Ezt olvasta már?


Esztergom és térségünk büszkeségei - gazdára találtak a megyei közgyűlés díjai

A tatabányai Vértes Agorájában tartotta ünnepi közgyűlését a megyei önkormányzat – a gálán Rákossy Balázs államtitkár közreműködésével 23 kitüntetést adtak át,

köztük a gazdasági díjakat és kitüntető címeket, a Komárom-Esztergom Megyéért, a Komárom-Esztergom Megyéért Szakmai Díjat és a Vályi Díjat is.

 

Házigazdaként Schmidt Csaba, Tatabánya polgármestere köszöntötte az ünnepség résztvevőit, majd Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásért felelős államtitkár mondott köszöntőt.

 

„Komárom-Esztergom megye nehéz örökséget kapott, ebből kellett kihozni a legtöbbet. Mára kimondhatjuk, hogy mindez sikerült, ez az itt élő emberek szorgalmát és munkáját dicséri” – emelte ki.

 

Popovics György, a megye közgyűlés elnöke ünnepi beszédében hangsúlyozta, minden évben olyan személyek kapják az elismerést, akik valóban nagyon sokat tesznek szűkebb vagy tágabb környezetükért, embertársaikért, közösségükért.

 

„Megtiszteltetés, hogy itt élnek, alkotnak, munkálkodnak Komárom-Esztergom megyében. Ezt a folyamatos alkotást, teremtést szeretnénk Önökkel együtt folytatni a megye fejlődése érdekében a jövőben is” – tette hozzá.

 

A gálán rajtuk kívül jelen volt és díjat adott át Czunyiné Bertalan Judit és Bencsik János országgyűlési képviselő, Kancz Csaba kormánymegbízott, valamint a díjazottakkal együtt ünnepeltek az együttműködő gazdasági érdekképviseleti szervezetek képviselői, a megyei közgyűlés és számos település képviselője, polgármestere is.

 

Az ünnepség folytatásában az idén felvett megyei értékek emléklapjainak átadása következett – ebben az évben 19 érték került lajstromba, köztük több esztergomi, dorogi, tatai és bábolnai is. Ezt követően a megyei közgyűlés által alapított díjak átadására került sor. Az idén is 8 gazdasági díj talált gazdára – azokat a vállalkozásokat ismerték el, akik az elmúlt évben átlagos felüli teljesítményt nyújtottak. A díjazottak a korább évekhez hasonlóan Szunyogh László szobrászművész által készített bronz emlékplakettel és oklevéllel lettek gazdagabbak.

 

A rendezvény hátralévő részében a megyei önkormányzat olyan személyeket és csoportokat részesített elismerésben, akik tevékenységük során kiemelkedő szakmai munkát végeztek és maradandó értéket alkottak. A gála ünnepi műsorát eközben a Népház Show Formációs Táncegyüttes és Demeniv Mihály harmonikaművész biztosították. Az ünnepséget a díjak kiosztása után végül egy baráti hangulatú állófogadás zárta.

 

 

 

DÍJAZOTTAK

MEGYE GAZDASÁGÁÉRT KITÜNTETŐ CÍMEK

 

Komárom-Esztergom Megye Gazdaságért Életműdíj

Schwarzenberger István, a Güntner-Tata Kft. alapítója

 

Komárom-Esztergom Megye egyéni vállalkozója

Farkas Árpád, a Tatabánya Szénbányák Vállalat Kertészet vezetője

 

Komárom-Esztergom Megye agrárvállalkozása

Agrowitt Kft. – Wittmann Antalné

 

Komárom-Esztergom Megye kisvállalkozása

Balom Bt. – Balom Győző

 

Komárom-Esztergom Megye nagyvállalkozása

PCE Paragon Solutions Kft.- Tálos Péter

 

Komárom-Esztergom Megye kézművese

Mihov-Pánczél Marianna ékszerkészítő

 

Komárom-Esztergom Megye középvállalkozása

Botlik-Trans Kft.- Botlik Roland

 

Komárom-Esztergom Megye szakképzője

Dobos Krisztián, egyéni vállalkozó

 

KÜLÖNDÍJ

Babits Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.- Babits Mihály

 

