Ezt olvasta már?


Angol és francia kőszobrász nyerte az idei Európa Kőfaragó Fesztivált

Tanulók között a francia Leo Vigier, mesterkategóriában pedig az angol Mark McDonnell kőszobrász nyerte az idén Kiskunfélegyházán megrendezett Európai Kőfaragó Fesztivált. A magyar Guth Bence a felnőtt versenyzők között a harmadik helyen végzett.

A tizenhárom ország több mint száz kőfaragó szakemberének részvételével zajló megmérettetés eredményhirdetésén Kampfl János, a Kőfaragó és Műkőkészítő Vállalkozók Országos Ipartestületének elnöke elmondta: a testület minden évben lehetőséget biztosít tanulóknak és végzett fiatal kőfaragóknak, kőszobrászoknak a fesztiválra való kiutazásra, a megmérettetésre, a szakmai élmények és tapasztalatok szerzésére. Igyekeznek ugyanis mindent elkövetni a kézműves szakma népszerűsítése és megszerettetése, a folyamatos utánpótlás-nevelés érdekében.

Mint mondta, a magyarok tehetsége a fesztivál kezdetétől megmutatkozik, hiszen már az első, Franciaországban rendezett találkozó magyar győzelemmel zárult. Az Európai Kőfaragó Fesztiválok történetének közel két évtizede alatt a magyar tanulók és mesterek összesen tizenkét alkalommal jeleskedtek Európa legjobb kőfaragó-kőszobrászai között.

A fesztivál ideje alatt készült alkotásokat egy hétfős zsűri értékelte. Az ítészek csapatának tagja volt Csányi József, Kiskunfélegyháza polgármestere; Rosta Ferenc, a város alpolgármestere; Szabó Ildikó helyi művésztanár; Csanádi Gabriella, a Kőfaragó és Műkőkészítő Vállalkozók Országos Ipartestületének alelnöke; Bernward Fiedler, az Európai Kőfaragó Fesztivál ötletgazdája; Adolf Mozer, az elmúlt évi salzburgi találkozó főrendezője és Norbert Stoffel, a jövő évi, saverne-i fesztivál főszervezője.

Csanádi Gabriella elmondta: a zsűri tagjai a legjobb alkotások kiválasztásakor egyrészt a kidolgozás minőségét bírálták, másrészt hogy teljesítette-e a versenyző a kiírásban szereplő feltételeket, egyebek mellett, hogy témába illő munkát készített-e. A fesztivál idei témái a szecesszió és a puszta voltak.

Mesterkategóriában az első helyezett, az angol Mark McDonnell egy nagyon szépen kidolgozott, csavart szarvú rackajuhot faragott. A puszta ihlette a szintén angol származású Alex Wenhamet is, munkáját, egy lófejet a zsűri második helyezéssel jutalmazta. Guth Bence a kezdetektől rendszeres résztvevője a fesztiváloknak, az eddigi három első és egy harmadik helyezése után a kőfaragó-kőszobrászként dolgozó szakember mesterkategóriában ismét a harmadik legjobbnak járó díjat vehette át. Kiemelte: alkotásában a szecessziót és a pusztát, a verseny két témáját ötvözte, hiszen a szecesszió jegyeit magán viselő női fejet faragott kos szarvakkal. Látva a pályatársak és a fiatalok munkáit, úgy érezte, erős mezőny alakult ki a kiskunfélegyházi találkozón. A tanulók között a frissen végzett francia Leo Vigier szinte tökéletes kidolgozású sólymot ábrázoló munkáját díjazta első helyezéssel a zsűri. Az osztrák színekben versenyző, de magyar származású Dominika Nemeth egy vizslafejet faragott, amit a zsűri második díjjal jutalmazott. A harmadik helyen végző német Natasha Otterbach a kiskunfélegyházi szecessziós stílusban épült városháza egy részletét dolgozta ki.

A közönségdíjat a keramikus Kis Virág nyerte. A korábban kővel még nem dolgozó tanár egy gránátalmát készített romhányi homokkőből.

Az Európai Kőfaragó Fesztivált jövőre a franciaországi Saverne-ben rendezik meg, ahol szintén 16 óra áll majd rendelkezésére a nevezőknek, hogy kizárólag kézi szerszámokat használva kifaragják alkotásaikat.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Újabb lélektani határt lép át a dízel ára

Emelkednek a nagykereskedelmi árak.

Újra tekerhet Budapest – így tér vissza a közbringa

Több mint ezer darab régi Bubi-biciklit matricáznak át és forgatnak be a napokban a Manfred kerékpármegosztó szolgáltatásba, de hamarosan...

Puzsérék nagy dobásra készülnek: Azahriah is színpadra áll a rendszerbontó koncerten

Látványos ellenzéki erődemonstráció körvonalazódik a választások előtt: Puzsér Róberték több mint 30 előadóval, köztük...

Zelenszkij hiába kiált zsarolást: az iráni rezsim „nyithatja meg” újra a Barátság-vezetéket - mutatjuk a tervet.

