Ezt olvasta már?


Bakondi: az Európai Bíróság főtanácsnoka politikai döntést hozott

Az Európai Bíróság (EB) főtanácsnoka nem jogi, hanem sokkal inkább politikai döntést hozott, amikor Magyarország és Szlovákia keresetének elutasítását javasolta a kvótaperben az EB-nek - jelentette ki a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója csütörtökön az M1 aktuális csatorna műsorában.

Bakondi György szerint a főtanácsnok álláspontja nem jogi érvelés. Az sokkal inkább abba a politikai nyomásgyakorlásba illeszkedő álláspont, amely a brüsszeli központi akarat Soros-tervhez illeszkedő érvényesítését szolgálja - fogalmazott.

Vagyis a magyar bevándorlás-politikát támadó lépéssorozat egyik elemét láthatjuk, ám a magyar kormány sem politikai, sem jogi nyomásnak nem enged - hangsúlyozta.

Mint elmondta: a Soros-terv szerint évente mintegy egymillió embert kellene befogadni Európába, akiknek fejenként 4,5 millió forintnak megfelelő valutát kellene juttatni az életkezdéshez. Ugyancsak a terv része egy európai bevándorlási ügynökség létrehozása, amely arról döntene, hogy a migránsok megkapják-e a menekültstátuszt - hívta fel a figyelmet Bakondi György, kiemelve, hogy a magyar kormány semmilyen módon nem támogatja ezt a tervet.

Magyarázatképpen hozzáfűzte: az Európai Bíróság ügymenete szerint először mindig egy főtanácsnok foglal állást egy adott ügyben, majd ezt követően dönt a testület.

A főtanácsnok által összeállított 120 oldalas anyag ebben az esetben igen furcsa, hiszen nem tételes jogi, hanem sokkal inkább politikai, az uniós tagállamok közötti szolidaritásra építő politikai érvrendszert tartalmaz - mondta Bakondi György.

Magyarország és Szlovákia 2015 decemberében fordult a luxembourgi székhelyű törvényszékhez a 120 ezer menedékkérő áttelepítését célzó, kötelező jellegű mechanizmus ügyében, amelyet az uniós belügyminiszterek tanácsa minősített többségi szavazással, mások mellett Magyarország és Szlovákia ellenkezése ellenére fogadtak el néhány hónappal korábban.

A magyar keresetben tíz, tartalmi és eljárásjogi érvre hivatkozva kérték a mechanizmusról szóló tanácsi határozat vagy legalábbis azon rész megsemmisítését, amelynek értelmében Magyarországnak 1294 menedékkérőt kellene befogadnia, 988-at Görögországból és 306-ot Olaszországból. A magyar fél elsősorban arra hivatkozik, hogy a szóban forgó határozatból hiányzik a felhatalmazás, azt az uniós szabályok alapján nem is lehetett volna elfogadni, továbbá, hogy a mechanizmus alkalmatlan a bevándorlási válság kezelésére.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Váratlan helyről érte támadás Putyint, gyorsan lesújtott a Kreml bosszúja

Pszichiátriai intézetbe szállították azt a korábban Kreml-párti orosz bloggert, aki a héten váratlanul Vlagyimir Putyin orosz elnök és...

Teljesen kikészült a Séfek Séfe kiesője: pszichológus segítségét kell kérnie

Ahogy a végéhez közeledik a Séfek Séfe, egyre több kedvelt szereplő mond búcsút a népszerű műsornak.

Rendkívüli nyugdíjemelésről döntött az Alkotmánybíróság: 150 ezer idősnek járhat jóval magasabb ellátás

Az Alkotmánybíróság döntése után akár 150 ezer lengyel nyugdíjas kaphat magasabb ellátást, mivel kiderült: a korábbi szabályozás...

Ismét gyereket vár a gyerekbántalmazással vádolt sztárapuka

Ismét apai örömök elé néz a magyar rapper, akit nem sokkal ezelőtt gyerekbántalmazással vádoltak. Mandula Ádám neve néhány hónapja...

A másfél literes szénsavmentes ásványvíz a magyarok kedvence

Régiós összehasonlításban az osztrákoknál és a cseheknél is több vizet rendelünk.

