Ezt olvasta már?


Elfogadták a képviselők évenkénti béremelését

Az Országgyűlés kedden elfogadta a jövő évi központi költségvetés megalapozásáról szóló törvényjavaslatot, amely 42 jogszabályt módosít.

A 134 igen szavazattal, 58 nem ellenében jóváhagyott törvény pontosítja a kormányülések dokumentálásának szabályait. Az ülésről készült összefoglalót a Miniszterelnöki Kormányiroda őrzi. Az ülésről készült dokumentáció anyaga nem selejtezhető, kezelésével és megismerésével kapcsolatban a köziratok, a minősített adat védelméről, továbbá a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló rendelkezéseket kell alkalmazni. Az összefoglaló készítésének, valamint belső kormányzati felhasználásának részletes szabályait és feltételeit a kormány határozatban rögzíti.

Augusztustól évente emelkedik az országgyűlési képviselők tiszteletdíja, amelyet az előző évi átlagbér háromszorosában határoz meg az országgyűlési törvény.

Aki egy állandó bizottság tagja, alapilletményének 1,2-szeresét, aki legalább két testület munkájában vesz részt vagy a törvényalkotási bizottságban foglal helyet, az alapilletmény 1,4-szeresét kapja. A frakcióvezetők az alapilletmény kétszeresében részesülnek, helyetteseik annak 1,7-szeresében, de helyettesi díjazást csak minden megkezdett huszonöt tag után egyszer fizetnek. Az Országgyűlés elnöke az alapilletmény 2,7-szeresét kapja, alelnökei a dupláját, míg a jegyző és az Interparlamentáris Unió magyar nemzeti csoportjának elnöke esetében 1,7-szeres szorzóval számolják a juttatást.

A képviselők üzemanyagkártyát is kapnak. A budapestiek alapjuttatásként havi 2500 kilométer megtételéhez elegendő forrást kapnak, míg aki több mint 300 kilométerre lakik, 6500 kilométerre elegendőt, de a legnagyobb területi kiterjedésű választókerületek egyéni képviselőinél a keret ennek akár a másfélszerese lehet.

Emelkedik a lakbértámogatás is, a kormányzati tisztséget is ellátó képviselő pedig a jövőben nem kap az országgyűlési törvényben meghatározottnál alacsonyabb összegű javadalmazást.

A miniszterelnök a miniszterek részére személyi illetményt állapíthat meg, amelynek havi összege nem haladhatja meg a miniszter által irányított vagy felügyelt központi államigazgatási szerv, annak nem minősülő költségvetési szerv, illetve a miniszter tulajdonosi joggyakorlása alatt álló gazdasági társaság által ugyanazon személynek a tárgyévet megelőző évben kifizetett, a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint munkaviszonyból származó jövedelemnek minősülő, legnagyobb éves jövedelem egytizenkettedét.

Az alapilletménytől eltérő személyi illetményt a miniszterelnök évente állapítja meg a tárgyév március l-jétől a következő év február végéig - 2018-ban az augusztus l-jétől 2019. február végéig - terjedő időszakra, és minden évben felülvizsgálja. A miniszternek személyi illetmény alkalmazása esetén illetménykiegészítés, pótlék nem fizethető.

A jogszabály rendelkezik az ügyészeknek járó illetménypótlékok növeléséről is szeptember 1-jétől. Például a legfőbb ügyész vezetői pótléka az illetményalap 400 százaléka, helyetteséé a 300 százaléka, a fővárosi főügyészé pedig a 200 százaléka.

Az elfogadott javaslat az újonnan létrejött Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz (ITM) utalja többek között a szakképzést, a Magyar Tudományos Akadémia költségvetési támogatását pedig az ITM költségvetési fejezetébe helyezi át.

A kibocsátási egységek kereskedelmének jogköre is átkerült az innovációért és technológiáért felelős miniszterhez, ő gondoskodik a kiotói egységek értékesítéséből származó bevételek nemzeti éghajlatváltozási stratégiával összefüggésben történő felhasználásáról a zöld beruházási rendszer keretében.