Két hónapja áll a Barátság-vezeték, miközben a lángba borult Közel-Kelet és a Hormuzi-szoros lezárása az egekbe hajtja a kőolaj...

Lékai-Kiss Ramóna hatalmas elszólása máig szóbeszéd

Máig emlegetik a műsorvezető spontán beszédét.

Hol a vége? 700 forint fölé drágul a dízel

Tovább emelkednek a nagykereskedelmi árak.

21 Kutatóközpont: a Fidesz és a Tisza fej-fej mellett két inkább a kormánypártnak fekvő körzetben

Az intézet számai alapján Pócs János és Koncz Zsófia is élet-halál harcot folytathat a Tiszás jelöltekkel a körzeteikért.

Már az Európai Bíróság előtt az ügy, amit egy magyar cég indított a Google ellen a Gemini mesterséges intelligencia miatt

A per központi kérdése, hogy az MI általi szövegfelhasználás sérti-e a kiadók szerzői jogait?

Vona Gábor: Orbán országjárása már a kétharmados vereség elkerüléséről szólhat

A NER célja egy sima Tisza győzelemre csökkenteni a hátrányt, ami a Fidesz számára lehetővé tenné, hogy bot maradjon a rendszerváltás...

Sokat ivott Nőnapon a hőgyészi férfi: mivel a feleségének semmit nem vett, végzetes döntést hozott

Sokáig senki nem élvezhette sajnos az ajándékot – mire összeállt a rendszer, megérkeztek a zsaruk.

0

Sport

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás

A Sporting hősies fordítás után ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.

A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását

Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.

A „síró" Vinícius lövését piros lap követte, Courtois sem fejezte be a Real Madrid meccsét

A három angol csapatból egy jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.

Sporting–Bodö/Glimt: mit mutatott a VAR és mit nézett a játékvezető? Háborognak a norvégok

A Bodö/Glimt játékosai először el sem hitték, hogy a bíró büntetőt fog ítélni a Sporting javára a második félidőben.

Az egyik magyar focista sorsa már eldőlt a Liverpool sorsdöntő BL-meccse előtt?

A Liverpool edzőjét kirúghatják, ha csapata elbukja a Galatasaray elleni BL-párharcot.

Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között

A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.

Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről 

Először szólalt meg a szabálytalansággal kapcsolatban a Real Madrid védője.

Iszonyatos mélységből a csúcsra: a világ 16 legjobb csapata között Magyarország

A magyar női kosárlabda-válogatott az elmúlt négy év alatt megjárta a poklot, de most tényleg a mennyországba jutott.

Méghogy a legveszélyesebb állás? A Fradi lubickol Európában a 2–0 után.

Az együttes nyolc ilyen párharcából hetet húzott be, kétszer jutott döntőbe, egyet meg is nyert.

Argentína nem segített, tovább nehezedett a vb-re pályázó kosárválogatott helyzete

A dél-amerikai csapatot szinte elsöpörte Japán, így Argentína nem kaparta ki a magyarok számára a gesztenyét.

0
0

Bulvár

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

Gigantikus botrány, Mészáros Lőrinc képei sorakoznak az ukrán-magyar határon

A választások előtt nem jött ez jól Mészáros Lőrincnek.

Schadl György mutatott egy képet a telefonján, és minden megváltozott

Az Igazságügyi Minisztérium dolgozóit hallgatta meg a bíróság.

Zelenszkij kapitulált: győzött a józan ész

Fordulat az utolsó pillanatban: az EU-csúcs előtt Ukrajna beadta a derekát és Zelenszkij kapitulált, ami fordulatot hozhat az olajháborúban. Az elmúlt hetek intenzív diplomáciai egyeztetései végül eredményt hoztak

Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart

Tudományos módszerekkel megbecsülték a március 15-ei politikai felvonulások méretét.

Drámai válasz. Megkérdezték Orbán Viktortól, felkészült-e hazánk egy ukrán fegyveres támadásra

A Magyar Honvédség felkészült az ország védelmére, vélekedik a szakminiszter államtitkára. Azt viszont nem tudni, mennyi óvóhely van Magyarországon.

Trump éjjel brutálisan lecsapott - az óriásbombázás után NATO-kilépés jöhet?

Óriásbombákat vetett be a Hormuzi-szoros térségében az Egyesült Államok. Donald Trump eközben azzal fenyegetőzött, hogy kilép a NATO-ból, amiért a tagországok megtagadták segítségkérését.

Pánikvásárlás indult a boltokban: ezt veszik a magyarok

Tömegek keresik az alternatív megoldásokat arra az esetre, ha kifogyna a gáz vagy az üzemanyag.

Több államtitkár és Budai Gyula is a tragédiával végződő NAV-os parti meghívottja volt

A kinevezési buli másnapján a közeli tóban találták meg a NAV egyik tábonokának holttestét.

blogmorzsák

Jegyet vettél, de változott a program?

Mire számíthatunk, ha a kifizetett program nem a meghirdetettek szerint valósul meg?

0