Felmérés: 14 százalékon áll a Fidesz a 30 alattiaknál, csak a 65 év feletti korcsoportban vezet

A választási részvételüket biztosra mondók körében 14 százalékpontos Tisza-vezetést mért a 21 Kutatóközpont. Az intézet közzétette...

Új gázhálózat, régi vita: Szijjártó szerint Brüsszel lesz hiteltelen, ha nem jön uniós pénz erre a projektre

A megállapodás alapján összesen egy 115 kilométer hosszú vezetéket építenek, a magyar szakasz 40 kilométernyi új vezetéket fog kitenni....

"Jólesik leküzdeni önmagamat" – Így készül Szandi az unokája érkezésére

Szandi örömmel osztotta meg a hírt, hogy lánya, Bogdán Blanka babát vár, és az énekesnő már most mindent megtesz, hogy a lehető legjobb...

"Tilla te olyan vagy mint egy öreg, beszívott gyerek" - ilyen figura az Év Férfi Műsorvezetője. - videó

Március 18-án, idén 13. alkalommal osztották ki a Televíziós Újságírók Díját nem kevesebb mint 15 kategóriában. Ahogy arról már...

Megmutatta, mennyit lehet spórolni azzal, ha a legolcsóbb termékeket vásárolod a promóciókban. Az összeg lenyűgöző

Sokan legyintenek rá, ha pár forintot spórolhatnak a boltban. „Ennyiért nem hajolok le” – mondják. Közben egy népszerű online...

0

Sport

Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt

A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.

Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában

Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.

Steven Gerrard szerint komoly hibát követ el a Liverpool Szoboszlai Dominikkal

Úgy véli: a magyar válogatott csapatkapitánya igazi vezéregyéniség lett.

Ekkora pofonra senki sem számított a Camp Nouban, kilenc gól a BL-meccsen

Három félidőn keresztül remekelt a Newcastle a Barca ellen, de végül hatalmas verést kapott.

Szoboszlai Carragher segítségével bizonyította igazát, a gólja nem így volt tervezve

Az egykori Liverpool-játékos, Jamie Carragher a BL-visszavágó után megragadta a magyar futballista lábát.

Szoboszlai elképesztően okos gólt lőtt a Bajnokok Ligájában – videó

A Galatasaray csapatát fogadták az Anfield Roadon.

Mi történt Varga Barnabással? – az AEK edzésén megdöbbent a görög média + videó

Ma a labdarúgó Európa-ligában és a Konferencialigában is kialakul a legjobb nyolc mezőnye.

Három magyar a pályán, kövesse nálunk a Liverpool és Galatasaray meccsét.

Egy lépésre voltak a bravúrtól a törökök, akik megnyerték a párharc első mérkőzését.

Nincs vita: Szoboszlai Dominik a Liverpool legnagyobb sztárja lett

A Liverpool magyar sztárja fantasztikusan játszott a Galatasaray elleni BL-meccsen.

Véget ért az Odüsszeia: az iráni női válogatott drámai hazaérkezése

A csapat több országon át vezető, tíz napon át tartó hosszú út végén jutott vissza Iránba.

0
0

Bulvár

Lázár János csúnyán elszólta magát, elmarad a választás április 12-én?

Lázár János furcsa dolgot mondott a választással kapcsolatban.

Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt

A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.

Ez a zöldség nyersen akár idegméreg is lehet: csak főzve biztonságos a fogyasztása

A zöldségek az egészséges étrend elengedhetetlen részét képezik, és sokan fogyasztják őket nyersen is, hogy megőrizzék a bennük rejlő vitaminokat és tápanyagokat. Ám ez nem minden zöldség esetében a megfelelő

Szokatlan dolgot vettek észre Orbán beszédében, ilyet nem mondhat véletlenül 

Orbán Viktor március 15-i ünnepi beszédébe egy váratlan gondolat csúszott be: a miniszterelnök méltatta Deák Ferencet. Ez élesen kilógott a beszéd egyébként konfrontatív hangneméből, a politikai elemző szerint n

Orbán Viktor Dunaújvárosban: „Nekünk nem kétharmad kell, hanem egy nagyon erős nemzeti egység”

Majd egy óra múltán érkezett meg a dunaújvárosi országjárás színpadára Orbán Viktor, aki a leginkább a fiatalokat igyekezett meggyőzni, hogy menjenek el április 12-én a Fideszre szavazni.

0