Módosult a csődtörvény: a hitelező hozzájárulása nélkül is megszüntethető a hitelező kérelmére indult felszámolási eljárás, ha az adós a felszámolás kezdő időpontjáig igazolja, hogy a felszámolást elrendelő jogerős végzés alapjául szolgáló teljes követelést megfizette a hitelezőnek. Ezt a már folyamatban lévő ügyekre is alkalmazni kell, ideértve a hatálybalépéskor már elrendelt azon felszámolási eljárásokat is, amelyek esetében a felszámolást elrendelő jogerős végzést még nem tették közzé, akkor is, ha a megszüntetés tárgyában az elsőfokú határozatot már meghozták.

A gazdasági stabilitásról szóló jogszabály módosításával lehetővé vált, hogy az önkormányzatok a kormány előzetes hozzájárulásával kezességet vállaljanak nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházás esetén a többségi tulajdonukban álló gazdasági társaság kötelezettségeire.

Lehetővé vált az is, hogy a kormány az önkormányzati gazdasági társaságok már meglévő adósságügyleteinek szerződésmódosítással vagy adósságmegújítással történő kiváltását akkor is engedélyezhesse, ha azok nem felelnek meg az új ügyletekre vonatkozó követelményeknek, de a meglévőnél kedvezőbb feltételeket eredményeznek a gazdasági társaság számára.

Módosult az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény: a 400 négyzetméter vagy annál nagyobb bruttó alapterületű építmény rendeltetésének kereskedelmivé változtatására vagy kereskedelmi rendeltetésű építmény jogszabályban meghatározott átalakítására csak hatósági engedély alapján van lehetőség, amihez be kell szerezni a kormányhivatal szakhatósági állásfoglalását. Engedély hiányában a hatóság megtiltja a kereskedelmi rendeltetésű használatot, és bírságot szabhat ki.

További változás, hogy a szociális temetés jogintézményének hatálybalépési időpontját 2021. január 1-jére tolták ki.

Beillesztették a gyermekvédelmi rendszerbe a tanoda intézményét, a részletes szakmai, valamint a működéssel és finanszírozással összefüggő rendelkezéseket a végrehajtási rendeletekben szabályozzák majd.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Újraéled a Büszkeség és balítélet: Végre itt az első előzetes az új Elizabethről és Mr. Darcyról

A Netflix 2026-ban érkező hatrészes sorozata már most lázban tartja a rajongókat. Fedezd fel, miért lehet az új adaptáció az év egyik...

Párja megkérte Király Linda kezét

Az énekesnő a gyűrűjét is megmutatta.

Kergetőzés a parkolóban – melegítőben fogta el a zuglói szabadnapos rendőr a gyanús fiatalokat – videó

A Készenléti Rendőrség Rendészeti Igazgatóság szolgálaton kívüli járőrparancsoka zuglói lakásának erkélyéről vette észre, hogy...

Elgázoltak két rendőrt, súlyos sérüléseket szenvedtek

A másik járműben mind az öt utas megsérült.

Mindent borít a TV2: kiderült, mikor érkezik az új műsor, de a kezdési időpont mindenkit meglepett

Újabb fordulat jön a TV2 esti műsorrendjében: napokon belül érkezik egy vadonatúj produkció, ráadásul egészen szokatlan időpontban.

Félmillió embert figyelmeztet a NAV, hogy idén ne felejtsék el kiegészíteni az adóbevallást

Évente félmillióan felejtenek el nyilatkozni a munkáltatójuknak az adókedvezményükről. Ettől az összegtől természetesen nem esnek el...

Fizet a Babakötvény

450 ezer gyermeknek van Babakötvénye.

Újabb ítélet Hernádi Zsolt Mol-vezér ügyében

Mol: Magyarország nem ismeri el a Hernádi Zsolt ellen jogerősen meghozott elítélő határozatokat.

Király Lindát eljegyezték, egy hatalmas gyémántgyűrűvel adta a világ tudtára

Az énekesnő egy munkamegbeszélésen ismerkedett meg jelenlegi párjával, akivel azóta közös albumon dolgoznak. A kapcsolatuk mostanra...

