Ezt olvasta már?


Egészségtudatosság és javuló életminőség jellemzi az 50 feletti korosztályt

Egészségtudatosság és "általánosan javuló életminőség" jellemzi az 50 feletti korosztályt - állapította meg kilenc év után megismételt közvélemény-kutatásában az Ipsos országos, ezer ember megkérdezése alapján készült elemzésében.

Az MTI-hez eljuttatott közleményben azt írták, hogy személyesen, a válaszadók otthonában a múlt év őszén felvett interjúk segítségével vizsgálták az "érett korú" lakosság életstílusát, költéseit, médiafogyasztását.

A felmérést összegezve megállapították: "nem feltétlenül az életkor, inkább olyan mérföldkövek, mint a nyugdíjba vonulás, a gyerekek kirepülése, illetve a nagyszülővé válás jelent éles határvonalat a korosztály életvitelében". Korántsem 50, inkább 65 év körül érezhető éles átrendeződés a kiadásokban, szabadidős tevékenységekben, illetve visszaesés a mobilitásban, egészségi állapotban - tették hozzá.

A célcsoport számára a leggyakrabban használt mobiltelefon-kategória mára már az okostelefon, a hagyományos készüléket alig harmaduk részesíti előnyben. Ugyanakkor a vizsgált háztartások 44 százalékában továbbra is van vezetékes telefon, és sokak számára ez még mindig népszerű kapcsolattartási forma - állapították meg.

A kutatás szerint online filmnézésre, streamingre is alkalmas, gyors internettel a vizsgált korosztály mintegy fele rendelkezik, és 14 százalék él is az online videótartalom-fogyasztás lehetőségével.

Az 50 év feletti internetezők 61 százaléka naponta használja a közösségi médiát - elsősorban a Facebookot -, online hírportálokat pedig 51 százalékuk olvas napi rendszerességgel.

Az 50 feletti célcsoport elsősorban a tévében látottaknak hisz, közülük a diplomások körében már az online hírportálok számítanak a leghitesebb információforrásnak.

Általánosan javuló életminőség, egészségtudatosság mérhető az 50 év felettieknél. A vizsgált generáció csaknem fele mindig szakít időt valamilyen mennyiségű mozgásra annak érdekében, hogy megőrizze egészségét. Az érett korúak több mint harmada érzi úgy, hogy most egészségesebben táplálkozik, mint régebben, ötödük pedig odafigyel az elfogyasztott ételek kalóriarétékére is.

Az elmúlt kilenc évben mért változás szembetűnő, még ha tömegesen nem is terjedt el a vegetáriánus életmód, vagy az étel összetevőinek ellenőrzése a korosztályban - jegyezték meg az elemzésben.

Azt is megállapították, hogy "az emelkedő születéskor várható átlagos élettartamnak és a csökkenő születési számnak köszönhetően a világ egyre több országában, így Magyarországon is öregszik a társadalom. A magasabb átlagos életkor nem jelent csökkenést a teljes populáció mobilitásában, vásárlóerejében, vagy ami még ennél is fontosabb: nem jelent visszalépést fogyasztói igényekben" - írták.

Az öregség fogalma relatív - állapították meg -, az 50 év feletti korosztály jelentősen fiatalabbnak érzi magát, mint a valós életkora. A tényleges és az érzékelt életkor között átlagosan hét év különbség van. A kor előrehaladtával egyre nyílik az olló, valamint megfigyelhető, hogy a tudatosabb, az egészségükkel többet foglalkozó generációtagok még az áltagosnál is nagyobb különbséget jeleznek a valós és az érzékelt életkoruk között - áll a közleményben.







0
0
0

hírek innen, onnan

VSquare: befagyasztottak egy 11 milliárdos NER-vagyont az egyik bankban

A blokkolt összegek azonban csak töredékei a teljes, külföldre mozgatni kívánt vagyonnak.

Tegnap lépett hatályba az EU egyik legdurvább szerződése: rengeteg embernél kiverte a biztosítékot

Európai oldalon az egyezmény legnagyobb nyertesei az autóipar, a gépgyártás és a vegyipar lehetnek.

Nagy Ervin: Szerintem lesz olyan pozíció, amiben én a hazámat tudom szolgálni

Arról kérdezték, csalódott-e, hogy nem ő lett a kultuszminiszter.

