Egyre sikeresebb a fogyatékossággal élő emberek álomnapja
Budapesten március 19-én, és a héten számos vidéki helyszíneken válthatják valóra álmaikat a fogyatékossággal élő emberek, és nyerhetnek bepillantást álommunkájukba.
A különleges nyílt napokat a Neked MUNKA, nekem ÁLOM! eseménysorozat keretében valósítják meg. Idén 200 résztvevő és ugyanennyi munkáltató vesz részt a programban.
A Neked MUNKA, Nekem ÁLOM! a Salva Vita Alapítvány kezdeményezése, mely azoknak a fogyatékossággal élő embereknek szól, akik szeretnék kipróbálni álmaik munkáját és azoknak a nyitott munkáltatóknak, akik szívesen adnának nekik lehetőséget erre. A program Írországból származik, "Job Shadow Day" néven ismert, célja, hogy egy napra összehozza a fogyatékossággal élő, valamint a megváltozott munkaképességű álláskeresőket a fogadásukra nyitott vállalatokkal, cégekkel.
„A program 2015-ben indult Budapesten, majd 2016-ban hat városban vált ismerté, tavaly pedig már országossá nőttek ki magát. Az elmúlt években közel 320 fogyatékos ember és csaknem ugyanennyi munkáltató kapcsolódott be a programba. Idén a fővárosban és vidéken 15 civil szervezet közreműködésével további 200 résztvevővel rendezzük meg a nyílt napot. Meggyőződésünk, hogy az integráció és a befogadás ügyét legjobban a személyes találkozások szolgálják, és ezt hivatott elősegíteni a Neked MUNKA, nekem ÁLOM! kezdeményezés is.” – mondta el BíróVeronika a program vezetője.
Pécsett mentősként és szakácsként próbálhatták ki magukat a szerencsések, nézzd meg korábbi anyagainkat (katt a kis képekre):
Az eseménysorozat március 19-én indult Budapesten, és március 19-23. között kerül sor a nyílt napokra országszerte. Idén is számos érdekes munkát lehet kipróbálni, többek között kutyakiképző, autószerelő, csecsemőgondozó munkájába is bepillantást nyerhetnek a jelentkezők. A fogadóhelyek között szerepel az Országos Meteorológiai Szolgálat, a Remodel Stúdió, illetve SZAMOS cukrászda is. A programba bekapcsolódó munkáltatók esetében nem csak a cég mutatkozik be a fogyatékossággal élő embereknek, hanem egy-egy konkrét munkakört ellátó munkavállaló is. A cégek képviselői fogadják a fogyatékossággal élő jelentkezőket, míg a résztvevők nyomon követhetik a fogadó cég egy munkavállalójának a munkanapját.
„Álmodni mindenkinek jogában és hatalmában áll. Álmaink megvalósításához azonban sok mindenre szükségünk van, nem elsősorban pénzre vagy tárgyi javakra, hanem konkrét célok kitűzésére, önbizalomra, érdekeink és igényeink érvényesítésének képességére, élettapasztalatra és bátorságra. A környezetünk, a döntéshozók, a cégvezetők részéről pedig egy kis nyitottságra, odafigyelésre, és empátiára. Én szerencsés vagyok, amiért ezeket részben megkaptam, részben önerőből elértem. Ugyanakkor tisztában vagyok azzal, hogy sok fogyatékossággal élő társamnak segítség, támogatás kell ahhoz, hogy közelebb kerülhessenek álmaik megvalósításához. Erre valók az ilyen programok, mint ez a mostani és azok a lelkes, felkészült és nyitott szakemberek, akik ilyen és hasonló kezdeményezések mögé állnak.” – Németh Orsolya, résztvevő.
A Neked MUNKA, nekem ÁLOM kezdeményezés újabb mérföldkövet jelent a fogyatékossággal élő emberek támogatásában és elfogadásában. A szervezők célja, hogy a kezdeményezés elősegítse a fogyatékossággal élők elhelyezkedését, hogy egyre többen tudjanak közülük a nyílt munkaerő-piacon elhelyezkedni.
További információ a program részleteiről: http://nekedmunka.hu
A programot az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. támogatja.
hírek innen, onnan
Néhány percet pihenhetett csak újabb versenyszáma előtt Kós Hubert, esélyt sem adott a többieknek
Sikeresen kezdte idei első nagymedencés versenyét az olimpiai bajnok úszó.
Bejelentette Magyar Péter: azonnal visszaküldik Wáberer Györgynek az átutalt 100 milliós támogatást
Visszautalja a Tisza Párt a Wáberer György által küldött 100 millió forintos támogatást – jelentette be Magyar Péter leendő...
A trauma már megtörtént, elmúlt 16 év – hogyan épülhet fel a társadalmi bántalmazásból a magyar társadalom?
Amik társadalmilag velünk történnek, hatnak az egyénre, lecsorognak a családok életébe, és nagyon
Küszöbön a következő szigorítás a Volkswagennél, vége a habzsi-dőzsinek
Nincs fék a Volkswagen költségcsökkentő vonatán.
Ezért nem tudsz új barátokat szerezni
A felnőttkori elmagányosodás korunk egyik legsúlyosabb problémája: az utóbbi évtizedekben megnégyszereződött a barátok nélküli...
Fény derült egy láthatatlan hatásra, ami hozzájárult Orbán Viktor vereségéhez: ezt az okot kevesen veszik számításba
Az Európai Központi Bank és a Kieli Világgazdasági Intézet kutatásai egybehangzóan bizonyítják, hogy a dezinfláció nem ad automatikus...
