Ezt olvasta már?

Az EU meghosszabbítja az Oroszország elleni gazdasági szankciókat

Az uniós tagországok kormányait tömörítő tanács fél évvel, 2023. július 31-ig meghosszabbítja az Oroszország egyes gazdasági ágazataira vonatkozó korlátozó int...

0

Donald Trump: "nem vonulunk be Szíriába"

Donald Trump amerikai elnök egy televíziós interjúban leszögezte: az Egyesült Államok nem vonul be Szíriába. - Pécsi Napilap -


hirdetés

Az interjút az elnök a Fox televíziónak adta, és szerdán reggel kerül adásba. Részleteket azonban a televízió - helyi idő szerint - már kedden este nyilvánosságra hozott belőle.

Trump kifejtette, hogy a múlt héten péntekre virradóra végrehajtott légicsapások sorozata az idlíbi gáztámadásra adott egyszeri válasz volt. "Amit tettem, azt az Obama-kormányzatnak már réges-régen meg kellett volna tennie, s akkor ma Szíria is sokkal jobb helyzetben lenne" - szögezte le. Majd Bassár el-Aszad szíriai elnököt támadta, akiről korábban - a múlt heti légicsapások bejelentésekor - már kifejtette, hogy megváltozott a véleménye róla. A Foxnak adott interjújában most úgy fogalmazott: "aki gázt vet be, kazettás bombát dob le, és ennek következtében kar nélküli, láb nélküli, arc nélküli gyermekek maradnak a földön, az egy állat".

Trump hozzátette, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök árt a világnak azzal, hogy támogatja Aszad elnök rendszerét. "Putyin egy gonosztevőt támogat. Úgy gondolom, ez rossz az egész emberiség, az egész világ számára" - mondta.







0

hírek innen, onnan

Leállás jön a magyar nagybanknál: ezek a szolgáltatások nem fognak működni

Karbantartás miatt 2023. február és március hónapban várhatók kiesések a CIB Bank szolgáltatásaiban.

Megépítette a szegények napelemes autóját egy indiai matektanár

Miután úgy látja, a többség nem engedheti meg magának, hogy BMW-t, Ferrarit, illetve Mercedes vegyen, egy indiai családapa több mint egy...

Csökkentené a kormány a Budapest-központúságot

Nyitottan arra, hogy a Budapesten kívüli világ mit gondol, mire van szüksége, és hogyan lehetne egyes fejlesztéseket hatékonyabban...

Tényleg visszatérhet idén a teljes rezsicsökkentés?

Bár a gázár jelenleg rég nem látott alacsony tartományban mozog, a tavalyi őrült árak még itt kísértenek, s egyáltalán nem biztos,...

Masszívan csökkent a H&M profitja

A pénteken közzétett gyorsjelentésükből derült ki, hogy őket is elérte a válság, de nem is akárhogyan: a vállalat profitja...

Lasszóval fogják a szakképzett munkaerőt

A vállalkozásoknak meg kell gondolniuk a munkaerő elbocsátását.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Szlovákia Magyarország egyik legszorosabb szövetségese

Szlovákia Magyarország egyik legszorosabb szövetségese, és a két ország elkötelezett a szoros és rendszeres párbeszéd fenntartásában...

Német offenzíva: már Kölnben vannak a kiképzésre váró ukrán katonák

A lakosság többsége már támogatja, hogy Németország a legkorszerűbb Leopard 2 típusú páncélozott harci járművekkel is támogatja...

Elképesztő árakon jöhetnek a Galaxy S23 mobilok

Modelltől függően legalább 100 eurós áremelkedés van kilátásban.

Szijjártó Péter szerint a FARE-nek halvány lila segédfogalma sincsen a magyar történelemről

Szijjártó Péter önkéntes munkásőrszervezetnek nevezte a FARE-t, amiért a tiltott politikai szimbólumok közé sorolta...

342 millió forinttal nőtt a Pallas Athéné Alapítvány vagyona

A Pallas Athéné Alapítvány vagyonát 342 millió forinttal gyarapította 2022 negyedik negyedévében az alapítvány vagyonkezelője, az...

Tomboltak az érzelmek Baumann Péter temetése után a kommentelőknél – videó

Gyász és ítélkezés, kommentháború a hős rendőr temetése óta.

