Erős széllökések miatt harmadfokú riasztásokat adtak ki a Dunántúl egy részére
Az erős széllökések veszélye miatt több Balaton-környéki járásban a legmagasabb, harmadfokú riasztásokat is kiadta az Országos Meteorológiai Szolgálat szombat hajnalban.
hirdetés
Veszélyjelzésükben azt írták, tovább erősödik az északnyugati szél, amely a nappali órákban egyre inkább északira fordul. Szombaton napközben az országban sok helyen lehet 70 kilométer/óra fölötti széllökés.
Erősen viharos - 90-100 kilométer/órát meghaladó - szélrohamok elsősorban a Dunántúlon, a Duna vonalának környezetében, valamint az északkeleti tájakon - Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyében - várhatók. Emellett kiemelten a Dunántúli-középhegységben főként a Bakonyban, a Mecsek környékén és a Balaton térségében 110 kilométer/óra körüli, vagy azt meghaladó lökésekre is lehet számítani.
Ezért Baranya, Fejér, Somogy, Veszprém, Zala Vármegye területére a legmagasabb, harmadfokú (piros) figyelmeztetést adta ki a meteorológiai szolgálat, itt a várt legerősebb széllökések meghaladhatják a 110 kilométer/órát. Az ajkai, balatonalmádi, balatonfüredi, enyingi, fonyódi, keszthelyi, marcali, siófoki, tapolcai, veszprémi és várpalotai járás területén a harmadfokú riasztást is kiadták reggel.
Szombat délelőtt további járások területére adtak ki harmadfokú riasztást: így a bicskei, devecseri, kisbéri, komáromi, móri, nagykanizsai, oroszlányi, pápai, sümegi, székesfehérvári, tabi, tatabányai, tatai, zalaegerszegi, zalaszentgróti és zirci járások területére.
Másodfokú (narancs) figyelmeztetés van érvényben Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Vas Vármegye területén, itt a várt legerősebb széllökések meghaladhatják a 90 kilométer/órát.
Hozzátették: az időjárási helyzetre tekintettel nőhet a piros fokozattal figyelmeztetett illetve riasztott területek nagysága.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a meteorológiai előrejelzések szerint szombat éjfélig az ország területén több helyen viharos szélre és havas esőre, havazásra kell számítani, emiatt csúszós, jeges utakra, csökkent látótávolságra kell készülni. Azt kérték, mindenki kellő körültekintően közlekedjen a viharos szélben a fák, fasorok, állványzatok közelében.
Azt javasolják, az útra kelőknek, hogy indulás előtt tájékozódjanak az aktuális meteorológiai helyzetről, az útviszonyokról és csak megfelelő műszaki állapotú, a téli időjárási körülményekre felkészített gépkocsival induljanak el. Az autóba tankoljanak a szokásosnál több üzemanyagot és vigyenek magukkal feltöltött mobiltelefont - javasolta a katasztrófavédelem.
Az érvényben lévő meteorológiai riasztásokról a meteorológiai szolgálat oldala, az aktuális útviszonyokról pedig a Magyar Közút információs portálja tájékoztat.
Felhívták a figyelmet arra is, ha valaki bajba jutott autóst, gyalogost lát, hívja a 112-es segélyhívó számot. Ajánlották a katasztrófavédelem mobiltelefonokra ingyenesen letölthető tájékoztató alkalmazása, a VÉSZ használatát.
hírek innen, onnan
Június elsején nyit a dunakeszi szabadstrand, ilyen újdonságokkal várják a fürdőzőket
Lehetőség lesz vízi- és sporteszközök bérlésére, biztonsági kamerákat és kerékpáros szervizoszlopot telepítettek, de a...
Kommentelők világosították fel Szentkirályi Alexandrát, hogy egy döntőt látott szerdán a Puskás Arénában
A kormányszóvivő várta, ki jut tovább.
Már most aggódnak: Kína és Oroszország bezavarhat a 2024-es EP-választásokba
Az Európai Bizottság nagyon is tudatában van a választási folyamatokkal kapcsolatos információs manipuláció és beavatkozás...
A Kúria után az Alkotmánybíróság is elutasította Hadházy Ákos panaszát
Hadházy Ákos 2023. január 11-én kifogást nyújtott be a Nemzeti Választási Bizottsághoz (NVB), szerinte ugyanis a kormány tavaly nyáron...
Nem szép lakásra, hanem korszerűbb otthonra költik a hitelt a magyarok
Megélénkült a kereslet a szabad felhasználású személyi kölcsönökre. A legtöbb igénylő lakásvásárlásra vagy felújításra,...
Lezárult a hatósági vizsgálat a Tesla videójátékai kapcsán
Másfél évig vizsgálódtak.
Így köszöntötte Leslie Mandoki Henry Kissingert 100. születésnapján
A zenész a közösségi oldalán köszöntötte fel a politikust.
„Viktor megbuktál” – Több százan tüntetnek Budapesten a bosszútörvény ellen
Tizenöt városban tiltakoznak a pedagógusi státusztörvény ellen. Percről percre. (Belföld)
310 milliárdnyi okunk van arra, hogy másképpen nézzünk az erdőkre
Hogyan használható a fa az építőiparban és mindez hogyan függ össze a klímavédelemmel?
Meglepő dolog derült ki Barta Sylviáról
Az Origónak arról is mesélt, mennyi mindent csinál a tévés munkája mellett.
Drámai részleteket árult el a lánya Bruce Willis gyógyíthatatlan betegségéről
Voltak előjelek, de nem vettek tudomást róluk.
