőzés a bennmaradásért folytatott küzdelemről szól. A miskolci csapat a téli szünet után, január 20-án ugyancsak a Groupama Arénában 1-0-ra legyőzte a címvédőt, amelynek ezzel megszakadt a csaknem négyéves, 61 mérkőzésen át tartó hazai veretlenségi sorozata.
A hétközi fordulóban a második Puskás Akadémia a legutóbbi két bajnokiján vesztes Kisvárda vendége lesz, Mezőkövesdre pedig a Zalaegerszeg látogat. Az újonc Budafok Újpesten szerepel szerdán, a harmadik helyen álló Fehérvár pedig az ötödik Paksot fogadja.
A hétközi forduló összes meccsét élőben közvetíti az M4 Sport és az m4sport.hu.
OTP Bank Liga, 24. forduló:
kedd:
Kisvárda Master Good-Puskás Akadémia FC 15.15
Budapest Honvéd-MTK Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion 17.30
Ferencvárosi TC-Diósgyőri VTK 20.00
szerda:
Mezőkövesd Zsóry FC-ZTE FC 15.15
Újpest FC-Budafoki MTE 17.30
MOL Fehérvár FC-Paksi FC 20.00
A tabella:
1. Ferencvárosi TC 23 16 6 1 47-14 54 pont
2. Puskás Akadémia FC 23 12 3 8 33-30 39
3. MOL Fehérvár FC 23 10 6 7 46-28 36
4. MTK Budapest 23 9 7 7 33-30 34
5. Paksi FC 23 9 5 9 46-43 32
6. Mezőkövesd Zsóry FC 23 8 7 8 25-29 31
7. Kisvárda Master Good 23 8 7 8 22-30 31
8. Újpest FC 23 8 4 11 29-49 28
9. Budafoki MTE 23 7 5 11 29-42 26
10. ZTE FC 23 7 4 12 40-43 25
11. Budapest Honvéd 23 6 7 10 34-34 25
12. Diósgyőri VTK 23 6 3 14 28-40 21
hírek innen, onnan
Döbbenetes, mivel vádolja Gombos Edinát a Polgár-házaspár
Floridai feszültségek: Gombos Edina és Polgárék "konfliktusa" borzolja a kedélyeket.
Hivatalos a bombaüzlet: A Zete klubrekordért adta el a hat NB I-es meccset játszott légióst
A Zalaegerszeg 21 éves brazil belső védője az MLS-ben folytatja karrierjét.
740 kilométeres hatótávú elektromos autóként, de benzinesként is jön az új DS N°7
A mai napig a DS 7 viszi a hátán az eladásokat a francia prémiummárkánál, és most eljött a modellváltás ideje. A szabadidő-autós...
Különösnek nevezte a Commerzbank vezére az UniCredit újabb próbálkozását
A Commerzbank vezérigazgatója, Bettina Orlopp "nagyon alacsonynak" minősítette az UniCredit felvásárlási ajánlatát, és bírálta az olasz...
Nagy felvásárlás a hazai biztosítási piacon: külföldi kézbe kerül a magyar vállalat
A brit központú Vesta Software Group felvásárolta az SK Trendet - közölte honlapján a társaság.
Magyarországon a legmagasabb az infláció a visegrádi országok között
Míg máshol csökken, nálunk még mindig magas az infláció.
Légiutas-kísérő figyelmeztet: Ezért ne használj repülés előtt soha parfümöt
Bár mindannyian ápoltan és kellemes illatúként szeretnénk megérkezni az úti célunkhoz, egy légiutas-kísérő szerint a felszállás...
„Mindenki hisz a fordításban” − üzent a Fradinak a Braga sztárja
Nem adták még fel a portugálok.
Légitámadás ért egy 5 milliós várost - Több mint 100 ember meghalt
Pakisztáni légicsapás ért egy kabuli rehabilitációs központot hétfő este. Igazságügyi orvostani források szerint több mint százan...
Csendben rohad a sosem használt autópálya Németországban
A bányának útban volt az A4-es autópálya egy jelentős szakasza, ezért a németek egyszerűen arrébb rakták az utat, és hagyták...
6 módszer, ami rövid időn belül átalakítja az életedet és segít megvalósítani az álmaidat
Az önfegyelemről sokunknak a büntetés, a lemondás és a végtelen feladatlisták ugranak be, nem pedig az, hogyan kényeztetjük vele a...
Wossala Rozina 48 órás böjtje tudatos biohacking vagy veszélyes kísérlet a testtel?
A gasztroszakember 48 órás vízböjtöt tartott a sejtek regenerációjának reményében. Orvosi vélemények szerint a módszer kockázatos,...
Sport
Szoboszlai egy primadonna, ne oktassa ki a szurkolókat. – felháborodott a liverpooli portál
Ahogyan azt borítékolni lehetett, Liverpoolban sokaknak nem teszett Szoboszlai Dominik kifakadása.
