Csak néhány száz eszközt fertőzött meg a zsarolóvírus
Mindössze néhány száz eszközt fertőzött meg a WannaCry zsarolóvírus Magyarországon, mintegy 45 állami szervezetet ért támadás, de ezek, egy-két kivételtől eltekintve, nem jártak sikerrel. - Pécsi Napilap -
Az állami és önkormányzati szervek informatikai rendszereinek biztonságáért felelős Kormányzati Eseménykezelő Központ arról is tájékoztatott, hogy további nagyszámú fertőzésre nem számít a közeljövőben, egészen addig, amíg a támadók a zsarolóvírus forráskódján nem változtatnak.
A Nemzeti Kibervédelmi Intézet (NKI) folyamatosan nyomon követi az eseményeket, fogadja a támadásról a bejelentéseket, honlapján rendszeresen frissíti az információkat és az ügyfélköre részére technikai tanácsadást is nyújt - írták.
Hozzátették: a tikosítással elérhetetlenné tett file-ok visszaállításában nem tudnak segíteni, mivel erre nincs ismert módszer, így csak a biztonsági mentések segítségével lehet visszaállítani az adatokat.
A KÜRT Információbiztonsági és Adatmentő Zrt. MTI-hez eljuttatott közleményében a zsarolóvírus elleni küzdelemben a megelőzésre hívta fel a figyelmet, mivel a társaság szerint ez a leghatékonyabb módszer. Többek között ehhez nyújt segítséget a holland nemzeti rendőrség, az Europol, az Intel Security és a Kaspersky Lab együttműködésével tavaly létrehozott a NoMoreRansom.org weboldal, ahol a megelőzéshez hasznos információkat és a már megfejtett algoritmusú kártevők által okozott károk enyhítésére alkalmas megoldásokat gyűjtötték össze a szakértők - közölte a cég.
A Black CERT Biztonsági Központ a megelőzés érdekében egyebek között rendszeres biztonsági mentést javasol, minden nap végén online, valamint legalább heti egy offline mentést. Mindemellett fontos az operációs rendszerek folyamatos frissítése, ami nélkül internetezni legalább akkora felelőtlenség, mint viharos időben mentőmellény nélkül vízre szállni - fogalmazott az intézet.
Az ESET és a szintén IT-biztonsággal foglalkozó Sicontact Kft. közös közleményében egyéb megelőző lehetőségként említi, hogy a felhasználók ne nyissák meg az ismeretlen feladótól érkezett e-mailekben a mellékletet, főleg, ha ez tömörített állomány. Ha valaki mégis megnyitja, akkor ellenőrizze, hogy valóban valós tartalom érkezett, ami történhet akár a feladó ellenőrzésével is - hangsúlyozták.
A Kaspersky Lab védelmi rendszerei legalább 45 ezer fertőzést észleltek 74 országban, többségüket Oroszországban - közölte a globális kiberbiztonsági vállalat kedden. A zsarolóprogram a Microsoft sebezhetőségét kihasználva fertőzte meg az áldozatokat. A Kaspersky Lab szakértői jelenleg próbálják meghatározni, hogy lehetséges-e a támadásban rögzített adatok visszafejtése, annak érdekében, hogy a lehető leghamarabb megírják a dekódoló programokat. A cég is a Microsoft hivatalos kiegészítésének a telepítését javasolja a további fertőzések megelőzésére.
hírek innen, onnan
Eddig eltitkolták a magyar-angol 6:3 visszavágójának eredményét, már tudjuk a döbbenetes számot
Ez volt a magyar futball történetének egyik legnagyobb győzelme, de mi történt utána?
Hiába intik őket óva: 5 csillagjegy, aki mindig a rosszfiúkat választja
A sztereotípia szerint a rosszfiúk hírhedtek arról, hogy kiszámíthatatlanok, ám mégis megvan bennük a mágneses vonzerő, ami sok nő...
Szuper kezdeményezés az Alpokban: hódít a „digitális detoxikáló”
Különleges kezdeményezéseket támogatnak a jelentős alpesi üdülőhelyek tavasszal is. A cél, hogy kirobbantsák az embereket megszokott...
Történelmi bejelentésen van túl a kormány
Folyamatosan érkeznek a részletek a legutóbbi történelmi bejelentés kapcsán.
Borbás Marcsi: „Nem éljük azt az életszínvonalat, amit hat évvel ezelőtt”
Borbás Marcsi elárutal, háromszor annyi munkával sem keresnek annyit, mint korábban.
Baljós jelenségre lettek figyelmesek a magyar gazdaságban: hiába maradt el a csődhullám, valami nagyon nincs rendben
Bár csökken a megszűnések és a cégbírósági eljárások száma, a cégtrendben továbbra sincs fordulat. A vállalkozók inkább kivárnak,...
Itt a bejelentés, brutál áremelés élesedik a benzinkutakon: erre nem vigasz a védett ár sem
A benzin nagykereskedelmi ára bruttó 10, a gázolajé bruttó 17 forinttal kúszik feljebb péntektől.
Szoboszlai Dominik az Aranylabdára esélyes játékosok közé került az egyik fogadóirodánál
A Liverpool magyar középpályására egyelőre nagyon magas az odds, de legalább már esélyesnek tekintik a legrangosabb, egyéni...
