Ezt olvasta már?


Beindulhat a lakástakarékok piaca

A lakáspiac, valamint a lakáshitelezési piac élénkülése mellett továbbra is nagy az igény az államit támogatással igénybe vehető lakástakarék-szerződések iránt. - Pécsi Napilap -

. Az idén - január és április eleje között - 32 százalékkal többen érdeklődtek a lakástakarék-megoldások iránt, mint egy évvel korábban.

Az idei év ráadásul rendhagyó a lakástakarék-piac szempontjából: egyfelől éppen 20 évvel ezelőtt - 1997-ben - indultak el az első szerződések, másrészt pedig idén júliustól még kedvezőbbé válnak ezek a konstrukciók. A változás lényege, hogy az úgynevezett kiutalási időszak 2 hónapra csökken majd a mostani 3 hónapról - derül ki a banki ajánlatok online összehasonlításával foglalkozó BankRáció.hu összeállításából.

Bár a kiutalási időszak rövidítése elsőre technikai változtatásnak tűnhet, de a gyakorlatban fontos lesz, mivel a lakástakarékkal rendelkezők hamarabb juthatnak a megtakarított pénzükhöz"

- mondta Gergely Péter, a BankRáció.hu szakértője. A lakástakarék-konstrukciók népszerűsége érthető, mivel az egyik legjobb hozamú megtakarítás a piacon azoknak, akiknek van lakáscélja, akár vásárolni, akár korszerűsíteni akarják a lakásukat. A kiutalási időszak csökkenése miatt pedig a lakástakarék-szerződések éves hozama emelkedhet. A lakástakarék-konstrukciók az akár több mint 10 százalék feletti éves hozamukkal az egyik legjobb lakáscélú megtakarítást jelentik.

Az állami támogatás miatt a lakástakarék-szerződések feltételei közel azonosak. Ugyanakkor nem mindegy, melyik céggel kötünk szerződést. Ugyanis egy-egy lakástakarékos cég akár több tízezer forintot is elkérhet a szerződéskötéskor, ami jelentős kiadás annak fényében, hogy az állami támogatás 20 ezer forintos havi megtakarításnál 72 ezer forint évente"

- tette hozzá a szakértő. A BankRáció.hu április második hetében készített összeállítása szerint voltak olyan lakástakarék-szerződések, amelyeknél nincs szerződéskötési díj, azaz ingyen el lehet indítani. Miközben akadt 60 ezer forintot meghaladó díj is.

Bár a lakástakarékok az akár kétszámjegyű hozamuk miatt a megtakarítási piac legjobbjai közé tartoznak, csak azoknak érdemes elindítaniuk, akik 4-10 éves távlatban lakáscélra költenék a felhalmozott összeget. Legyen szó lakásvásárlásról, esetleg lakáshitel előtörlesztéséről vagy éppen lakáskorszerűsítésről"

- tette hozzá Gergely Péter. A lakástakarék például arra is jó megoldás, hogy a megtakarított összegből, esetleg a hozzá felvehető fix kamatozású hitelből valaki korszerűsítse a lakása fűtésrendszerét, és ezzel hosszabb távon jelentős megtakarítást érjen el a fenntartási költségeknél.

Ha belefér a családi költségvetésbe, akkor a lakástakarék-konstrukciók közül a havonta 20 ezer forintos befizetést érdemes választani, mert ezekkel maximalizálható az állami támogatás, amelynek összege így évente 72 ezer forint lesz. A BankRáció.hu szerint a kiutalási időszakot lerövidítő, júliustól életbe lépő módosítás miatt még népszerűbbé válhatnak a lakástakarék-szerződések, amelyek egyébként hozzájárulhatnak a lakáshitelezési piac fenntartható bővüléséhez is.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

A Porsche 75 éve a kenguruk földjén: ezzel tisztelegnek Ausztrália előtt

Rövid áttekintés A Porsche négy különlegesen tervezett modellel ünnepli 75. évfordulóját Ausztráliában, amelyek mindegyikét a...

Két szándéknyilatkozat – Két út a kétharmadhoz?

Véleménycikkünk szerzője szerint Gulyás Gergely nyilatkozata a magyar katonák Iránba küldéséről a kegyelmi ügy külpolitikai...

Ezt a ritka állatot nagyon nehéz levideózni Magyarországon, de valakinek sikerült

Magyarországon vannak olyan állatok, amiket lefotózni nehéz, hát még levideózni, de ez a példány rettentően barátságos volt.