Tovább menetel Orbán Ráhel barátnője
Bár szinte ugyanannyi árbevétele volt a Magyar Divat & Dizájn Ügynökségnek (MDDÜ) 2022-ben, mint azt megelőzően, a nyereségét mégis...
Sport
Szinte teljes titokban jutott fel a Mount Everestre egy hegymászó pótlólagos oxigén nélkül
Erre készült Suhajda Szilárd is.
Eldőlt Dárdai Pál sorsa a Herthánál
A berlini klubnál alaposan megfontolták.
A csalódott Mourinho a nézők közé dobta az ezüstérmét - videó
Nem kellett neki a medál. Arckifejezése mindent elmond.
José Mourinho: Még győztes csapataimra sem voltam büszkébb a budapesti srácaimnál
Az El-döntő legjobbja érzelmi hullámvasútról és edzője bizalmának visszafizetéséről beszélt.
Mourinho egy srácnak adta az ezüstérmét, majd a parkolóban nekiment a játékvezetőnek
Először kapott ki egy európai kupadöntőben José Mourinho. Nem viselte jól.
Mourinho teljesen kikészült, és mindenkit kiosztott
Minden idők legőrültebb európai kupadöntőjén a Sevilla csodát tett.
Spanyol öröm Budapesten, a Sevilla tizenegyesek után megnyerte az Európa-ligát
Egy extra hosszú döntő után a Sevilla nyerte a 2023-as Európa-ligát.
Eldőlt, Karim Benzema távozik a Real Madrid csapatától – sajtóhír
Úgy tűnik, egy korszak lezárul a habfehérek életében.
Felvették az ultrák, ahogy spanyol szurkolókra támadtak Budapesten
A Ferencváros szurkolók megsebesítettek egy Sevilla-szurkolót.
Távozik klubjától a Fradi korábbi csapatkapitánya
A 44-szeres magyar válogatott focista már el is köszönt a közösségi oldalán.
A hisztiző Mourinho elmehetne buszsofőrnek - íme a legjobb mémek a focit elcsaló portugál edzőről
Hiába védekezett megint egész meccsen az AS Roma, ezúttal nem jött be a taktika.
Jön a hosszabbítás az őrült kupadöntőn a Puskásban
Mourinho eddig mind az öt európai kupadöntőjét megnyerte, míg a spanyol csapat hatszor játszott El-döntőt, és mind a haton győzedelmeskedett.
Bulvár
Felrobbant a feje egy 17 éves fiúnak Nagykőrösön, édesapja is életét vesztette
A halottkém azt mondta, valószínűleg már nem élt a fiú, amikor a borzalom történt vele.
Na ez durva lesz: este új adó érkezett a megtakarításokra
Nem elég a meglévő 15 százalékos kamatadó, mellé 13 százalékos szociális hozzájárulást vezet be a kormány a megtakarításokra. Láthatólag az állampapírok felé terelnék a lakosságot.
Ha megszólal a mobilja Horvátországban, rohanjon
A természeti katasztrófák előrejelzésére kifejlesztett rendszert vezetnek be, de egyelőre tesztelnek. Másképp nem derül ki, hogy működik-e az applikáció.
Ez az 5 csillagjegy vonzza a fájdalmat és a szenvedést
Mindannyiunknak van nehéz, fájdalmas, nyafogós periódusa, de léteznek csillagjegyek, akik szinte mazochista módon, mágnesként húzzák magukhoz a kínt.
Elindult a kötelező akciózás, megnéztük, melyik boltban mi lett olcsóbb
Avokádó, mangó, Pur Pur zsemle és tökmagolaj – nem csak az egyre vékonyabb pénztárcájú rétegek örülhetnek az intézkedésnek.
Azokat a megtakarítási formákat is megadóztatja a kormány, amikbe a lakosság az év elején menekült
Az állampapírokon és a ingatlanalapok befektetési jegyein kívül minden befektetési forma adóját csaknem duplázza a kormány júliustól.
Záróra előtt fogadta be a menhely a kutyát: másnap reggel mindenki sokkot kapott - Fotók
A dolgozók szóhoz sem jutottak, amikor beértek reggel a munkahelyükre. A kutya előző este, záróra előtt érkezett.
Ne hibázz. Ezen a napon tilos dolgozni júniusban.
Termés- és szerelmi jóslás, babonák, és jeles napok. Ezek mind júniusban várnak ránk!
Többen is üzentek a NATO-ból Magyarországnak
Legkésőbb nyárra bent szeretnék látni a svédeket a NATO-ban.
Feljelentették a honvéd főparancsnokot, miután durván megalázhatták és kínozhatták a honvédségi sofőröket az u...
Hat napon keresztül kellett megalázó feladatokat végezniük a sofőröknek, miközben nem hagyták őket aludni sem. Az átéltektől sokaknak egészségügyi problémái lettek.
Jön az új adó, júliustól ennyivel kevesebb pénzünk lesz
Az új adót július 1-jétől kell megfizetni, de nem mindenkinek.
A Puskás Aréna mélygarázsában tombolt José Mourinho: „Egy kibaszott szégyen vagy!”
A portugál edző alaposan kiborult a szerdai döntő után, amelyet hosszabbítás után vesztett el a csapata.
blogmorzsák
Ilyen hajók várnak a Balatonon
Kedvcsináló balatoni hétvégéhez.
Warmounts CN-1000W – a dobozba zárt erőmű
270 000 mAh kapacitással néhány telefont fel lehet tölteni.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Rajz, makett, film – alkotásokat várnak az esztergomi tűzoltók!
- Útlezárás miatt változik az esztergomi buszok útvonala
- Három hónapig forgalomkorlátozásra kell számítani Esztergomban
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Új vonat, új menetrend Esztergom felé
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton