Ezt olvasta már?


Férfi vízilabda ob I - Egyenlített a Szolnok, a Pécs a tizedik

A Szolnok 8-7-re legyőzte a vendég Ferencvárost a férfi vízilabda ob I három győzelemig tartó fináléjának negyedik mérkőzésén, így kiegyenlítette a párharcot, a kilencedik helyet a Kaposvár szerezte meg a Pécs ellen.

E.ON férfi ob I, döntő, 4. mérkőzés:

Szolnoki Dózsa - FTC-PQS Waterpolo 8-7 (2-0, 3-2, 2-3, 1-2)

gólszerzők: Mezei 2, Zalánki, Younger, M. Cuk, Hangay, Prlainovic, Aleksic 1-1, illetve Vámos 3, Jansik Sz., Mitrovic, Manhercz, Jaksic 1-1

A finálé eddigi mindhárom mérkőzése rendkívül sima volt: az FTC először otthon, majd idegenben aratott magabiztos győzelmet, s amikor már mindenki azt hitte, hogy könnyedén lezárja a párharcot, a Bajnokok Ligája címvédője szombaton egy fölényes budapesti sikerrel tartotta életben aranyreményeit.

A vendégek keretébe először került be a finálé során a válogatott Manhercz Krisztián.

A Szolnok ott folytatta, ahol a Komjádiban szombaton abbahagyta: kiválóan védekezett, a blokkoló kezek sűrűjében az FTC játékosai nem találták az utat Nagy Viktor hálójába. A fővárosiak emberelőnyben sem tudtak mit kezdeni a Tisza-partiak védekezésével, aki viszont jól használták ki a fórokat és kétgólos előnyre tettek szert a nyitónegyedben.

A második negyedet egy újabb kihagyott fórral kezdte az FTC - a visszatérő Manhercz próbálkozott -, míg a túloldalon Aaron Younger akcióból volt eredményes, majd Milos Cuk értékesített egy előnyt (4-0). A Szolnok tovább növelte a különbséget, amikor több mint 14 perc játék után Jansik Szilárd bombája révén megérkezett az első Fradi-gól. Ettől lendületet is kapott a zöld-fehér alakulat, Vámos Márton által kelül látótávolba a trónkövetelő (5-2).

A fordulást követően Vámos előbb büntetőből, majd akcióból faragott tovább a különbségből a fővárosi együttes (5-4), majd két gyors hazai gól után született újra ferencvárosi találat, amelyet követően a reklamáló Nagy Viktort végleg cserével kiállították. A Szolnok megzavarodott, kettős előnyt hagyott kihasználatlanul, ám az utolsó nyolc percre így is kétgólos hazai fórral fordulhattak a csapatok.

A záró negyedben Manhercz révén tovább zárkózott a Ferencváros, míg a túloldalt egy ízben a kapufa mentett, s bár többször támadhatott az egyenlítésért a budapesti gárda, a Szolnok tudta növelni előnyét (8-6). Így az újabb ferencvárosi gól már csak az eredmény kozmetikázására volt elég. A bajnoki cím így vasárnap Budapesten dől majd el.

A Kaposvár a Pécs idegenbeli legyőzésével szerezte meg a kilencedik helyet a bajnokságban.

a 9. helyért, 3. mérkőzés:

PVSK Mecsek-Fűszért - Kaposvári VK 6-10 (2-2, 1-2, 1-4, 2-2)

A párharc végeredménye: 2-1, a Kaposvár javára.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Körözést adtak ki a Meduza független orosz lap főszerkesztője ellen Oroszországban

A körözés konkrét oka nem ismert, de Oroszországban mindent megtesznek érte, hogy ellehetetlenítsék a független újságot.

Öntudatra ébred a mesterséges intelligencia? Saját vallást hozott létre az AI

Saját AI vallást alapítottak a botok a Moltbook hálózatán. Öntudat vagy gépies adatmásolás?

Azonnali hatállyal lemondott az amerikai terrorelhárítás vezetője, kemény üzenetet küldött Trumpnak

A szakember szerint Irán nem jelent közvetlen fenyegetést az Egyesült Államokra, így az ellene indított háborút nem lehet jogosnak tekinteni.

A hatóságok 30 napra bezáratták a legendás szegedi Sing Singet, a klub szerint alaptalanul büntetnek egy teljes közösséget

A szórakozóhely közleményben fakadt ki a döntés miatt, amit szerintük egyszerű bemondásra alapoztak. A 35 éve működő klub most a...

Orbán Viktor: Ukrajna azért nem kapcsolta vissza a Barátság vezetéket, hogy támogassa a Tiszát

A miniszterelnök szerint Kijev szándékosan nem engedi az orosz olajat, hogy ezzel Magyar Péter pártját segítse. A kormányfő kemény...