Pontosan ennyi időnk maradt a világvégéig: közeleg a földi pokol a Nobel-díjas fizikus szerint
Egy komplex matematikai modellből indult ki a tudós.
Debrecen fideszes polgármestere sem értett egyet a háborús riogatással
Nem értett egyet a Fidesz választási kampányban folytatott háborús riogatásával Papp László (Fidesz-KDNP) debreceni polgármester sem. A...
„Ők is tudták hogy ez nem oké” - Weyer Balázs szerint a milliárdos pénzosztáskor a Nemzeti Kulturális Alapnál még a saját szabályaikat is megszegték
Fidesz közeli szervezetekhez és előadókhoz kerülhetett a választások előtt 17 milliárd forint. Weyer Balázs, az NKA egyik szakmai...
Meg akarták lincselni egy őslakos kislány feltételezett gyilkosát, összecsapások törtek ki Ausztráliában
A feltételezett elkövetőt az őslakos közösség táborában addig verték, amíg eszméletét vesztette.
Trump kezében a végső döntés: kész vannak a katonai tervek, Izrael készültségben - Bármelyik pillanatban folytatódhat a háború
Izrael fokozott készültségbe helyezte fegyveres erőit, mivel egyre több jel utal arra, hogy Donald Trump amerikai elnök hamarosan ismét...
Azbeszt: mégsem áll meg Vasnál a szennyezés? Országos intézkedés következik
Vas vármegye után az egész országban vizsgálódás indul Orbán Viktorék egyik utolsó döntése nyomán.
Sport
Kihagyta a tizenegyest, majd az újrarúgatott és a még egyszer újrarúgatott tizenegyest is
Rövid időn belül háromszor rontott tizenegyest a brazil futballista.
A Liverpool csapatából nyolc játékos távozhat, íme a lista. + videó
A liverpooli Rousing The Kop portál összegzést készített arról, hogy mi várható a Vörösoknél.
Az UEFA megindokolta, miért vonta vissza a játékvezető az Arsenal tizenegyesét az Atlético Madrid ellen
Itt a hivatalos indoklás.
Alakul a botrány a kerékpárosoknál: rendzavarásra készülhetnek a BalatonFondo versenyen
Schneller Domonkos elnök szerint ennek oka egy megbízatása előtti időből származó megállapodás.
Ez volt a Liverpool legnagyobb baklövése? A nagy üzlet, ami visszafelé sült el
A támadógépezet már nem működik olyan olajozottan, mint tavaly, ennek Luis Díaz eladása az egyik oka.
Nem Slot, nem Alonso – megvan az ideális jelölt a Liverpool kispadjára?
A szurkolók többsége szerint nem kérdés, hogy eljött az ideje az edzőváltásnak.
Arteta dühöng, nem érti, hogy miért vonták vissza a Bajnokok Ligájában az Arsenal tizenegyesét
Az Arsenal edzője értetlenül áll a játékvezető döntése előtt.
Szalah és Robertson ugyanabba a csapatba igazolhat, kiderült, már zajlanak a tárgyalások
A nyáron a Liverpool két legendája is távozik, miután lejár a szerződésük.
Ronaldót hergelték az ellenfél drukkerei, azzal vágott vissza, hogy ő már ötször megnyerte a BL-t
Ráadásul Európában, nem Ázsiában.
Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai
Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.
Elzavarta légiósait a Nyíregyháza, a bajnokság legeredményesebb játékosa nem maradhat
A bajnoki nyolcadik helyezés után alaposan átalakul a játékoskeret.
Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta
Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.
Bulvár
„A k*rva anyátokat” – Bencsik András kiborult a Tisza Párt ötletétől
A Demokrata főszerkesztője kikelt magából, Magyar Pétert „büdös baromnak” nevezte.
Magyar Péter szerint nincs tovább szükség erre az állami szervre: felszámolja a milliárdos intézményt
Jelentős állami szervezet felszámolását tervezi az új kormányzati erő a hatékonyság jegyében.
Ha jön az euró, mi lesz a forintkészpénzzel? – itt a válasz
Az euró bevezetése nemcsak politikai vállalás, hanem egy pénzügyi újrarendeződés kezdete.
Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök
Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű
Ez a híres színész lánya vezeti Friderikusz Sándor műsorát vasárnap: Panna újságíróként is dolgozik
A legendás színész lányának, László Pannának ez lesz az első tévés szereplése.
Kihagyta a tizenegyest, majd az újrarúgatott és a még egyszer újrarúgatott tizenegyest is
Rövid időn belül háromszor rontott tizenegyest a brazil futballista.
Tóth Vera férje is beszólt Tóth Gabinak, egyre több támadást kap az énekesnő
Tóth Gabi számára egyre kevesebb az esély a visszatérésre.
A rendeletet aláírták. 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek.
2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért
300 forintos fogás forgatta fel Budapestet, a tulaj sem érti mi történik
Nulla marketing, mégis állandóan egymásnak adják a kilincset a vendégek.
Volodimir Zelenszkij reagált Magyar Péter feltételeire
Ukrajna európai uniós csatlakozása a tét.
Magyar Péter bejelentést tett, megvan a leendő Tisza-kormány belügyminisztere
Pósfai Gábor Pintér Sándort váltja, aki 16 éven keresztül irányította a tárcát.
Azonnal ellepték a partot a budapestiek, valami nagyon furcsa látszik ki a Dunából
Olyan dolog magasodik ki a Dunából, aminek nem kellene.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Rajz, makett, film – alkotásokat várnak az esztergomi tűzoltók!
- Útlezárás miatt változik az esztergomi buszok útvonala
- Három hónapig forgalomkorlátozásra kell számítani Esztergomban
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Új vonat, új menetrend Esztergom felé
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


