Ezt olvasta már?


Amerikai időközi választások: A Demokraták fölényes győzelmet arattak Trump felett

Megválasztották Amerika eddigi legfiatalabb Kongresszusi női képviselőjét

A Demokraták átvették az irányítást az Egyesült Államok képviselőháza felett ezzel hatalmas csapást mérve a republikánus amerikai elnökre, Donald Trumpra. Az időközi választások eddig soha nem látott képviselők debütálását eredményezte, közülük is a nők kiemelkedően teljesítetettek.

Nyolc év után újra demokrata többség van az amerikai törvényhozási hatalmának alsóházában, ahol Trump kormányzását és programjait próbálják meg korlátozni a Kongresszuson keresztül. Ennek ellenére Trump republikánusai megerősítik fogásukat a Szenátus felett. A keddi választást egy polarizáló elnökkel kapcsolatos népszavazásnak tekintették az amerikai állampolgárok és a Demokratikus Párt tagjai is, annak ellenére, hogy 2020-ig nem áll fent az újraválasztás lehetősége. Emellett számos közéleti személy, színész és zenész hívta fel a választás fontosságát, mint például George Takei. A választás megerősítette azt a trendet, miszerint egy olyan párt aratott győzelmet az időközi választásokon, amely épp nincsen a Fehér Házban.

George Takei, színész is szavazott és buzdított a szavazásra // Forrás: George Takei Instagram oldala

A képviselőház demokrata vezetője, Nancy Pelosi – aki a 2007 és 2011 között betöltött az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusának képviselőházi elnökének pozícióját fogja újra vállára venni – azt mondta a Washingtonban szurkoló támogatóknak, hogy: Köszönjük nektek, holnaptól egy új nap köszönt be Amerikában! Trump a Szenátusra koncentrál és magát fényezi egy kommentátort idézve a Twitter-oldalán:

Milyen különbséget jelent az új ház-többség?

A Demokratáknak 23 hely megszerzésére volt szükségük ahhoz, hogy átvehessék a Kongresszus alsóháza feletti uralmat. Az amerikai állampolgárok mind a 435 helyről szavaztak. A Demokratáknak most már lehetőségük van, hogy vizsgáltot indítsanak Donald Trump elnök adminisztrációja és különböző kényes üzleti ügyeivel kapcsolatban az adóbevallásoktól kezdve a potenciális összeférhetetlenségekig. Ezenkívül sokkal hatékonyabban blokkolhatják a jogalkotási terveit különösen azt az ígéretét, hogy aláírja a mexikói határon való hatalmas fal építését.


Alexandria Ocasio-Cortezt megválasztották a Kogresszusba

A női jelöltek különösen jól teljesítettek az időközi választáson és egy olyan választási ciklusban, amelyet A Nő Évének neveztek. Két 29 éves demokrata, Alexandria Ocasio-Cortez és Abby Finkenauer az eddigi két legfiatalabb nő, aki valaha is képviselőházi helyet nyert. A kisebbségek reprezentativitása is erősödött, hiszen Ilhan Olmar és Rashida Tlaib az első muszlim nők, valamint Sharice Davids és Debra Haaland az első amerikai őslakos (indián) nők, akiket megválasztottak a Kongresszusba. És mind demokraták.

A női képviselők reprezentációja államonként és pártonként // Forrás: BBC

Mi történik a szenátusban?

A republikánusok folyamatosan próbálják növelni a képviseletüket a 100 fős Szenátusban, 51 főről 54-re. Ez biztosítja, hogy Trump továbbra is megtarthassa a többségét és kinevezhessen alatta dolgozó és hozzá lojális végrehajtói, közigazgatási és bírói posztokat betöltő személyeket. A demokraták egész évben egy nehéz árral szembeni harccal kellett, hogy szembenézzenek a Szenátusban. Míg 26 futamot kellett megvédeniük, addig csak 9 darab republikánus hely vált bezsebelhetővé.

Alexandria Ocasio-Cortez

A republikánusok is arattak néhány kulcsfontosságú győzelmet Indianabán, Missouriben és Észak-Dakotában, ahol demokrata inkumbenseket fosztottak meg képviselőházi helyüktől. Rick Scott valószínűleg lefogja győzni Floridában a demokrata ikumbenst, így megszervezve az államok helyeit is egy évszázad után először. A republikánus texasi szenátor Ted Cruz egy erős összecsapásban kerekedett felül a feltörekvő sztár Beto O’Rourke-on.

 

lockkerdee







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Magyarországra is megérkezett a Google újfajta keresője

Már az okostelefonja kamerája segítségével is kereshet a Google alkalmazáson keresztül, valós időben rámutatva arra, hogy mivel...

Tankolási korlát: a Mol és a Shell is limitálja az üzemanyag-vásárlást Szlovéniában

Szlovéniában mostantól magánszemélyként legfeljebb 30 litert tankolhatunk, a teherautóknál 200 liter a limit egyes kutakon.

A visszavonulás előtt álló magyar válogatott kapus tíz védéssel járult hozzá csapata győzelméhez

Vámos Petra pedig négy gólt lőtt a címvédő Metz HB együttesében.

