Ezt olvasta már?


Az MSZP szerint a Fidesz Pinokkió módjára hazudik

Az MSZP szerint összevissza hazudik a Fidesz a gyermekétkeztetésről, és a rászoruló gyermekek az iskolai szünetekben továbbra is éhesek. - Pécsi Napilap -

Bangóné Borbély Ildikó, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón közölte, a kormány először azt mondta, 208 ezer rászoruló gyermek szünidei ellátásáról gondoskodnak, de a téli szünetben csak 126 ezer gyermek kapott enni.

A szocialista képviselő azt mondta, írásbeli kérdésére válaszolva Rétvári Bence államtitkár életszerűnek tartotta azt, hogy azért kisebb az igény a közétkeztetésre a szünetben, mert az ünnepeket a családjukkal töltik a gyermekek.

Bangóné Borbély Ildikó szerint a mai Magyarországon inkább az az életszerű, hogy a rászoruló gyermekek otthon sem kapnak enni.

Hozzátette: a rászoruló gyermekek szülei az iskolai szünetben sem kapnak több pénzt, hogy enni adhassanak a gyermekeiknek.

Az ellenzéki politikus úgy folytatta: a rászoruló gyermekek azért nem kapnak enni a szünetekben, mert a Fidesz-kormány minden évben ellopja az erre szánt pénzt.

Kifejtette: az elmúlt években szétosztották a gyermekétkeztetésre szánt pénzt a haverok és a fideszes önkormányzatok között. 2014-ben 2,6 milliárd, 2015-ben 3,2 milliárd, 2016-ban 1,6 milliárd forintot loptak el a gyermekétkeztetésből - mondta.

Bangóné Borbély Ildikó közölte, az MSZP már többször benyújtotta az Országgyűlésnek azt a törvényjavaslatot, miszerint a gyermekétkeztetési pénzt csak a gyermekekre lehet fordítani, de a kormánypárti többség mindig leszavazta. A javaslatot az MSZP újra be fogja nyújtani - tette hozzá.


Forrás: MTI







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

A kormány megszünteti az üzemanyagár-szabályozást az autópályák mentén

A kormány péntektől megszünteti az üzemanyagárak hatósági szabályozását az autópályák és gyorsforgalmi utak menti...

Fájdalmas pofont kaptak a vezető hazai részvények: egyetlen papír úszta csak meg a nemzetközi káoszt

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 460,54 pontos, 0,38 százalékos csökkenéssel, 121 795,19 ponton zárt csütörtökön.

Új korszak jön a kiberbiztonságban – Magyarország is beszáll a kvantumversenybe

A kvantumszámítógépek fejlődése alapjaiban írhatja át a digitális biztonság szabályait.

Veszélybe kerülhet a disznóhús exportja az afrikai sertéspestis terjedése miatt

Drasztikus gyérítés nélkül lehetetlen megfékezni az afrikai sertéspestis terjedését a vaddisznóállományban. Éder Tamás, a...

Közpénzből terítik Orbán „jó hírét”: mennyit ér a kampányban a CPAC és Patrióta Nagygyűlés?

Újabb százmilliókat égethet el Orbán Viktor a hétvégén és jövő hét elején annak bizonyítására, hogy a nemzetközi életben...

Nem várt személy lehet a Newey-utód az Aston Martinnál

Változások jönnek az Aston Martinnál, miután a csapat gyengén kezdte a szezont.

Kényszerből indíthat Trump szárazföldi offenzívát, kockázatos lépésre készülhet az elnök

A Hormuzi-szoros blokádja katonák bevetésére kényszerítheti Donald Trumpot, szakértő részletezte a lehetséges forgatókönyvet.

Kevin Spacey peren kívül egyezett meg a három férfival, akik zaklatással vádolták

Fordulat történt a világhírű színész, Kevin Spacey ellen indított ügyben. A bírósági tárgyalás előtt sikerült megegyezni a...

Kádár L. Gellért, a Hunyadi-sorozat főszereplője tényleg túl férfias? Van egyáltalán olyan, hogy valaki túl férfias? – videó

Átadták szerdán este az idei Televíziós Újságírók Díját, ahol két szobrocskával gazdagodott Kádár L. Gellért, a Hunyadi-sorozat...

Ellenséges tűz érhette az amerikai lopakodót – drámai kényszerleszállás történt

Egy amerikai harci repülőgép kényszerleszállása borzolta a kedélyeket a Közel-Keleten, miután a gépet feltételezhetően ellenséges tűz...

