Angliai piacra dolgozó cigarettacsempészeket fogtak el
Illegálisan gyártott cigarettát Angliába csempésző bűnszervezetet számoltak fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozói, a banda nyolc tagját már le is tartóztatták - közölte a NAV Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense szerdán az MTI-vel.
Haszon Dávid tájékoztatása szerint a Győr-Moson-Sopron megyei társaság a dohányterméket magyarországi raktárakban halmozta fel, majd különböző legális áruk között az Egyesült Királyságba szállította és értékesítette.
Miután azonosították az elkövetőket, a nyomozók megvárták, hogy valamennyi európai csomópont és résztvevő ismertté váljon. Az eljárást az EUROPOL támogatásával a brit és a szlovák társhatóságok is segítették.
A bűnszervezetet egy nagyobb rakománnyal buktatták le. Az akcióban nagy értékű autók és kétszázötven millió forint készpénz mellett egy balatoni vitorlást is lefoglaltak, ingatlanokat, bankszámlákat és üzletrészeket zároltak félmilliárd forint értékben.
A kilenc gyanúsítottból nyolcan már letartóztatásban vannak. A NAV különösen nagy értékre, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett orgazdaság megalapozott gyanúja miatt nyomoz. A banda többszörösen büntetett előéletű tagjai akár 25 évet is kaphatnak.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Rajz, makett, film – alkotásokat várnak az esztergomi tűzoltók!
- Útlezárás miatt változik az esztergomi buszok útvonala
- Három hónapig forgalomkorlátozásra kell számítani Esztergomban
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Új vonat, új menetrend Esztergom felé
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


