Ezt olvasta már?


Az Egyesült Államok szíriai célpontot támadott rakétákkal

Az USA masszív rakétatámadást intézett manőverező robotrepülőgépekkel péntek hajnalban a szíriai Homsz egyik légibázisa ellen, megtorlásul a keddi feltételezett vegyifegyver-támadásért, amelynek elkövetésével a damaszkuszi rezsimet vádolják - közölték amerikai tisztségviselők. (Pécsi Napilap)

Donald Trump amerikai elnök a floridai rezidenciáján rövid beszédben jelentette be döntését a szíriai célpontok elleni támadásokról. Megismételte, hogy mélyen megrendítette őt a szíriai Idlíb tartományban végrehajtott gáztámadás, és leszögezte, hogy szerinte a korábbi évek erőfeszítései Bassár el-Aszad szíriai elnök álláspontjának, viselkedésének megváltoztatására immár végleg kudarcot vallottak.

Trump elnök diktátornak nevezte Aszadot, és hangsúlyozta álláspontját, miszerint a szíriai elnök rendelte el az idlíbi gáztámadást, melynek során halálos ideggázzal öltek meg ártatlan embereket, köztük gyermekeket, kisbabákat.

Trump hozzátette: "Nem lehet vita tárgya, hogy Szíria tiltott vegyi fegyvereket vetett be, s ezzel megsértette a vegyi fegyverek betiltásáról rendelkező nemzetközi egyezményt, továbbá figyelmen kívül hagyta az ENSZ Biztonsági Tanácsának sürgetését is".

Az amerikai elnök a rövid beszédben felszólította a civilizált nemzeteket, hogy vessenek véget a vérontásnak és a mészárlásnak Szíriában. Egyúttal hangsúlyozta: az Egyesült Államok "létfontosságú nemzetbiztonsági érdeke", hogy megelőzze és elrettentse a halálos vegyi fegyverek elterjedését és használatát.

Az amerikai légicsapásokról először - még Trump elnök beszéde előtt - az NBC televízió adott hírt. Az első információk szerint a Tomahawk manőverező robotrepülőgépek az amerikai haditengerészetnek a Földközi-tenger keleti térségében állomásozó rombolóhajóiról indultak, és a szíriai Homsz közelében lévő légibázisra mértek csapást.

A CNN hírtelevízió szerint az Egyesült Államok több mint 50 Tomahawkot indított, szíriai légibázisok, kifutópályák, üzemanyagállomások ellen. A CNN arról is tudósított, hogy Washington több országot előre értesített a várható légicsapásokról, a Pentagon - az amerikai védelmi minisztérium - pedig bejelentette, hogy az Egyesült Államok informálta az orosz haderőt is. A légicsapások egyébként nem érintettek olyan térséget a homszi légibázison, ahol orosz haderő állomásozik.

Donald Trump beszéde után nyilatkozott Rex Tillerson külügyminiszter és Herbert McMaster nemzetbiztonsági főtanácsadó is.

Tillerson, aki szintén Floridában tartózkodik és részt vesz a Hszi Csin-ping kínai elnökkel folytatandó tárgyalásokon, közölte: az Egyesült Államok csaknem teljes bizonyossággal tudja, hogy az idlíbi vegyifegyver-támadáskor szaringázt vetettek be.

A megtorló légicsapásokat a miniszter "arányosaknak" minősítette. Majd ismét felvetette Oroszország felelősségét, azt állítva, hogy Moszkva nem ellenőrizte a 2013-ban Szíriával a vegyifegyver-készletének megsemmisítéséről kötött megállapodás végrehajtását. Tillerson szerint Moszkva "vagy cinkos, vagy alkalmatlan egy egyezmény végrehajtására".

Hozzátette: Moszkvát ugyan előzetesen tájékoztatták a mostani légicsapásokról, de nem kérték a beleegyezését.

Az amerikai diplomácia irányítója hangsúlyozta: a légicsapások elrendelése is bizonyítja, hogy Trump elnök felkészült a döntő cselekvésre, ha választ kell adni gyűlöletes akciókra.

Herbert McMaster nemzetbiztonsági főtanácsadó arról tájékoztatott, hogy az idlíbi gáztámadásra adandó válaszcsapáshoz három opciót vázoltak fel az elnöknek, aki különösen két változatot tartott megfelelőnek, s a döntést végül csütörtökön hozta meg.

A Pentagon szóvivője bejelentette: az amerikai haderő 59 Tomahawk robotrepülőgépet indított, és az első jelzések szerint repülőgépek, hangárok, üzemanyag-, és logisztikai raktárak, továbbá légvédelmi rendszerek és radarok megsemmisítésével sikerült csökkenteni a damaszkuszi kormány képességét újabb vegyifegyver-támadások indítására.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Tönkremegy a szemed, ha nem szeded rendszeresen ezt a 3 vitamint

Ha nem vigyázol, látásromláshoz vezet az ilyen életmód.

„Egy agresszor sosem hagyja abba” – Magyar Hang-ajánló

Interjú Holoda Attilával, Dobrev Klárával, Petra Thorbrietz-cel. Svábok versus gyüttmentek. Tisza-vízzel itatnák az akkugyárat. Keresse a...

