Ezt olvasta már?

0

Ez történhet ha nem alszik eleget a lurkó

Nyári alváshiány következményei a gyerekeknél

A nyári időszak számos kisgyermek életében a korábban megszokott alvási ritmus megváltozásával jár. Azok a 6-12 éves korú gyerekek, akik kevesebb mint kilenc órát alszanak éjszakánként, jelentős fejlődésbeli és teljesítési különbségeket mutatnak azokhoz képest, akik a szükséges órákat megalusszák.


hirdetés

A memóriáért, az intelligenciáért felelős agyi régiókban keletkező változásoknak hosszú távú negatív következményei lehetnek - hívja fel a figyelmet a Magyar Alvás Szövetség -, nagyobb mentális egészségügyi problémák, például depressziós, szorongásos és impulzív viselkedési tünetek jelentkeznek. Az amerikai gyermekgyógyászati akadémia minap közzétett tanulmánya alapján javasolják, hogy a 6-12 éves gyermekek rendszeresen aludjanak 9-12 órát, amelyhez a feltételeket a gyerekek mindennapi életét szervező felnőttek együttműködését kérik. "A megfelelő alvásidőnek, valamint a pihentető alvás körülményei alakításának a családok életmódjának kiemelkedő részévé kell válnia, amelynek alapja, a rendszeres alvási rutin betartása, a napközbeni fizikai aktivitás ösztönzése, a képernyő előtt töltött idő korlátozása és a képernyők kizárása a gyerekek életéből legalább egy órával lefekvés előtt - hangsúlyozta G Németh György, a Magyar Alvás Szövetség elnöke. - A szeptemberi becsengetés előtt két-három héttel ajánlatos elkezdeni az iskolakezdési időponthoz alkalmazkodó alvásidő és alvási körülmények kialakítását.

 

Kiadó: Magyar Alvás Szövetség

OS







0

hírek innen, onnan

Poliovírust találtak New York szennyvízében

A járványos gyermekbénulásért felelős poliovírust találtak New York szennyvízében, különösen az oltatlanok vannak veszélyben -...

Ezeken a tengerpartokon elbújhatsz a kánikula elől

Jólesne egy kis hűsölés? Mutatjuk Norvégia legszebb tengerpartjait!

Kritikus a magyar vizek helyzete: fontos döntést hozott a vízügyi hatóság

Várhatóan fokozódik az aszály, de a vízigények országosan továbbra is kielégíthetőek. A 12 vízügyi igazgatóságból 10 területén...

Több mint négy évvel vetette vissza az orosz gazdaságot a háború

A GDP-csökkenés enyhébb, mint várták, de Moszkva még messze van a mélyponttól. Oroszország kőolajtermelése 20 százalékkal visszaeshet...

Egész hétvégén nem jár a 3-as metró

Pótlóbusszal közlekedhetünk.

Trump-botrány: atomfegyverekről szóló titkos iratokat is kivihetett a Fehér Házból a volt elnök

Nyilvánosságra hozták az amerikai hatóságok a Donald Trump floridai házában tartott hétfői kutatás jegyzőkönyveit, amelyekből...

A szerencse üldözőbe vett egy férfit, és nem akarta elengedni – véletlenek sorozata révén nyert közel félmilliárdot az illető

A lottónyertesnek mindig a kezére játszott valami, így végül gyökeresen megváltozott a sorsa.

Emelkedik a kgfb és a casco díja

Vége a koronavírus-járvány kedvező hatásának az autós biztosítások piacán: emelkedőben a balesetszám és a kárinfláció, mindkettő...

Notebook árak 2022: ilyen készüléket tanácsos most vásárolni, nem érdemes kivárni

Év végén gyártói áremelés jöhet a notebook-piacon, most viszont valamivel még a tavalyi áraknál is alacsonyabbak az árcédulák.

Továbbra is elsők vagyunk a csemegekukorica-termelésben, ám az aszály miatt komoly visszaesés várható

A rendkívüli aszály miatt a régióban a korai öntözetlen állományok több mint egyharmadát nem lehetett betakarítani, a fennmaradó...