 

SPORT DÍJAK

Komárom-Esztergom Megye Fogyatékkal Élők Sportjáért

Humanitas SE Para Boccia Szakosztály – Baranyai Lilla elnök és Szabó Istvánné a szakosztály vezetője

 

Komárom-Esztergom Megye Sportjáért

Korpási Bálint, kötöttfogású birkózó

 

SZAKMAI MUNKÁT DÍJAZÓ KITÜNTETŐ CÍMEK

Komárom-Esztergom Megye Közgyűlése 2008-ban alapította a „Komárom-Esztergom Megye Mentődolgozója, Polgárőre, Rendőre, Katasztrófavédelmi dolgozója, Vám-és Pénzügyőre” kitüntető címeket a megye területén példaértékű szakmai teljesítményt nyújtó személyek munkájának elismerésére.

 

Komárom-Esztergom Megye Mentődolgozója

Kurdi Balázs, állomásvezető mentőápoló

 

Komárom-Esztergom Megye Rendőre

Tóth Gábor, rendőr alezredes

 

Komárom-Esztergom Megye Polgárőre

Bedecs János, a Nagyigmándi Polgárőr Egyesület elnöke

 

Komárom-Esztergom Megye Vám- és Pénzügyőre

Tóth Attila, pénzügyőr főhadnagy

 

Komárom-Esztergom Megye Tűzoltója

Füssi Attila, tűzoltó főtörzszászlós

 

A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2011-ben alapította a „Vályi István Díjat” az Esztergom-Budapest Főegyházmegye romapasztorációval foglakozó segédpüspökének kezdeményezésére a hátrányos helyzetű cigány gyermekekkel, diákokkal és felnőttekkel foglalkozó pedagógusok, továbbá az oktatás, nevelés és közösségszervezés területén tevékenykedők elismerésére.

 

Vályi István Díj

Pappné Vidák Erzsébet

 

Komárom-Esztergom Megye Közgyűlése 2001-ben „Komárom-Esztergom Megyéért Szakmai Díjat” alapított azon személyek, csoportok elismerésére, akik kiemelkedő szakmai teljesítményt nyújtottak, vagy tartósan átlag feletti eredményes szakmai munkát végeztek.

 

Komárom-Esztergom Megyéért Szakmai Díj

Tárkányi Polgárőr Egyesület

Országos Mentőszolgálat Kisbéri Mentőállomása

Tatai Hódy Sportegyesület

 

A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 1992-ben alapította a Komárom-Esztergom Megyéért díjat olyan személyek és csoportok munkásságának elismerésére, akik a megye életében munkásságukkal, életművűkkel maradandó értéket alkottak.

 

Komárom-Esztergom Megyéért Díj

Komárom-Esztergom Megyei Horgászegyesületek Szövetsége

Pálmai József pedagógus

Komáromi Nőklub

 

 

 

 

 

forrás: infoesztergom.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Kutyapárt: „Wáberer úr, annak a százasnak lenne ám jobb helye, ha már úgyis visszakapta"

Bajban van a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, minden fillér jól jönne ahhoz, hogy vissza tudják fizetni a 686 millió forintnyi...

7 jel, hogy a tested több pihenés után kiált – érdemes odafigyelned rá

Az állandó rohanás, a határidők és a mindennapi stressz mind könnyen odáig vezethet, hogy elfeledkezünk a pihenés fontosságáról.

Kapitány István: Felülvizsgáljuk a hazánkban működő multiknak fizetett támogatások rendszerét

A leendő gazdasági és energetikai miniszter szerint a gazdaság területén van, ahol már az első hónapokban látványos eredményeket fognak...

Padlón az amerikai villanyautó-piac

Egy évtizednyi robbanásszerű növekedés állt meg 2025 decemberében. Az elektromos járművek regisztrációja 2025-ben 0,4 százalékkal 1,3...

Pető Péter: Eltörték az arcom, amikor álltam a 75-ös troli megállójában

Ami velem megesett, az bármelyikünkkel megtörténhetett volna: ütés, kórház, szabadság. Ezekről szól ez a traumatörténet.

