Esztergomban a Mi Hazánk Mozgalommal bizniszel a DK
Noha hónapok óta ismert volt az ellenzéki pártok együttműködési szándéka, júliusban pedig be is mutatkozott az ellenzéki pártok által támogatott Cserép János független esztergomi polgármesterjelölt és csapata, úgy tűnik, van még rajta kívül is olyan jelölt, aki kap némi ellenzéki támogatottságot.
Az Index információi szerint néhány napja a Fidesz-KDNP és a Szeretgom Egyesület mellé bejelentkezett egy újabb aspiráns szervezet, az Egész Esztergomért nevű egyesület is.
Közleményükben felületesen tettek csupán említést arról, hogy az indulóik között szerepel egykori jobbikos, MSZP-s és KDNP-s is. Azt nem fejtették ki, hogy a volt jobbikosok a Mi Hazánk Mozgalom helyi alapítói és vezetői, ahogyan arról is hallgattak, hogy odaállt melléjük a Demokratikus Koalíció (DK) választókerületi elnöke, Manga Gyula is – írja a lap.
Cserép, a Szeretgom oldal alapítója, a régóta az ellenzéki összefogását szorgalmazó polgármesterjelölt a Momentum helyi szervezetének volt az elnöke, de a tavalyi országgyűlési választások előtt kilépett a pártból, független jelöltként indult el, és 1,49 százalékos eredményt sikerült elérnie. Miután a Momentum is az ellenzéki együttműködés mellett kötelezte el magát, Cserép létrehozta a kifejezetten helyi lokálpatrióta szerveződést, a Szeretgom Egyesületet, így ennek égisze alatt indulna most ősszel az összefogott ellenzék./.../
forrás: hirhatar.hu

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Rajz, makett, film – alkotásokat várnak az esztergomi tűzoltók!
- Útlezárás miatt változik az esztergomi buszok útvonala
- Három hónapig forgalomkorlátozásra kell számítani Esztergomban
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Új vonat, új menetrend Esztergom felé
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