„Szerencse, hogy még élek” – vallja a filmcsillag

„Szerencsés vagyok, hogy még élek” – ezt mondta Ashton Kutcher.

Sport

Mi a jó ég történt Dzsudzsák Balázzsal? Sokkoló új külsőt villantott – fotók

A debreceniek játékosára szinte rá sem lehet ismerni.

Óriási a káosz és a baj a Barcelonánál: mi lesz Lewandowskival?

Egy nap múlva kezdik a bajnokságot, de még mindig nem tudták regisztrálni az új igazolásokat.

A Qarabag BL-ellenfeléhez távozott a Ferencváros focicsapatának támadója

A nigériai játékosra vásárlási opciója lesz a cseh klubnak.

Brutálisan megverték egy hajón a világbajnok sztáratlétát

Sérülései miatt lemaradhat a következő világeseményről.

Vadai Ágnes a Blikk cikke nyomán arról faggatta Orbán Viktort, mikor szállnak be a focisták rendesen a közös t...

A labdarúgók szemet szúróan magas javadalmazása és ezzel szemben álló kedvezményes adózásának témája több mint egy évtized után eljutott a parlamentbe: Vadai Ágnes, a DK képviselője arra kérdezett rá a minisz

Sokkoló átigazolásra készül az angol bajnok a hajrában

Az Arsenaltól szerződtetne játékost a címvédő.

A Barcelona most már mindent elad, akkora a baj

100 millió euróra tett szert a katalán csapat.

Döbbenetes dolog történt Lionel Messivel

Milliók nem akarnak hinni a szemüknek.

Egyelőre nem tudjuk hova tenni a Manchester United új mezét

Bemutatta harmadik számú mezét a Manchester United. Egyelőre nem tudjuk hova tenni.

Barcelona: ˝A keret brutálisan erős lett, talán túl mély is˝

Kommentátorunk szerint nagy harc lesz a bajnoki címért a 2022/23-as szezonban.

Ingyen távozhat a Barcelona holland sztárfocistája

Tavaly nyáron igazolt a katalán sztárcsapathoz.

0

Bulvár

A menyasszony vízbe dobta a csokrot, amikor lenéztek a hídról nem hittek a szemüknek

Van, hogy életünk legszebb napját egy szörnyű esemény árnyékolja be.

Halálos fertőzés terjed Magyarországon, Müller Cecília riadót fújt

Elképzelhető, hogy megjelent egy új vírusvariáns az országban.

5 otthoni eszköz, ami nagyon sok energiát fogyaszt – Megéri fenntartanod őket?

Az elmúlt hetekben mindannyian átgondoltuk a rezsiköltségeinket, elvégre mindenki jobban szeret olyanra költeni, amire igazán szükséges, és amire szeret. Márpedig előfordulhat, hogy sokat pazarolunk, gyakran észrevét

Veszélyben vannak a Sinopharmmal oltottak

Miközben készült egy tanulmány, ami az emlékeztető oltások fontosságára hívja fel a figyelmet, szégyenletes, hogy ezt miért nem népszerűsítik óriásplakátokon vagy a médiában, mondta Kemenesi Gábor virológus.

Bíró Ica kitálalt Schobert Norbiról, keményen nekiment: „Előbb-utóbb minden igazság kiderül”

Bíró Ica több év után tiszta vizet öntött a pohárba, és láthatóan van még tüske benne Schobert Norbi miatt.

Tanársegéd voltam Angliában: ezt láttam az angol iskolákban

Az angol iskolákat legtöbben úgy képzelik el, mint ahogy a Harry Potterben látták: iskolai egyenruha, házak, színek. Ez egyáltalán nem áll messze az igazságtól, sőt! Az angliai iskolákban az élet tényleg játék

Koronavírus: azok közül haltak meg a legtöbben Magyarországon, akiket ezzel a vakcinával oltottak be

A kormányzati portálon közzétett adatok szerint tavaly 29 649 ember halt meg Magyarországon a koronavírus-fertőzés szövődményei következtében, de van egy vakcina, aminek a beadását követően különösen magas volt

0