Vészjósló kijelentést tett a lengyel miniszterelnök: hónapokon belül támadhatnak az oroszok, Amerika nem fog segíteni

A feszültség közvetlen kiváltó oka, hogy több európai ország, köztük Spanyolország is megtagadta légterének és támaszpontjainak...

Magyar Péter részleteket árult el a kormányalakítás és a miniszterelnöki beiktatás napjának programjáról

A politikus részletes menetrendet közölt a május 9-i országgyűlési alakuló ülés és miniszterelnöki beiktatása napjára. Az...

Farkasházy Tivadar felesége haláláról: Hónapokat raboltam el Mimi életéből

A Heti Hetes egykori szereplője egy interjúban beszélt önvádjáról felesége halála után. A humorista két konkrét orvosi döntést...

A cigány himnusz is elhangzik a Parlament alakuló ülésén

Magyar Péter korábban megígérte, hogy győzelem esetén belülről is láthatják majd a Parlamentet a sükösdi roma gyerekek.

Kerek-perec kijelentette a Pentagon: teljesen kifogytak, Európa évekre elfelejtheti az amerikai fegyvereket

Az Egyesült Államok több európai szövetségesét – köztük az Egyesült Királyságot, Lengyelországot, Litvániát és Észtországot –...

Móresre tanította a mezőnyt a magyar olimpiai bajnok úszó

Pádár Nikolett is remekelt, 200 méter gyorson is Eb-szintet úszott.

Gyerekek és nők az izraeli támadás áldozatai Libanonban

Tizenketten meghaltak és huszonöten megsebesültek izraeli támadásokban Libanonban.

0

Sport

Szalah váratlan bejelentése: Szoboszlai elődjét akarja látni Liverpoolban

Az idény végén távozó egyiptomi klasszis a klublegenda Steven Gerrardnak adott exkluzív interjút.

„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó

A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.

17 éves minden idők egyik legemlékezetesebb futballmeccse

17 éve, hogy Messiék hatot rúgtak a Santiago Bernabéuban a Real Madridnak.

Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén

A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.

Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk

Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó

A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.

„A lelkiismeretem nem bírta volna” – kitálalt a szövetségi kapitánnyal szembemenő magyar olimpikon

Székely Zója tornász még a tavalyi világbajnokságon szenvedett súlyos sérülést felemás korláton.

Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő

A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.

Feltámadt a McLaren, nagyot bukott a Mercedes a visszatérő F1-ben

Lando Norris nyerte a sprintkvalifikációt Miamiban péntek este, George Russell csak a hatodik helyen zárt hatalmas hátránnyal.

Mourinho reagált a Real Madriddal kapcsolatos híresztelésekre, meglepő helyre igazolhat Salah - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

0
0

Bulvár

Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját

A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény

Egy hét múlva a Fidesz biztosan nyerni fog

Egyetlen ellenzéki jelölt sem indul a jövő vasárnapi időközi önkormányzati választáson Esztergomban, így a Fidesz-KDNP jelöltje ellenfél nélkül vág neki a voksolásnak.

Visszavonul Nagy Ervin, nem akar több pénzt elfogadni

Nagy Ervin bejelentése az év egyik legmeglepőbb híre.

Félt a bosszútól, megpattant az országból a híres sportoló

Dániáig meg sem állt a magyar sportember, miután idehaza már munkát sem kapott, és tartott a népharagtól, a zaklatásoktól. Külföldre költözött az a jászberényi karateedző, akit azzal vádolnak, hogy két éve b

Gagyi kamukép terjed Orbán Viktor kapcsán, még az ellenfelei is védik a leköszönő miniszterelnököt a támadás kapcsán

Az utóbbi időben látványos világtrend bontakozott ki, hisz sorra jelennek meg a közösségi médiában a mesterséges intelligenciával generált, gyakran valóságnak tűnő, de hamis képek közéleti szereplőkről. Donal

Dráma a levegőben: lezuhant a milliárdos repülőgépe

A felhők felett került bajba a Calzedonia és az Intimissimi alapítója, zuhanás közben kellett döntenie. Hajmeresztő repülőbalesetet élt túl Franciaország délnyugati részén Sandro Veronesi olasz üzletember, a Calz

0