Donald Trump a kormányzati munka leállásával fenyeget
Donald Trump amerikai elnök a kormányzati munka leállásával fenyegetett vasárnapi Twitter-bejegyzéseinek egyikében arra az esetre, ha a demokrata párti törvényhozók nem szavazzák meg a bevándorlási törvény módosításait, köztük a határra tervezett fal megépítését.
Mikroblog-bejegyzésében az elnök azt írta, szívesen lehetővé teszi a kormányzati munka leállását, ha "a demokraták nem adnak nekünk voksokat a határ biztonságra, beleértve a falat is".
Ismételten sürgette, hogy az új bevándorlási törvénnyel szüntessék meg a vízumlottó gyakorlatát, az illegális bevándorlókat érintő "fogd el és ereszd el" politikát - amelynek értelmében az elfogott illegális bevándorlókat azonnal szabadon bocsátják -, és ismét kiállt a képességek és érdemek alapján befogadó bevándorlás-politika mellett. "Arra van szükségünk, hogy nagyszerű emberek jöjjenek hazánkba" - fogalmazott.
Annak ellenére, hogy a törvényhozás mindkét házában a republikánusok vannak többségben, nem sikerült keresztül vinniük az új bevándorlási törvényt, amely Donald Trump választási ígéreteinek egyike. A republikánusok is megosztottak ugyanis a kérdésben. Például: az amerikai-mexikói határon építendő falra az elnök 25 milliárd dollárt kért a kongresszustól e célra, Paul Ryan republikánus házelnök pedig éppen a héten ismét közölte ismét, hogy a törvényhozók ötmilliárd dollárnál többet nem szavaznak meg.
Legutóbb júniusban bukott el a republikánusok konzervatívabb táborának újabb törvényjavaslata.
Trump már többször fenyegetett kormányzati leállással annak érdekében, hogy rákényszerítse elképzeléseit a törvényhozókra. Januárban már volt egy három napig - hétvégén - tartó kormányzati leállás részben a bevándorlási törvény miatt, majd februárban újabb, akkor csupán néhány óráig tartó leállás történt.
A Politico című lap értesülései szerint Donald Trump a tanácsadóival és barátaival folytatott magánbeszélgetésekben nem egyszer érvelt azzal, hogy a fenyegetődzés a kormányzati leállással politikailag hasznos a számára, mert összefogja szavazóbázisát. A kongresszus republikánus politikusai közül azonban sokan nem értenek egyet vele.
Ron Johnson, a szenátus belbiztonsági bizottságának republikánus vezetője vasárnap a CBS televízióban arról beszélt, hogy mindenképpen meg kell próbálni elkerülni a kormányzati leállást, Steve Stivers ohiói republikánus képviselő pedig azt mondta, nem hiszi, hogy a kormányzati munka leállhat.
hírek innen, onnan
Katalin hercegné élete legkáprázatosabb ruhájában lopta el a show-t, csak rá lehetett figyelni a palotában
Katalin hercegné ismét bebizonyította, hogy ő a stílus vitathatatlan királynője. A nigériai elnök tiszteletére rendezett állami...
Április 8-ig lehet kitölteni a nemzeti petíciót
A nemzeti petíció kitöltési határidejét meghosszabbítják, április 8-ig lehet visszaküldeni az íveket illetve online kitölteni az...
Kiderült, hány millióba került Matolcsy György luxusvécéje
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2019-ben döntött a Szabadság téri székházának átfogó korszerűsítéséről, eredetileg bruttó 55 milliárd...
Így lehet lepkebarát kertünk - A virágzó növények a kedvenceik
Egy jól megtervezett kert egyszerre lehet pihenőtér és élő ökoszisztéma, ahol a növények, rovarok és madarak együtt alakítják a...
Rendkívüli bejelentések a Kormányinfón: ezek mindenkit érintenek - Kövesse a Blikken élőben
Gulyás Gergely a szerdai kormányülés után csütörtökön is új információkkal szolgált a Kormányinfón.
Szoboszlai a kamerák előtt bizonyította be igazát és elárult egy kulisszatitkot is a góljáról
A magyar válogatott középpályás a gólja mellett egy tizenegyest is kiharcolt, ám ezért kapott támadásokat.
Mikler Roland búcsúzik a Szegedtől, válogatott csapattársa érkezik a helyére
Több érkezőt és távozót is megszellőztetett a portál.
Íme Enrique Iglesias és Anna Kournikova 4 gyerekének friss, közös fotója: a legkisebb 3 hónapos baba
Enrique Iglesias édes családi fotót posztolt.
Eljegyezték Király Lindát: hatalmas gyémántgyűrűt viselve jelentette be a párjával
Király Linda most jelentette be az Instán, hogy eljegyezték.
Orbán Viktor gyűlésekkel fordul rá a kampányhajrára – élő közvetítés a kormányinfóról
Többszöri kérdésre sem erősítette meg Gulyás Gergely, hogy Budapestre látogat J.D. Vance amerikai alelnök. A miniszter és Vitályos...