Körvonalazódik a megoldás? Irán egyetlen feltételhez kötötte világbajnoki részvételét
A közel-keleti ország már tárgyal a FIFA-val.
„El kell adni őt” – ilyen lesújtó véleményen még nem voltak Wirtzről
A német középpályás nem úgy tért vissza a sérüléséből ,ahogy azt a szurkolók remélték.
Tragédia lenne innen kiesni a válogatottnak
A magyar női kosárlabda-válogatott saját kezében tartja sorsát a vb-selejtezőn.
Hatalmas dráma Pécsi Ármin meccsén, olyan történt vele, amire 2026-ban még nem volt példa
Ezúttal a magyar kapus sem tudott csodát tenni, pedig több fontos védése is volt.
Ilyen brutális büntetést eddig még senki nem kapott a Premier League történetében.
A Chelsea-nek 10,75 millió fontot kell fizetnie. Az eddigi legsúlyosabb pénbüntetést, 5,5 millió fontot a West Ham United még 2007-en kapta
A Sallaiék elleni sorsdöntő meccs előtt Szoboszlait elővették Liverpoolban
Nem először történt ilyesmi.
370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre
Az UEFA hivatalos közleménye szerint itt vannak a budapesti Bajnokok Ligája-döntő árai.
Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között
A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.
Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről
Először szólalt meg a szabálytalansággal kapcsolatban a Real Madrid védője.
Nem minden kopasz Arne Slot, frenetikus baki a Liverpool-Tottenham meccs előtt
Az aranyos videó vírusként terjed az interneten.
A Vasas ragaszkodik a kispestiek közelségéhez, ennek most a Mezőkövesd lett az áldozata
Az angyalföldiek 2-0-ra megnyerték a találkozót, és mindössze két pont a hátrányuk a Honvéd mögött.
Bulvár
„Pokollá teszem majd Orbán Viktor és Magyar Péter minden napját”
A Pilvax közben tartott megemlékezést a Mi Hazánk Mozgalom március 15-én. Toroczkai László pártelnök szerint a hárompárti országgyűlésben a Mi Hazánk fog irányítani.
Elindult a pánikvásárlás? Valamire készülnek a magyarok, óriási a kereslet a gázpalackok iránt
Kilőtt a kereslet Magyarországon.
Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány
Hivatali visszaélés, jogellenes fogvatartás és terrorcselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az ukrán fél.
Súlyos fenyegetést kapott Magyarország, onnan ahonnan talán senki sem számított rá
A külügyminiszter szerint ilyen durva fenyegetőzéssel még nem is találkozott, mint a mai napon.
Dermesztő titkokat fecsegett ki Várkonyi Andreáról a legjobb barátnője, meghökkentő dolgokat állít
Kamerák előtt vallotta be a barátnő, hogy mit gondol Várkonyi Andreáról.
Prof. dr. Bányai Éva a rák lelki hátteréről: „Ezt a betegséget csak együtt, szövetségben győzhetjük le”
Milyen szerepe van a tartós stressznek, a lelki terheknek és az emberi kapcsolatoknak a daganatos betegségek kialakulásában és a gyógyulásban?
Kiderült, mitől lesz egyre több fiatal vastagbélrákos
Meglepő helyről jött a felfedezés.
Felmondott a szirénázó autóval siető tűzoltó, miután saját városa agyonbüntette
A rutinos lánglovag dühében a polgármester ajánlatát is elutasította.
„Ingyen kaptam.” – Gáspár Evelin elárulta, honnan van az 526 ezres napszemüvege
Éles szóváltás alakult ki a közösségi médiában Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő és Gáspár Evelin, a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtóreferense között. A vita tárgya egy márkás n
Az egész családját lerajzolta a kisfiú - a nagynénje fülig elvörösödött, amikor meglátta magát a kész alkotáson
Vajon mit árulnak el a rajzok a gyermekek személyiségéről, lelkivilágáról, érzelmeiről? Nos, ahogy most következő történetünk is bizonyítja, jóval többet, mint elsőre hinnénk.
Kényes titokra derült fény: meleg lehet Irán új vezetője, ezen Donald Trump is meglepődött
Többen csatlakoztak az elnök reakciójához.
Teljes a készültség a frankfurti repülőtérnél, halálos áldozatok is vannak
Az elkövető szökésben van. Két halálos áldozata is van a frankfurti repülőtérnél kirobbant lövöldözések.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Rajz, makett, film – alkotásokat várnak az esztergomi tűzoltók!
- Útlezárás miatt változik az esztergomi buszok útvonala
- Három hónapig forgalomkorlátozásra kell számítani Esztergomban
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Új vonat, új menetrend Esztergom felé
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


