Esztergomban megnyílt az emlékhelyek napja
Az emlékhelyek napjának programjaival a magyarországi emlékhelyek létezése és fontossága beépül a köztudatba, idén minden eddiginél több, 63 emlékhely csatlakozott a kezdeményezéshez - mondta a Nemzeti Örökség Intézetének társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója.
Töll László hozzátette, idén először adták ki 2000 példányban a nemzeti emlékhelyeket bemutató Emlékhelyek Lapját, amely modern grafikai eszközökkel mutatja be a 17 kiemelt történelmi jelentőségű helyszínt.
A megnyitón Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője előadásában Becket Tamás, Canterbury érsekének sorsát mutatta be, aki hite védelmében és az egyház függetlensége érdekében szembefordult az őt kinevező királlyal.
A miniszter kitért Esztergom és Magyarország ezer évre visszatekintő kiterjedt nemzetközi kapcsolataira, és párhuzamot vont az angol Canterbury és a magyar érseki székhely között, külön kiemelve Becket Szent Tamást, az angol egyház 1170-ben vértanúhalált halt vezetőjét, akinek tisztelete már a XII. század végén kialakult Esztergomban, ereklyéjét pedig ma is a bazilikában őrzik.
Az emlékhelyek napját 2019-ben negyedik alkalommal szervezte meg a Nemzeti Örökség Intézete, azzal a céllal, hogy változatos programokkal hívják fel a figyelmet a magyarországi történelmi és nemzeti emlékhelyek fontosságára, amelyek a történelem sorsfordító történéseire segítenek emlékezni.
A nemzeti emlékhelyeket, a magyar történelem kiemelkedően fontos helyszíneit törvényben ismeri el az Országgyűlés, míg a történelmi emlékhelyek listáját kormányhatározat tartalmazza.
forrás: mti

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Rajz, makett, film – alkotásokat várnak az esztergomi tűzoltók!
- Útlezárás miatt változik az esztergomi buszok útvonala
- Három hónapig forgalomkorlátozásra kell számítani Esztergomban
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Új vonat, új menetrend Esztergom felé
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


