Egy panellakást átlagosan 2 hónap alatt lehet értékesíteni
Átlagosan akár másfél-két hónappal rövidebb idő alatt lehet eladni az ingatlanokat most Magyarországon, mint 2013-ban, így egy panellakást átlagosan 2, míg egy társasházi téglalakást akár 3 hónap alatt is lehet értékesíteni - közölte az Otthon Centrum az MTI-vel.
A közlemény idézte Soóki-Tóth Gábort, az Otthon Centrum elemzési vezetőjét, aki kifejtette: a családi házak átlagosan közel fél év alatt kelnek el, ami azonban így is több mint 50 nappal rövidebb a 2013-ban jellemző 8 hónapos átlagos értékesítési időtartamnál.
Az újépítésű lakások értékesítése átlagosan kétszer olyan hosszú ideig tart, mint a használt lakásoké, az elemző szerint ez azért nem jelent problémát, mert egy társasházi lakás jellemzően másfél év alatt készül el, így a kivitelezőnek elegendő idő áll rendelkezésére az eladásra.
Mindezzel párhuzamosan az eladóknak jóval kevesebbet kell engedniük az árból, mint 2013-ban: az alku mértéke folyamatosan csökken, az elmúlt öt évben 4 és 10 százalék közé mérséklődött. Míg 2013-ban átlagosan 13 százalékkal lehetett végül olcsóbban megvásárolni az adott ingatlant a kezdetben meghirdetett árnál, addig 2018-ban csupán a vételár 7,1 százalékát tudta megspórolni a vevő az alku során.
Soóki-Tóth Gábor szerint az áralku értéke a családi házaknál a legnagyobb, itt a kezdetben meghirdetett ár 10,2 százalékát tudja megspórolni a vevő. A legkisebb árengedményt, átlagosan 4,3 százalékot a panellakásoknál tudják elérni a vevők.
Ugyanakkor arra is rámutattak, hogy az újépítésű lakásoknál a kivitelezési költségek folyamatos emelkedési miatt nem jellemző az alku. "Azonban a használt ingatlanoknál sem mindig lehet alkudni, mivel egy jó elhelyezkedésű és árú használt ingatlanért akár még licithelyzet is könnyen kialakulhat" - hívta fel a figyelmet az Otthon Centrum elemzési vezetője.
hírek innen, onnan
Így lehet már ezen a hétvégén bajnok az ETO
Győzelmi kényszerben van Robbie Keane csapata.
Gyönyörű barna hölgy Radnai Márk párja: szerelmet vallott a politikus
Bensőséges vallomás.
Neked van? A lakberendezők szerint ideje megszabadulni a magyarok kedvenc dekorelemétől
Ott van szinte minden második nappaliban, mégis egyre több szakértő mondja: ideje elengedni. Egykor trendi volt, ma már inkább porfogó –...
Megszólalt az idős férfi, aki légfegyverével belőtt a solymári óvodában alvó gyerekek közé
Súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás ellene.
Halálos tragédia lett az egyiptomi kígyóbemutatóból: egy turista életét vesztette
Egy turisták által kedvelt hotelprogram tragédiával végződött Egyiptomban. A német turista egy kígyóbemutatón vett részt, amikor az...
Napos lesz a hétvége, vasárnap beköszönt a nyár
Vasárnap délután lesz a legmelegebb az idő.
Népszava: Nem is szavaztak Orbán lemondásáról
Pedig a keddi választmányi ülés után erről kommunikált a párt.
Visszaszerezhetőek az ezermilliárdok az államilag felpumpált magántőkealapoktól, szigorú vizsgálatok jönnek
Az állam rengeteg pénzt tett ilyen-olyan tőkealapokba, amik vagyonát rendre egy kivételezett kör kezelte. Ha a NER maga felé térítette el...
Szoboszlai a legerősebb, Kerkez a leggyengébb? Különös vélemény Liverpoolból
Vajon Bruno Fernandes mellett is megállná a helyét?
Komoly vagyonokat fizetnek a hazai gyűjtők a 90-es évek kedvenceiért: rengeteg magyar polcán ott lapulhatnak ezek a kincsek
Magyarországon a képregények és művészi plakátok világa inkább egy szűk, de egyre tudatosabb gyűjtői rétegre épül, ahol a...
Napos lesz a hétvége, de a frontérzékenyeknek kihívásokat hoz az anticiklon
Napos, szinte nyárias, remek időt, de a frontérzékenyeknek sokféle terhelést hoz a fölénk húzódó, tartós anticiklon ezen a hétvégén....
Amikor az alkalmazkodó kislány előjön: Így hatnak a gyermekkori traumáim a felnőtt kapcsolataimra
Sokáig azt hittem, hogy a múltam egy lezárt fejezet, ami már semmilyen formában nem szól bele a jelenembe. Aztán időről időre észre...
Sport
Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai
Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.
Áll a bál a Kajak-Kenu Szövetségben: visszaélések, milliárdos pazarlás és szakmaiatlan döntések miatt támadják az elnököt
Az elnökség és a közgyűlés sem indított bizalmi szavazást Schmidt Gábor ellen.
„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után
A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.
Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk
Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.
Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén
A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.
„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó
A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.
Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.
Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő
A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.
17 éves minden idők egyik legemlékezetesebb futballmeccse
17 éve, hogy Messiék hatot rúgtak a Santiago Bernabéuban a Real Madridnak.
Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó
A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.
Az Arbeloával való vita véget vetett a klasszis madridi karrierjének
Nincs minden rendben a királyi gárda háza táján.
Mourinho reagált a Real Madriddal kapcsolatos híresztelésekre, meglepő helyre igazolhat Salah - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Bulvár
„Üzenem Mészáros Lőrincnek, hogy szakadjon le a töke!” – durván átfordult a falu, ahol négy éve 82 százalékkal győzött a Fidesz
Most viszont 71 százalékot húzott be a Tisza.
Szégyenletes videó került elő, ahogy menekülnek a titkosszolgálat emberei a Donald Trump elleni merényletkísérletnél
Alig volt szakszerű megmozdulásuk az ügynököknek, itt még fejek hullanak.
Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje
A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.
Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.
Ennyi alkoholt fogyaszt Nagy Feró naponta, megvan a válasz, ő maga mondta el
Nagy Feró őszintén nyilatkozott az alkoholfogyasztásáról.
Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját
A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény
Veszélyben a nyár. A meteorológusok állítják, augusztusban drasztikusan megváltozhat az időjárás
Szabadságot tervezel? Mutatjuk, mire számíthatsz nyáron!
Nyáron 1,5 óra alatt Dubrovnikban vagy Zadarban lehetsz: még soha nem volt ilyen egyszerű eljutni a két horvát városba
2026 nyarán két fapados légitársaságnak köszönhetően Budapestről másfél óra repülés után máris a két népszerű horvát városban lehetünk.
Brutális, ami nyáron jön az időjárásban, 20 éve nem volt erre példa, megérkezett a 2026-os szezon menetrendje
Régóta nem volt erre példa, most újra jöhet egy ilyen változás az időjárásban.
Visszavonul Nagy Ervin, nem akar több pénzt elfogadni
Nagy Ervin bejelentése az év egyik legmeglepőbb híre.
A bírói egyesület üzent Magyar Péter igazságügyi miniszterjelöltjének
A Magyar Bírói Egyesület együttműködést ajánlott a leendő igazságügyi kormányzatnak. A szervezet a közleményében élesen bírálta az előző kormányt a bírói függetlenség aláásása miatt.
A május 1-jei telihold 2026 legerőteljesebbje lesz – és két csillagjegyre különösen nagy hatással lesz
A május 1-jei telihold nem egy átlagos égi esemény: intenzív érzelmeket, mély felismeréseket és valódi belső átalakulást hozhat. Különösen két csillagjegy számára lesz sorsfordító ez az időszak.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Rajz, makett, film – alkotásokat várnak az esztergomi tűzoltók!
- Útlezárás miatt változik az esztergomi buszok útvonala
- Három hónapig forgalomkorlátozásra kell számítani Esztergomban
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Új vonat, új menetrend Esztergom felé
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


