Ezt olvasta már?

Ellopta és eladta az esztergomi munkásszállóról a bútorokat a borsodi férfi

Az sajókazai férfi úgy gondolta, jogtalanul kereskedhet más tulajdonával. A férfi ellen büntetőeljárást indított a rendőrség.

0

Egészségügyi szükségállapot New Yorkban, Brooklynban kötelező a kanyaró elleni oltás

New York város illetékesei egészségügyi szükségállapotot rendeltek el a terjedő kanyarójárvány miatt, Brooklyn egyes részein pedig büntetés terhe mellett kötelezővé tették a kanyaró elleni oltást.


hirdetés

A metropoliszban először fordult elő, hogy kötelezővé tettek oltást, és ezúttal nem csupán a kanyaró, hanem a bárányhimlő és a mumpsz elleni védőoltást is elrendelték. A rendelkezés elsősorban Brooklyn ortodox zsidók lakta negyedét érinti, tavaly ősz óta ugyanis e negyedben nőtt meg ugrásszerűen a kanyarós megbetegedések száma. A város egészségügyi hatóságai közölték: szokatlan lépésük egyben válasz az élénk oltásellenes kampányra is. Az elmúlt hónapokban ugyanis - elsősorban Brooklynban - egymást érték az ortodox közösséget célba vevő reklámok, telefonos kampányok, rendezvények, amelyek mindegyike az oltás "káros" voltát hangsúlyozta. "Szándékos félreinformálás folyik" - hangoztatta kedden újságíróknak Herminia Palacio, a város egészségügyért felelős alpolgármestere. Palacio fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy az oltásellenes kampányban kifejezetten hamis, az orvosok által már számtalanszor megcáfolt információkat sulykolnak.

A városi önkormányzat adatai szerint azokban a negyedekben, ahol most elrendelték a kötelező oltásokat, mintegy 1800 gyermek nincs beoltva. Az egészségügyi hatóságok most feltérképezik és listázzák azokat a felnőtteket és gyermekeket, akik kapcsolatba kerültek diagnosztizált kanyarós betegekkel. Ezer dolláros büntetést kaphatnak azok, akiknek nincs oltásuk, és visszautasítják a vakcinát. Kedden tartott sajtótájékoztatójukon a város illetékesei közölték: tavaly október óta 285 kanyarós esetet diagnosztizáltak, közülük 246 paciens gyermek. A betegek között akadt hathónaposnál fiatalabb csecsemő is. Oxiris Barbot, New York egészségügyi főtanácsnoka szerint csaknem valamennyi eset az ortodox zsidó közösségben fordult elő. "Nem engedhetjük meg, hogy ez a veszélyes betegség visszatérjen New Yorkba" - fogalmazott Bill de Blasio, a város polgármestere.







0
0

hírek innen, onnan

Miért választasz mindig narcisztikus férfit magad mellé?

Újra meg újra ugyanabban a csapdában érzed magad, mert folyton hasonló, narcisztikus jegyekkel rendelkező pasit választasz? Megvan a...

Megtalálták a világ legmeredekebb utcáját

Pontosabban a walesi város már egy ideje lobbizott, hogy elismerjék a rekordok könyvében.

Többféle kábítószert is fogyasztott a Horvátországban súlyos balesetet okozó BMW-s

Lassítás nélkül hajtott bele a magyar rendszámú autóba.

Erdőtűz Pag szigetén, több mint tízezer embert kellett kimenekíteni - videók

Tűz ütött ki egy felkapott szórakozóhely melletti fenyőerdőben.

Egy fővárosi rendelő mosdójából került elő az eltűnt idős nő holtteste

Egyelőre nem tudni, hogyan halt meg a 68 éves asszony.

Dermesztő kutatás készült a magyar élelmiszerek gyártásáról

A termelékenység és a hatékonyság növelése érdekében az élelmiszeriparban is rendkívül fontossá vált az informatikai eszközök és...

Úszó könyvtárat építettek, de nem a könyvek miatt

Tetszett a művészeknek a város térképén lévő sok kék felület, így használták ki.

Kiszivárgott képeken az Asus játékosoknak szánt csúcsmobilja

Egyelőre keveset tudni az Asus hamarosan érkező új gamer telefonjáról, de a lényeg már most látszik a fotókon.

Leveteti a Soros-plakátokat Márki-Zay fideszes kihívója

Grezsa István nem akar negatív kampányt.

Hogyan nyerjünk a Kékszalagon? Litkey Farkast kérdeztük

Azt, hogy ki nyeri az idei versenyt, előre nem tudhatjuk, de hogy kinek van rá esélye, azt igen. Erről, a verseny szakaszairól, és egyéb...

Magyar befektetésből kaphatnak lendületet az agrárinnovációs startupok

A nemzetközi piacra lépés előtt álló hazai agrárstartupok mutatkoztak be befektetői alapok és agrárvállalatok szakembereinek a Nemzeti...

0

Sport

Halálra gázolták minden idők egyik legjobb ökölvívóját

Az amerikai bokszoló négy súlycsoportban volt világbajnok, és olimpiai aranyérmet is nyert.

Teljes készültségben a bolgár rendőrség: durva balhétól tartanak a hatóságok a Fradi BL-selejtezőjén

Razgrad A bolgár rendőrség szerint elképzelhető, hogy nem csupán a futballról szól majd a Ludogorec és a Ferencváros keddi Bajnokok Ligája-mérkőzése (M4, 19.30).

Japán férfi pólócsapata nagy meglepetést okozott a vizes vb-n

Az olaszoknak nem okozott gondot Brazília.

Vizes vb: Kanadát is legyőzték női pólósaink

Többször is vezettünk négy góllal, de a meccs vége így is szoros lett.

Djokovic: "Úgy tettem, mintha nem Roger, hanem az én nevemet kiabálnák"

A világelső szerint a mentális stabilitás volt a kulcs a döntőben.

Ezzel a szőke bombázóval jár az Ajax argentin védője

Nicolás Tagliafico barátnője, Caro Calvagni még nem szerepelt a Playeren. Most ezt az adósságunkat törlesszük.

Új névadó szponzora lett a Fradinak

A támogatás a női és a férfi kézicsapatot egyaránt érinti.

Halálra gázolták a többszörös világbajnok bokszlegendát, minden idők egyik legjobbja volt

Autóbalesetben elhunyt minden idők egyik legjobb ökölvívója, Pernell Whitaker. Az 55 éves bokszoló Virginia Beach-en egy kereszteződésen szeretett volna átkelni, amikor egy autó elütötte. Már kritikus állapotban volt, mire a hatóságok kiértek a helyszínre, nem sokkal később belehalt sérüléseibe.

Amerikában senkinek sem kell a börtönviselt olimpiai bajnok

A kétszeres Stanley Kupa-győztes hátvéd évek óta próbál visszatérni az NHL-be.

Griezmannt kinevették az első barcelonai edzésén - videó

A csapattársak gyorsan felavatták a világbajnok francia csatárt.

0

Bulvár

Egy 13 éves vezette a traktort, két kisgyerek életét vesztette

Felfoghatatlan tragédia történt Németországban: két kisgyerek esett ki egy traktor elejére szerelt rakodóból majd a gép áthajtott rajtuk.

Ilyen egy igazi anyutest, mutatjuk - Nyomjad, anyukám.; A Nagy Nekivetkőzés

Hús-vér nők, anyák, köztük a WMN csapatának néhány tagja is fürdőruhát húzott, és beállt a kamera elé. Retus, szűrő és trükkös beállítás nélkül, mindenféle gátlásukat leküzdve, de szégyenlősségüket nem titkolva. Még csak hétfő van, de számunkra már ők a hét hősei meg az ő testük; a combjuk a hasuk, a mellük, a bőrük minden, ahogy van. Nézzétek meg!

Ledobta a ló, és fejbe is rúgta: kórházba szállították a színművészt

Laklóth Aladár, színművész óriásit esett a lováról, aki jól meg is tiporta.

Mindenki Katalin hercegné melleiről beszél

Vajon ez mennyire számít öltözködési bakinak a királyi családban?

Nagy változás előtt áll a szakképzés, most érdemes OKJ képzésre jelentkezni

Várhatóan 2020-tól változik a szakképzés, a kormány jelentősen csökkentené a választható szakmák körét.

Agyvérzésre gyanakodtak, de a CT hihetetlen dolgot mutatott ki

Döbbenetes, mit találtak egy férfi koponyájában a kórházi kivizsgáláskor.

Bajban van Németország, kiadták a figyelmeztetést

Egyre több mutató jelzi, hogy a német gazdaság elveszítette lendületét, és már az is kérdéses, hogy egyáltalán növekedni tud-e a gazdaság. A gazdasági minisztérium is úgy látja, hogy a második negyedév kifejezetten gyenge lehetett - írja a portfolio.hu.

Júliusi tél: fagypont köré hűl éjszaka a hőmérséklet

Tél tábornok utóvédcsapatai portyáznak Magyarországon.

Halálra gázolták minden idők egyik legjobb ökölvívóját

Az amerikai bokszoló négy súlycsoportban volt világbajnok, és olimpiai aranyérmet is nyert.

Babafotót posztolt Hódi Pamela és szerelme

Egy édes kisbabával fotózkodott a sztárpár.

Bepasizott az X-Faktoros Tamáska Gabi, nem is akárkivel.

Rátalált a szerelem a különleges hangú énekesnőre, és elárulta, nem rövid távon tervez a sráccal.

A szénsavas italok tönkre tesznek - bizony, még az ásványvíz is

Hagyjuk az elhízást és a fogszuvasodást, ezeket már úgyis untig emlegeti mindenki. Most olyan negatív egészségügyi hatásokat gyűjtöttünk össze, melyeket bár tudományos eredmények támasztanak alá, egyelőre nem szokás róluk nyíltan beszélni.

blogmorzsák

A rákkeltő gyümölcslevek esete

A napokban olvashattuk, hogy a gyümölcslé fogyasztás is rákkeltő lehet. A bűnös a cukor. De tényleg így van?

„Nagy kihívás Beer Miklós utódjának lenni“

Ferenc pápa Marton Zsoltot nevezte ki a váci egyházmegye püspökének, aki nyilatkozott érzéseiről.

A honvágynak nem szabad bedőlni

A határátkelők közül sokan a leginkább a honvágytól tartanak. Az érzés azonban egy idő után elmúlik.

Kiakadt az influencerekre a fagyiárus

Joe Nicchi úgy döntött, ezentúl dupla áron adja a szerinte ingyenélő influencereknek a fagyit. Erre híres lett.

Kit zavar, hogy ingyen utazhatsz az IC-n?

Azt, aki egész évre kifizette az első osztályra szóló jegyét.

Új szuperhős: Vittorio Grigolo

Nagy jövőt jósolt neki Pavarotti, és igaza lett: Vittorio Grigolót mára a világ legjobb tenorjai között említik. Július 20-án a Margitszigeten népszerű operaáriákat énekel.

Erre számíts, ha iker a párod!

„Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy sok vicces szituációra.“

A DK innovációja: semmit nem gondolni

Nagyon úgy tűnik, Gyurcsány Ferenc és társasága nem érti, miről is szól a politika.

Egyszerre két klímastratégia készül a Ferencvárosban

Mikroklimatikus modellezés, Klíma Panasz Online, csupa újszerű dolog. De minek elvégezni kétszer ugyanazt?

A cselekvés exportja

Az ellenzék a kormánnyal az EU-s intézményekben fog erős vitákat folytatni.

Ármány, gyilkosság és erotika, avagy Dumas és Tordai Teri

Kemény férfiak és gyönyörű félmeztelen hölgyek a házasságtörő francia királyné legendájának filmváltozatában.

A toxikus kényelem

Olyan korban élünk amiben a túl kényelmes élet a vezető halálok.

0