Ne hagyd, hogy az algoritmus szétcsapja az idegeidet - így állítsd le a doomscrollingot 5 lépésben
Ha esténként nehezen tudod letenni a telefont, és a hírek után már aludni sem tudsz, nem veled van a baj. Inkább az a kérdés, hogyan tudod...
Már több mint 50 ezren vettek jegyet a Magyar Péterről szóló dokumentumfilmre
A Tavaszi szél – Az ébredés ezzel jelenleg is vezeti a magyarországi mozik nézettségi listáját.
Húsz uniós ország vezetője ítélte el a magyar kormányfő vétóját
Orbán Viktor és Robert Fico sem támogatta az EU-csúcs Ukrajnáról szóló határozatait.
Apró, de hasznos változás jön a Google Térkép alkalmazásba
A helymegosztás lesz valamivel kényelmesebb, mint ahogy eddig megszokhattuk.
Sport
Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt
A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.
Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában
Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.
Szoboszlai Dominik ismét nagyot ment a BL-ben: előbb gólt rúgott, majd tizenegyest harcolt ki
A magyar középpályás ismét csapata egyik legjobbja volt.
Steven Gerrard szerint komoly hibát követ el a Liverpool Szoboszlai Dominikkal
Úgy véli: a magyar válogatott csapatkapitánya igazi vezéregyéniség lett.
Ekkora pofonra senki sem számított a Camp Nouban, kilenc gól a BL-meccsen
Három félidőn keresztül remekelt a Newcastle a Barca ellen, de végül hatalmas verést kapott.
Szoboszlai Carragher segítségével bizonyította igazát, a gólja nem így volt tervezve
Az egykori Liverpool-játékos, Jamie Carragher a BL-visszavágó után megragadta a magyar futballista lábát.
Mi történt Varga Barnabással? – az AEK edzésén megdöbbent a görög média + videó
Ma a labdarúgó Európa-ligában és a Konferencialigában is kialakul a legjobb nyolc mezőnye.
Szoboszlai elképesztően okos gólt lőtt a Bajnokok Ligájában – videó
A Galatasaray csapatát fogadták az Anfield Roadon.
Három magyar a pályán, kövesse nálunk a Liverpool és Galatasaray meccsét.
Egy lépésre voltak a bravúrtól a törökök, akik megnyerték a párharc első mérkőzését.
Megvan a BL-negyeddöntők mezőnye, ezeket a meccseket láthatjuk a nyolc között
Komoly rangadók jönnek a nyolc között.
Nincs vita: Szoboszlai Dominik a Liverpool legnagyobb sztárja lett
A Liverpool magyar sztárja fantasztikusan játszott a Galatasaray elleni BL-meccsen.
Véget ért az Odüsszeia: az iráni női válogatott drámai hazaérkezése
A csapat több országon át vezető, tíz napon át tartó hosszú út végén jutott vissza Iránba.
Bulvár
Lángokban áll a világ legnagyobb gázmezője, az egekbe szökött az olaj ára
Irán megfojtja a világ olajellátását.
Kiszivárgott a Békemenet-titok, szédületes információk láttak napvilágot a Tisza és a Fidesz táboráról
A Békemenet és a Nemzeti menet egy nagyon elgondolkodtató jelenségre világított rá.
Lázár János csúnyán elszólta magát, elmarad a választás április 12-én?
Lázár János furcsa dolgot mondott a választással kapcsolatban.
Ez a zöldség nyersen akár idegméreg is lehet: csak főzve biztonságos a fogyasztása
A zöldségek az egészséges étrend elengedhetetlen részét képezik, és sokan fogyasztják őket nyersen is, hogy megőrizzék a bennük rejlő vitaminokat és tápanyagokat. Ám ez nem minden zöldség esetében a megfelelő
Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt
A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.
Figyelmeztetést adtak ki a milliók által szedett gyógyszerről, amely hosszú távon több kárt csinál, mint hasznot
Még a leszokás is veszélyes.
Szokatlan dolgot vettek észre Orbán beszédében, ilyet nem mondhat véletlenül
Orbán Viktor március 15-i ünnepi beszédébe egy váratlan gondolat csúszott be: a miniszterelnök méltatta Deák Ferencet. Ez élesen kilógott a beszéd egyébként konfrontatív hangneméből, a politikai elemző szerint n
Döntött a bíróság Hernádi Zsoltról, nem érvényesek Magyarországon a horvát ítéletek
Pont került a megfeleltetési eljárás végére.
Vérfagyasztó bejelentés Iránból, ezt teszik a Hormuzi-szorossal, az egész világ megremegett emiatt
Egyre aggasztóbb hírek érkeznek a Közel-Keletről.
Tilos este 7 után ezt csinálni a kardiológus szerint - 20 éve kezel infarktusos betegeket, óva int tőle
Egy kardiológus szerint az esti szokásaid döntik el, regenerálódik-e a szíved, vagy tovább romlik az állapota.
Orbán Viktor Dunaújvárosban: „Nekünk nem kétharmad kell, hanem egy nagyon erős nemzeti egység”
Majd egy óra múltán érkezett meg a dunaújvárosi országjárás színpadára Orbán Viktor, aki a leginkább a fiatalokat igyekezett meggyőzni, hogy menjenek el április 12-én a Fideszre szavazni.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Rajz, makett, film – alkotásokat várnak az esztergomi tűzoltók!
- Útlezárás miatt változik az esztergomi buszok útvonala
- Három hónapig forgalomkorlátozásra kell számítani Esztergomban
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Új vonat, új menetrend Esztergom felé
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