Borbás Marcsi pazar otthonából sorolta magát az alsó középosztályba, a kommentelőknek ez már sok volt

A műsorvezető azzal indokolta a besorolást, hogy őt nem a pénz, hanem a nagy, költséges alkotások létrehozása hajtja. A nézők szerint...

Gulyás Gergely nem erősítette meg, hogy JD Vance jön

Az amerikai alelnök a hírek szerint Budapestre jön – vetette fel a köztévé. Gulyás Gergely nem erősítette meg az értesülést, csak...

0

Sport

Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt

A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.

Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában

Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.

Ekkora pofonra senki sem számított a Camp Nouban, kilenc gól a BL-meccsen

Három félidőn keresztül remekelt a Newcastle a Barca ellen, de végül hatalmas verést kapott.

Szoboszlai Carragher segítségével bizonyította igazát, a gólja nem így volt tervezve

Az egykori Liverpool-játékos, Jamie Carragher a BL-visszavágó után megragadta a magyar futballista lábát.

Szoboszlai elképesztően okos gólt lőtt a Bajnokok Ligájában – videó

A Galatasaray csapatát fogadták az Anfield Roadon.

Mi történt Varga Barnabással? – az AEK edzésén megdöbbent a görög média + videó

Ma a labdarúgó Európa-ligában és a Konferencialigában is kialakul a legjobb nyolc mezőnye.

Három magyar a pályán, kövesse nálunk a Liverpool és Galatasaray meccsét.

Egy lépésre voltak a bravúrtól a törökök, akik megnyerték a párharc első mérkőzését.

Nincs vita: Szoboszlai Dominik a Liverpool legnagyobb sztárja lett

A Liverpool magyar sztárja fantasztikusan játszott a Galatasaray elleni BL-meccsen.

Véget ért az Odüsszeia: az iráni női válogatott drámai hazaérkezése

A csapat több országon át vezető, tíz napon át tartó hosszú út végén jutott vissza Iránba.

Szoboszlai indította be a liverpooli úthengert, esélye sem volt a Galatasaraynak

Három magyar válogatott játékos is kezdett az Anfielden rendezett BL-nyolcaddöntőben.

0
0

Bulvár

Szigorítanak a benzinkutaknál: többet kell fizetnie hamarosan annak, aki így tankolna Szlovákiában

Tarthatatlanná vált a helyzet az észak-szlovákiai benzinkutakon, mivel tömegesen járnak át az üzemanyagért Lengyelországból. A szlovák kormány külön árkategóriával szabna gátat a gyakorlatnak.

Ennyit visznek haza az Audi dolgozói Győrben

Az Audi Hungariánál megszületett az új, két évre szóló bérmegállapodás, amely egyszeri, akár egymillió forintos kifizetést is tartalmaz. Bár 2026-ban elmarad az alapbéremelés, a juttatások és a 2027-re ígért e

Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt

A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.

Négy napig védtelenül hevertek az ukrán milliárdok – nagyon csúnya ügy körvonalazódik

Az ukrán Oschadbank jogi képviselője szerint a magyar hatóságok által március 5-én lefoglalt pénznek és aranynak több mint négy napig semmilyen jogi státusza nem volt. Horváth Lóránt felvetette azt is, honnan tudha

Kiszivárgott a Békemenet-titok, szédületes információk láttak napvilágot a Tisza és a Fidesz táboráról

A Békemenet és a Nemzeti menet egy nagyon elgondolkodtató jelenségre világított rá.

Mennyi idő alatt regenerálódik a máj? A válasz meglepőbb, mint gondolná

A máj bár képes részben regenerálódni, de ez nem korlátlan, ráadásul a gyógyulás sebessége függ a károsodás típusától és a szervezet állapotától.

Ez a zöldség nyersen akár idegméreg is lehet: csak főzve biztonságos a fogyasztása

A zöldségek az egészséges étrend elengedhetetlen részét képezik, és sokan fogyasztják őket nyersen is, hogy megőrizzék a bennük rejlő vitaminokat és tápanyagokat. Ám ez nem minden zöldség esetében a megfelelő

0