Vége a startupok forráshiányának: új, 17 milliárd forintos korai fázisú tőkeprogramot indít a Hiventures

A magyar startupok korai szakaszában továbbra is érezhető a kockázati tőke hiánya, különösen akkor, amikor a prototípusból piacképes...

Lezárult a Hernádi Zsolt ügyében indított eljárás

Lezárult a Mol-csoport elnök-vezérigazgatója ügyében indított megfeleltetési eljárás, olvasható a Mol közleményében.

Nyírő: még várólistán van 19 pszichiáter

A főigazgató távozása után sem rendeződött a helyzet a Nyírő Gyulában: a felmondott pszichiáterek visszatérése bizonytalan, a...

Orbán Viktor a Fidesz fő ütőkártyája, a miniszterelnök még jobban rákapcsol

Újabb hét állomással bővítette országjáró turnéját Orbán Viktor, a miniszterelnök a jövő héten minden nap más vidéki városba...

Ők kapták a Csengery Antal-díjat a magyar sajtó napján

A magyar sajtó napja alkalmából Karácsony Gergely főpolgármester átadta a Csengery Antal-díjakat, melyekkel a Szabad Európa...

Konduljanak meg a harangok: Kárpáti Rebeka hazajött Baliról

Végetért a bizonytalanság, a félelem Kárpáti Rebeka számára, végre hazajött Baliról, átölelheti a szeretteit. A...

0

Sport

Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt

A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.

Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában

Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.

Ekkora pofonra senki sem számított a Camp Nouban, kilenc gól a BL-meccsen

Három félidőn keresztül remekelt a Newcastle a Barca ellen, de végül hatalmas verést kapott.

Szoboszlai Carragher segítségével bizonyította igazát, a gólja nem így volt tervezve

Az egykori Liverpool-játékos, Jamie Carragher a BL-visszavágó után megragadta a magyar futballista lábát.

Szoboszlai elképesztően okos gólt lőtt a Bajnokok Ligájában – videó

A Galatasaray csapatát fogadták az Anfield Roadon.

Mi történt Varga Barnabással? – az AEK edzésén megdöbbent a görög média + videó

Ma a labdarúgó Európa-ligában és a Konferencialigában is kialakul a legjobb nyolc mezőnye.

Három magyar a pályán, kövesse nálunk a Liverpool és Galatasaray meccsét.

Egy lépésre voltak a bravúrtól a törökök, akik megnyerték a párharc első mérkőzését.

Nincs vita: Szoboszlai Dominik a Liverpool legnagyobb sztárja lett

A Liverpool magyar sztárja fantasztikusan játszott a Galatasaray elleni BL-meccsen.

Véget ért az Odüsszeia: az iráni női válogatott drámai hazaérkezése

A csapat több országon át vezető, tíz napon át tartó hosszú út végén jutott vissza Iránba.

Szoboszlai indította be a liverpooli úthengert, esélye sem volt a Galatasaraynak

Három magyar válogatott játékos is kezdett az Anfielden rendezett BL-nyolcaddöntőben.

A legjobbak közé választották a vb-re bravúrosan kijutó magyar válogatott centerét

Csapatunk 28 esztendő után léphet újra pályára világbajnokságon.

0
0

Bulvár

Szigorítanak a benzinkutaknál: többet kell fizetnie hamarosan annak, aki így tankolna Szlovákiában

Tarthatatlanná vált a helyzet az észak-szlovákiai benzinkutakon, mivel tömegesen járnak át az üzemanyagért Lengyelországból. A szlovák kormány külön árkategóriával szabna gátat a gyakorlatnak.

Három halott, három sérült: borzalmas balesetet okozott egy nő Debrecenben

A TWN.hu információi szerint vádemelést javasol az ügyészség a nővel szemben, hat évet kérnek rá.

Ennyit visznek haza az Audi dolgozói Győrben

Az Audi Hungariánál megszületett az új, két évre szóló bérmegállapodás, amely egyszeri, akár egymillió forintos kifizetést is tartalmaz. Bár 2026-ban elmarad az alapbéremelés, a juttatások és a 2027-re ígért e

Négy napig védtelenül hevertek az ukrán milliárdok – nagyon csúnya ügy körvonalazódik

Az ukrán Oschadbank jogi képviselője szerint a magyar hatóságok által március 5-én lefoglalt pénznek és aranynak több mint négy napig semmilyen jogi státusza nem volt. Horváth Lóránt felvetette azt is, honnan tudha

Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt

A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.

Megrendítő, de igaz: általában ezek a haldoklók utolsó szavai

A halállal való szembenézés mindig traumatikus élmény - még azok számára is, akik rengeteg haldoklót átkísértek már a "túloldalra". Julie McFadden hosszú évek óta egy hospice intézmény alkalmazottja: a nő a Ti

Mennyi idő alatt regenerálódik a máj? A válasz meglepőbb, mint gondolná

A máj bár képes részben regenerálódni, de ez nem korlátlan, ráadásul a gyógyulás sebessége függ a károsodás típusától és a szervezet állapotától.

0