Megérkezett az EKB várva várt döntése

Az EKB hangsúlyozta, hogy a további lépések adatfüggők lesznek, és nem kötelezik el magukat előre egy kamatpálya mellett.

Kiderült, mi lesz a mini-Dubajból Rákosrendezőn

Több mint egyéves előkészítés után lezárult a Rákosrendező átalakítására kiírt nemzetközi tervpályázat értékelése,...

Elátkozott szerelem? Súlyos baleset érte az Exatlon sztárját és párját

A sztár keze és arca is megsérült a pályán.

Tovább drágulnak a nem védett áras üzemanyagok

A benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára is változik.

Vészhelyzeti intézkedés jöhet e a világ legnépesebb országában

A Reuters ipari forrásai szerint India az importszénnel működő erőműveinek csúcsra járatását fontolgatja a közelgő nyári időszak...

Elkaszálták az ukránok 90 milliárdos hitelét, nem Magyarország vétója volt az egyetlen

Az Európai Tanács tagjai végül nem tudták elfogadtatni a 90 milliárdos ukrán védelmi hitelt, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök mellett...

Döntött Moszkva: nem halasztják el a munkálatokat

Oroszország nem tervezi az olajfinomítóiban esedékes karbantartási munkálatok elhalasztását, írja a Reuters. Emellett 2026-ban növelni...

Négy sci-fi, ami teljesen átírja a valóságról alkotott képedet

A Mátrix teljes, négyrészes filmsorozata elérhető az HBO Maxon az államokban, addig a legendás sci-fi Magyarországona Netflixen érhető el.

Zárt ajtók mögött patthelyzet: Orbán Viktor átlépte a vörös vonalat?

A miniszterelnök továbbra is blokkolja Ukrajna támogatását.

0

Sport

Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt

A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.

Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában

Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.

Steven Gerrard szerint komoly hibát követ el a Liverpool Szoboszlai Dominikkal

Úgy véli: a magyar válogatott csapatkapitánya igazi vezéregyéniség lett.

Ekkora pofonra senki sem számított a Camp Nouban, kilenc gól a BL-meccsen

Három félidőn keresztül remekelt a Newcastle a Barca ellen, de végül hatalmas verést kapott.

Szoboszlai Carragher segítségével bizonyította igazát, a gólja nem így volt tervezve

Az egykori Liverpool-játékos, Jamie Carragher a BL-visszavágó után megragadta a magyar futballista lábát.

Mi történt Varga Barnabással? – az AEK edzésén megdöbbent a görög média + videó

Ma a labdarúgó Európa-ligában és a Konferencialigában is kialakul a legjobb nyolc mezőnye.

Szoboszlai elképesztően okos gólt lőtt a Bajnokok Ligájában – videó

A Galatasaray csapatát fogadták az Anfield Roadon.

Három magyar a pályán, kövesse nálunk a Liverpool és Galatasaray meccsét.

Egy lépésre voltak a bravúrtól a törökök, akik megnyerték a párharc első mérkőzését.

Nincs vita: Szoboszlai Dominik a Liverpool legnagyobb sztárja lett

A Liverpool magyar sztárja fantasztikusan játszott a Galatasaray elleni BL-meccsen.

Véget ért az Odüsszeia: az iráni női válogatott drámai hazaérkezése

A csapat több országon át vezető, tíz napon át tartó hosszú út végén jutott vissza Iránba.

0
0

Bulvár

Ez a zöldség nyersen akár idegméreg is lehet: csak főzve biztonságos a fogyasztása

A zöldségek az egészséges étrend elengedhetetlen részét képezik, és sokan fogyasztják őket nyersen is, hogy megőrizzék a bennük rejlő vitaminokat és tápanyagokat. Ám ez nem minden zöldség esetében a megfelelő

Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt

A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.

Szokatlan dolgot vettek észre Orbán beszédében, ilyet nem mondhat véletlenül 

Orbán Viktor március 15-i ünnepi beszédébe egy váratlan gondolat csúszott be: a miniszterelnök méltatta Deák Ferencet. Ez élesen kilógott a beszéd egyébként konfrontatív hangneméből, a politikai elemző szerint n

Orbán Viktor Dunaújvárosban: „Nekünk nem kétharmad kell, hanem egy nagyon erős nemzeti egység”

Majd egy óra múltán érkezett meg a dunaújvárosi országjárás színpadára Orbán Viktor, aki a leginkább a fiatalokat igyekezett meggyőzni, hogy menjenek el április 12-én a Fideszre szavazni.

0