Holoda Attila: Egy agresszor sosem hagyja abba

Holoda Attila az energiaválságról, a propagandáról, az orosz olajról, a kilátásokról és Putyin „hasznos idiótájáról”. Interjú!

A Fidesz-világon túl gyorsan kopik Orbán varázsa

Orbán Viktor 1998 óta mindig népszerűbb volt, mint a pártja. Most annyit tud, mint a Fidesz – fogalmazott lapunknak Horn Gábor.

Sehol nincs biztonságban az iráni flotta - Példátlan támadást indított Izrael

Az izraeli hadsereg az éjszaka folyamán csapásokat mért az iráni Bandar-e Anzali kikötővárosra, valamint a Kaszpi-tengeren található...

Megérkeztek a részletek a pusztító támadásról: akár öt évig is eltarthat a javítás

Az iráni csapások a katari cseppfolyósított földgáz (LNG) kapacitásának 17 százalékát tették tönkre, a helyreállítás pedig akár...

Képzelt barát a gyerekszobában: A gyerekek 65%-át érinti, a szülők többsége mégis a legrosszabbtól tart

A kutatások cáfolják azt a tévhitet, hogy a képzelt társakkal játszó gyerekek ne tudnának különbséget tenni a valóság és a fantázia...

Nagyon súlyos munkaügyi visszaéléseket tártak fel a szegedi BYD-építkezésen

A Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal vizsgálatot indított.

Számlázz.hu-felmérés: túlterheltek és időhiányban szenvednek a magyar női vállalkozók és vezetők

Túlterheltség, folyamatos jelenlét és krónikus időhiány – röviden így jellemezhetőek a hazai nő vállalkozók, valamint vezető...

Javítják az iPhone-ok egyik legidegesítőbb hibáját

Végre nem fog váratlanul „elfelejteni” karakterek az iPhone-ok billentyűzete, az Apple ugyanis megpróbálja javítani a hibát az iOS...

Egy fiatal nő kezében felrobbant egy gránát az újdörögdi gyakorlótéren csaknem egy éve, de még mindig nincs felelős

Arra hivatkozva, hogy a nyomozás még folyamatban van, a főügyészség nem közölt újabb információkat.

A színpadon kel életre Olaszország, ahol minden hang mögött egy történet húzódik

Az előadás nem csupán zenei élmény, hanem egy személyes vallomás is.

0

Sport

Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt

A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.

Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában

Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.

Steven Gerrard szerint komoly hibát követ el a Liverpool Szoboszlai Dominikkal

Úgy véli: a magyar válogatott csapatkapitánya igazi vezéregyéniség lett.

Ekkora pofonra senki sem számított a Camp Nouban, kilenc gól a BL-meccsen

Három félidőn keresztül remekelt a Newcastle a Barca ellen, de végül hatalmas verést kapott.

Szoboszlai Carragher segítségével bizonyította igazát, a gólja nem így volt tervezve

Az egykori Liverpool-játékos, Jamie Carragher a BL-visszavágó után megragadta a magyar futballista lábát.

Mi történt Varga Barnabással? – az AEK edzésén megdöbbent a görög média + videó

Ma a labdarúgó Európa-ligában és a Konferencialigában is kialakul a legjobb nyolc mezőnye.

Szoboszlai elképesztően okos gólt lőtt a Bajnokok Ligájában – videó

A Galatasaray csapatát fogadták az Anfield Roadon.

Három magyar a pályán, kövesse nálunk a Liverpool és Galatasaray meccsét.

Egy lépésre voltak a bravúrtól a törökök, akik megnyerték a párharc első mérkőzését.

Nincs vita: Szoboszlai Dominik a Liverpool legnagyobb sztárja lett

A Liverpool magyar sztárja fantasztikusan játszott a Galatasaray elleni BL-meccsen.

Véget ért az Odüsszeia: az iráni női válogatott drámai hazaérkezése

A csapat több országon át vezető, tíz napon át tartó hosszú út végén jutott vissza Iránba.

0
0

Bulvár

Ez a zöldség nyersen akár idegméreg is lehet: csak főzve biztonságos a fogyasztása

A zöldségek az egészséges étrend elengedhetetlen részét képezik, és sokan fogyasztják őket nyersen is, hogy megőrizzék a bennük rejlő vitaminokat és tápanyagokat. Ám ez nem minden zöldség esetében a megfelelő

Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt

A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.

Szokatlan dolgot vettek észre Orbán beszédében, ilyet nem mondhat véletlenül 

Orbán Viktor március 15-i ünnepi beszédébe egy váratlan gondolat csúszott be: a miniszterelnök méltatta Deák Ferencet. Ez élesen kilógott a beszéd egyébként konfrontatív hangneméből, a politikai elemző szerint n

Tilos este 7 után ezt csinálni a kardiológus szerint - 20 éve kezel infarktusos betegeket, óva int tőle

Egy kardiológus szerint az esti szokásaid döntik el, regenerálódik-e a szíved, vagy tovább romlik az állapota.

Orbán Viktor Dunaújvárosban: „Nekünk nem kétharmad kell, hanem egy nagyon erős nemzeti egység”

Majd egy óra múltán érkezett meg a dunaújvárosi országjárás színpadára Orbán Viktor, aki a leginkább a fiatalokat igyekezett meggyőzni, hogy menjenek el április 12-én a Fideszre szavazni.

0