Nagy a baj? Segítséget kér Vastag Csaba felesége: „Folyamatosan romlik az állapotom”
Mi lesz így A Nagy Duett következő adásával?
A DK és a Kutyapárt egyetlen hely miatt esik el hatalmas összegektől – így alakul idén a kampányfinanszírozás
A Fidesz–KDNP, a Tisza Párt és a Mi Hazánk összesen 1 milliárd 210 millió forintból kampányolhat, miután mind a 106 egyéni...
Sport
Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt
A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.
Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában
Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.
Szoboszlai Dominik ismét nagyot ment a BL-ben: előbb gólt rúgott, majd tizenegyest harcolt ki
A magyar középpályás ismét csapata egyik legjobbja volt.
Ekkora pofonra senki sem számított a Camp Nouban, kilenc gól a BL-meccsen
Három félidőn keresztül remekelt a Newcastle a Barca ellen, de végül hatalmas verést kapott.
Szoboszlai Carragher segítségével bizonyította igazát, a gólja nem így volt tervezve
Az egykori Liverpool-játékos, Jamie Carragher a BL-visszavágó után megragadta a magyar futballista lábát.
Szoboszlai elképesztően okos gólt lőtt a Bajnokok Ligájában – videó
A Galatasaray csapatát fogadták az Anfield Roadon.
Mi történt Varga Barnabással? – az AEK edzésén megdöbbent a görög média + videó
Ma a labdarúgó Európa-ligában és a Konferencialigában is kialakul a legjobb nyolc mezőnye.
Három magyar a pályán, kövesse nálunk a Liverpool és Galatasaray meccsét.
Egy lépésre voltak a bravúrtól a törökök, akik megnyerték a párharc első mérkőzését.
Nincs vita: Szoboszlai Dominik a Liverpool legnagyobb sztárja lett
A Liverpool magyar sztárja fantasztikusan játszott a Galatasaray elleni BL-meccsen.
Véget ért az Odüsszeia: az iráni női válogatott drámai hazaérkezése
A csapat több országon át vezető, tíz napon át tartó hosszú út végén jutott vissza Iránba.
Megvan a BL-negyeddöntők mezőnye, ezeket a meccseket láthatjuk a nyolc között
Komoly rangadók jönnek a nyolc között.
Szoboszlai indította be a liverpooli úthengert, esélye sem volt a Galatasaraynak
Három magyar válogatott játékos is kezdett az Anfielden rendezett BL-nyolcaddöntőben.
Bulvár
Lángokban áll a világ legnagyobb gázmezője, az egekbe szökött az olaj ára
Irán megfojtja a világ olajellátását.
Váratlan fordulat a március 15-i számháborúban, külföldi újság olyan becslést tett, amit még sehol sem hallhattál
A számháború még napokig tart majd, külföldön is becslésbe kezdtek.
Szigorítanak a benzinkutaknál: többet kell fizetnie hamarosan annak, aki így tankolna Szlovákiában
Tarthatatlanná vált a helyzet az észak-szlovákiai benzinkutakon, mivel tömegesen járnak át az üzemanyagért Lengyelországból. A szlovák kormány külön árkategóriával szabna gátat a gyakorlatnak.
Ennyit visznek haza az Audi dolgozói Győrben
Az Audi Hungariánál megszületett az új, két évre szóló bérmegállapodás, amely egyszeri, akár egymillió forintos kifizetést is tartalmaz. Bár 2026-ban elmarad az alapbéremelés, a juttatások és a 2027-re ígért e
Rendkívüli támogatásról döntött a kormány, itt a bejelentés
Milliárdokat osztanak szét.
Négy napig védtelenül hevertek az ukrán milliárdok – nagyon csúnya ügy körvonalazódik
Az ukrán Oschadbank jogi képviselője szerint a magyar hatóságok által március 5-én lefoglalt pénznek és aranynak több mint négy napig semmilyen jogi státusza nem volt. Horváth Lóránt felvetette azt is, honnan tudha
Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt
A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.
Kiszivárgott a Békemenet-titok, szédületes információk láttak napvilágot a Tisza és a Fidesz táboráról
A Békemenet és a Nemzeti menet egy nagyon elgondolkodtató jelenségre világított rá.
Mennyi idő alatt regenerálódik a máj? A válasz meglepőbb, mint gondolná
A máj bár képes részben regenerálódni, de ez nem korlátlan, ráadásul a gyógyulás sebessége függ a károsodás típusától és a szervezet állapotától.
Ez a zöldség nyersen akár idegméreg is lehet: csak főzve biztonságos a fogyasztása
A zöldségek az egészséges étrend elengedhetetlen részét képezik, és sokan fogyasztják őket nyersen is, hogy megőrizzék a bennük rejlő vitaminokat és tápanyagokat. Ám ez nem minden zöldség esetében a megfelelő

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Rajz, makett, film – alkotásokat várnak az esztergomi tűzoltók!
- Útlezárás miatt változik az esztergomi buszok útvonala
- Három hónapig forgalomkorlátozásra kell számítani Esztergomban
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Új vonat, új menetrend Esztergom felé
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