Rejtélyes repülőgép cirkál a magyar égbolton

Többen figyeltek fel furcsa időpontokban egy alacsonyan repülő gépre, ami sokakban riadalmat keltett. Kiderült, hogy a különös...

Betiltották a vendéglátóhelyi alkoholt Damaszkuszban

15 hónapja döntötték meg Bassár el-Aszad uralmát.

Szokatlan eset történt a Budapest–Belgrád-vasútvonalon

A sorompó felengedése ellenére a várakozó személykocsik előtt áthaladt egy tehervonat Dunaharaszti városában szombat este a...

0

Sport

Szoboszlai egy primadonna, ne oktassa ki a szurkolókat. – felháborodott a liverpooli portál

Ahogyan azt borítékolni lehetett, Liverpoolban sokaknak nem teszett Szoboszlai Dominik kifakadása.

„El kell adni őt” – ilyen lesújtó véleményen még nem voltak Wirtzről

A német középpályás nem úgy tért vissza a sérüléséből ,ahogy azt a szurkolók remélték.

Tragédia lenne innen kiesni a válogatottnak

A magyar női kosárlabda-válogatott saját kezében tartja sorsát a vb-selejtezőn.

Hatalmas dráma Pécsi Ármin meccsén, olyan történt vele, amire 2026-ban még nem volt példa

Ezúttal a magyar kapus sem tudott csodát tenni, pedig több fontos védése is volt.

Ilyen brutális büntetést eddig még senki nem kapott a Premier League történetében.

A Chelsea-nek 10,75 millió fontot kell fizetnie. Az eddigi legsúlyosabb pénbüntetést, 5,5 millió fontot a West Ham United még 2007-en kapta

370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre

Az UEFA hivatalos közleménye szerint itt vannak a budapesti Bajnokok Ligája-döntő árai.

Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között

A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.

Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről 

Először szólalt meg a szabálytalansággal kapcsolatban a Real Madrid védője.

Nem minden kopasz Arne Slot, frenetikus baki a Liverpool-Tottenham meccs előtt

Az aranyos videó vírusként terjed az interneten.

A Vasas ragaszkodik a kispestiek közelségéhez, ennek most a Mezőkövesd lett az áldozata

Az angyalföldiek 2-0-ra megnyerték a találkozót, és mindössze két pont a hátrányuk a Honvéd mögött.

0
0

Bulvár

„Pokollá teszem majd Orbán Viktor és Magyar Péter minden napját”

A Pilvax közben tartott megemlékezést a Mi Hazánk Mozgalom március 15-én. Toroczkai László pártelnök szerint a hárompárti országgyűlésben a Mi Hazánk fog irányítani.

Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány

Hivatali visszaélés, jogellenes fogvatartás és terrorcselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az ukrán fél.

Súlyos fenyegetést kapott Magyarország, onnan ahonnan talán senki sem számított rá

A külügyminiszter szerint ilyen durva fenyegetőzéssel még nem is találkozott, mint a mai napon.

Dermesztő titkokat fecsegett ki Várkonyi Andreáról a legjobb barátnője, meghökkentő dolgokat állít

Kamerák előtt vallotta be a barátnő, hogy mit gondol Várkonyi Andreáról.

Prof. dr. Bányai Éva a rák lelki hátteréről: „Ezt a betegséget csak együtt, szövetségben győzhetjük le”

Milyen szerepe van a tartós stressznek, a lelki terheknek és az emberi kapcsolatoknak a daganatos betegségek kialakulásában és a gyógyulásban?

Kiderült, mitől lesz egyre több fiatal vastagbélrákos

Meglepő helyről jött a felfedezés.

Felmondott a szirénázó autóval siető tűzoltó, miután saját városa agyonbüntette

A rutinos lánglovag dühében a polgármester ajánlatát is elutasította.

„Ingyen kaptam.” – Gáspár Evelin elárulta, honnan van az 526 ezres napszemüvege

Éles szóváltás alakult ki a közösségi médiában Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő és Gáspár Evelin, a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtóreferense között. A vita tárgya egy márkás n

Az egész családját lerajzolta a kisfiú - a nagynénje fülig elvörösödött, amikor meglátta magát a kész alkotáson

Vajon mit árulnak el a rajzok a gyermekek személyiségéről, lelkivilágáról, érzelmeiről? Nos, ahogy most következő történetünk is bizonyítja, jóval többet, mint elsőre hinnénk.

Teljes a készültség a frankfurti repülőtérnél, halálos áldozatok is vannak

Az elkövető szökésben van. Két halálos áldozata is van a frankfurti repülőtérnél kirobbant lövöldözések.

0