Sport

Csányi Sándor: Súlyos következmé-nyekkel járhat a Nagy-Magyarország jelkép használata

Az MLSZ elnökének az a legfontosabb, hogy a magyar válogatott ne kapjon zárt kapus büntetéseket.

Cristiano Ronaldo is benne volt a Juventus csalásában: hosszú időre eltilthatják

A torinói klub szabálytalanul fizetett elképesztő összeget az ötszörös aranylabdásnak.

Már közel van a legnagyobb európai futballszenzáció

Angliában olyan dolog történhet, amire az idény előtt senki sem tett volna egy fontot sem. Ha nem is a Leicester-sztori ismétlése ez, de ahhoz nagyon hasonló.

Romániába igazol a női kézibajnokság magyar gólkirálya

A szezon végén két kulcsjátékos is távozik a fővárosi csapatból.

Már Berlinben is látják, hogy óriási hiba volt kirúgni Dárdai Pált

A fővárosi lapok nem értik, hogy ülhet még mindig a kispadon Sandro Schwarz.

Szobrot kapott az igazi Rocky, aki pert nyert Sylvester Stallone ellen

Chuck Wepner a börtönt is megjárta, de híresség lett.

Aláírt a BEK-győztes német sztárcsapathoz a magyar válogatott csatára

A 20 éves csatár 2026 nyaráig szóló szerződést kötött a nagy múltú csapattal.

A Real Madrid hosszabbítás után búcsúztatta az Atléticót

Vezetett a Bernabéuban az Atlético, de a meccs második felében beállt védekezni, a Real Madridnak pedig sikerült a fordítás, bejutott a Király-kupa elődöntőjébe.

Az al-Nasszr vezetőedzője máris betalálta Cristiano Ronaldót

Nem csak a közönség egy része kelt ki a portugál csatárral szemben...

Három éve hagyott itt minket a Fekete Mamba

Kobe Bryant 2020. január 26-án halt meg helikopter-balesetben.

Ronaldo lába besült, Messit éltette a rijádi közönség

Késik a gól, a szaúdi közönség egy része máris nagy riválisával froclizza a portugált...

0

Bulvár

Putyin hajmeresztő dolgot mondott, ez egészen új megvilágításba helyezi az egész háborút

Putyin mindössze két mondattal kiakasztotta a fél világot.

Orbán Viktor péntek reggeli bejelentései – „Márciusban véget érhet a láz”

Orbán Viktor a szerdai kormányülést követően péntek reggel ismét beszámolt a legújabb fejleményekről a Kossuth rádió reggeli műsorában.

Megállt a kés a levegőben: Sváby András iszonyú kellemetlen kérdést tett fel Bochkor Gábornak

Vasárnap újabb adással jelentkezik az ATV #Bochkor című műsora, amiből a TikTok-ra fel is került egy rövid, de annál izgalmasabb részlet.

Kis alföldi faluból indult, ma már százezrek előtt villog Ferrarijaival a legkülöncebb magyar multimilliárdos

Az egyik kis alföldi faluból származó Jákob Zoltán a 2010-es évek végére messze túlszárnyalta gyerekkori álmait. Műköröm-alapanyag gyártásból Magyarország egyik leggazdagabb embere lett, legutóbb 43 milliárdos

Időjárás: Vége az enyhe időnek. Jön a zord tél.

Nappal sem lesz +5 foknál melegebb.

Brutális csapást mértek Ukrajnára az oroszok

Oroszország 55 rakétát lőtt ki Ukrajnára, ebből a légvédelem 47-et semmisített meg, három H-59-es rakéta pedig nem ért célba - közölte csütörtökön az ukrán légierő parancsnoksága.

Súlyos bélbetegséghez vezethetnek ezek a gyógyszerek: óvatosan kell bánni velük

A gyógyszereknek megvannak a maguk mellékhatásai, mindenképp csak indokolt esetben érdemes alkalmazni őket.

blogmorzsák

Kína mindenes dízelmozdonya a DF4

A szupervonatok árnyékában szinte feledésbe merültek azok a fővonalak, melyeken mind a mai napig hagyományos vonatok közlekednek.

Hideg ellen: így növeld meg radiátorod teljesítményét

Zseni módszer, hogy kevesebbet kelljen fűtened.

Az első R-GO „gida”

A hölgy 2 évig volt az együttes tagja volt.

0