Végzetes reggeli hiba: ezt soha ne tedd közvetlenül ébredés után, ha magas a vérnyomásod

A reggeli ébredés pillanata nemcsak a nap kezdetét jelenti, hanem egyben az egyik legkritikusabb időszakot is a szív- és érrendszered...

0

Sport

Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt

A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.

Steven Gerrard szerint komoly hibát követ el a Liverpool Szoboszlai Dominikkal

Úgy véli: a magyar válogatott csapatkapitánya igazi vezéregyéniség lett.

Ekkora pofonra senki sem számított a Camp Nouban, kilenc gól a BL-meccsen

Három félidőn keresztül remekelt a Newcastle a Barca ellen, de végül hatalmas verést kapott.

Szoboszlai Carragher segítségével bizonyította igazát, a gólja nem így volt tervezve

Az egykori Liverpool-játékos, Jamie Carragher a BL-visszavágó után megragadta a magyar futballista lábát.

Mi történt Varga Barnabással? – az AEK edzésén megdöbbent a görög média + videó

Ma a labdarúgó Európa-ligában és a Konferencialigában is kialakul a legjobb nyolc mezőnye.

Szoboszlai elképesztően okos gólt lőtt a Bajnokok Ligájában – videó

A Galatasaray csapatát fogadták az Anfield Roadon.

Három magyar a pályán, kövesse nálunk a Liverpool és Galatasaray meccsét.

Egy lépésre voltak a bravúrtól a törökök, akik megnyerték a párharc első mérkőzését.

Nincs vita: Szoboszlai Dominik a Liverpool legnagyobb sztárja lett

A Liverpool magyar sztárja fantasztikusan játszott a Galatasaray elleni BL-meccsen.

Véget ért az Odüsszeia: az iráni női válogatott drámai hazaérkezése

A csapat több országon át vezető, tíz napon át tartó hosszú út végén jutott vissza Iránba.

0
0

Bulvár

Kiszivárgott a Békemenet-titok, szédületes információk láttak napvilágot a Tisza és a Fidesz táboráról

A Békemenet és a Nemzeti menet egy nagyon elgondolkodtató jelenségre világított rá.

Lázár János csúnyán elszólta magát, elmarad a választás április 12-én?

Lázár János furcsa dolgot mondott a választással kapcsolatban.

Ez a zöldség nyersen akár idegméreg is lehet: csak főzve biztonságos a fogyasztása

A zöldségek az egészséges étrend elengedhetetlen részét képezik, és sokan fogyasztják őket nyersen is, hogy megőrizzék a bennük rejlő vitaminokat és tápanyagokat. Ám ez nem minden zöldség esetében a megfelelő

Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt

A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.

Ezekkel a kőkemény szavakkal üzentek Orbán Viktor édesanyjának, vérfagyasztó dolgot állítanak Sípos Erzsébetről

A miniszterelnök édesanyja sem hagyhatta ki a Békemenetet, de amit ezután kapott, arra senki sem számított.

Szokatlan dolgot vettek észre Orbán beszédében, ilyet nem mondhat véletlenül 

Orbán Viktor március 15-i ünnepi beszédébe egy váratlan gondolat csúszott be: a miniszterelnök méltatta Deák Ferencet. Ez élesen kilógott a beszéd egyébként konfrontatív hangneméből, a politikai elemző szerint n

Tilos este 7 után ezt csinálni a kardiológus szerint - 20 éve kezel infarktusos betegeket, óva int tőle

Egy kardiológus szerint az esti szokásaid döntik el, regenerálódik-e a szíved, vagy tovább romlik az állapota.

Oroszország százszázalékos teljesít-ményre kapcsolhatta az ukrán határ mellett épülő könnyűvizes reaktorát

Ebben a kialakításban a könnyűvíz egyszerre moderátor és hűtőközeg, ami hatékonyan vezeti el a reaktor magjában keletkező hőt, és biztonságosabb működést tesz lehetővé a legtöbb klasszikus nukleáris reakto

blogmorzsák

Nagy kakaópor teszt

Ezúttal a 20-22% kakaóvaj tartalmú kakaóporokat vakteszteltük.

A férfiklimax drágább, mint a női?

Főszereplőnk elég laza, és hol cinikus, hol életigenlő, de egy biztos: hosszasabban fárasztó asztaltársaság.

0