Menekülnek az orosz csapatok, feladták az észak-afrikai várost is

Több helyen is támadásba léptek a lázadók, visszavonulóban az oroszok és a helyi szövetségeseik.

Félelem a levegőben és pilótabravúr Budapesten

Pánik tört ki a Wizz Air Marosvásárhelyről Budapestre tartó járatán április 30-án, miután az erős szélnyírás miatt a pilótának...

Népszava: Orbán Viktor lemondásáról nem szavazott a választmány

Úgy tűnik nem teljesen állja meg a helyét az a korábbi információ, miszerint Orbán Viktor felajánlotta a lemondását, de a választmány...

Tizenketten meghaltak és sokan megsebesültek izraeli támadásokban Dél-Libanonban

A bejrúti egészségügyi minisztérium szerint az áldozatok között egy gyermek is van.

Itt vannak a leendő kormány első gazdasági intézkedései!

Kapitány István, a Tisza-kormány leendő gazdasági és energetikai minisztere Facebook-bejegyzésében jelentette be gazdaságpolitikai...

A magyar színész folyamatosan falta a nőket: zűrös nőügyei hátterében megrázó dolog állt

Mészáros Béla megrázó vallomást tett arról, mi történt vele gyerekkorában.

0

Sport

„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó

A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.

17 éves minden idők egyik legemlékezetesebb futballmeccse

17 éve, hogy Messiék hatot rúgtak a Santiago Bernabéuban a Real Madridnak.

Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén

A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.

Szalah váratlan bejelentése: Szoboszlai elődjét akarja látni Liverpoolban

Az idény végén távozó egyiptomi klasszis a klublegenda Steven Gerrardnak adott exkluzív interjút.

Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk

Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

„A lelkiismeretem nem bírta volna” – kitálalt a szövetségi kapitánnyal szembemenő magyar olimpikon

Székely Zója tornász még a tavalyi világbajnokságon szenvedett súlyos sérülést felemás korláton.

Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó

A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.

Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő

A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.

Feltámadt a McLaren, nagyot bukott a Mercedes a visszatérő F1-ben

Lando Norris nyerte a sprintkvalifikációt Miamiban péntek este, George Russell csak a hatodik helyen zárt hatalmas hátránnyal.

Mourinho reagált a Real Madriddal kapcsolatos híresztelésekre, meglepő helyre igazolhat Salah - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

0
0

Bulvár

Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját

A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény

Nyáron 1,5 óra alatt Dubrovnikban vagy Zadarban lehetsz: még soha nem volt ilyen egyszerű eljutni a két horvát városba

2026 nyarán két fapados légitársaságnak köszönhetően Budapestről másfél óra repülés után máris a két népszerű horvát városban lehetünk.

Visszavonul Nagy Ervin, nem akar több pénzt elfogadni

Nagy Ervin bejelentése az év egyik legmeglepőbb híre.

Egy hét múlva a Fidesz biztosan nyerni fog

Egyetlen ellenzéki jelölt sem indul a jövő vasárnapi időközi önkormányzati választáson Esztergomban, így a Fidesz-KDNP jelöltje ellenfél nélkül vág neki a voksolásnak.

A május 1-jei telihold 2026 legerőteljesebbje lesz – és két csillagjegyre különösen nagy hatással lesz

A május 1-jei telihold nem egy átlagos égi esemény: intenzív érzelmeket, mély felismeréseket és valódi belső átalakulást hozhat. Különösen két csillagjegy számára lesz sorsfordító ez az időszak.

Félt a bosszútól, megpattant az országból a híres sportoló

Dániáig meg sem állt a magyar sportember, miután idehaza már munkát sem kapott, és tartott a népharagtól, a zaklatásoktól. Külföldre költözött az a jászberényi karateedző, akit azzal vádolnak, hogy két éve b

Dráma a levegőben: lezuhant a milliárdos repülőgépe

A felhők felett került bajba a Calzedonia és az Intimissimi alapítója, zuhanás közben kellett döntenie. Hajmeresztő repülőbalesetet élt túl Franciaország délnyugati részén Sandro Veronesi olasz üzletember, a Calz

0