Ady és Tisza István találkozása az Esztergomi Várszínházban
Szále László Fekete zongora című történelmi vitadrámájából készült felolvasószínházi előadást mutat saját premierként az Esztergomi Várszínház szombaton és vasárnap este - közölték az MTI-vel a szervezők.
Horányi László, a szabadtéri teátrum igazgatója elmondta, hogy a harminckettedik évadba lépő Várszínház minden évben műsorra tűzött saját megfogalmazásban előadott alkotásokat, melyek történelmi múltunkkal foglalkoznak, egyúttal erősítik a lokálpatriotizmust.
A Fekete zongora Ady Endre és Tisza István feltételezett találkozásáról szól. Tisza monográfusa, Vermes Gábor jegyezte fel, hogy Tiszához ismeretlen személy érkezett és figyelmeztette, merénylet készül ellene. Szále László darabja arra az ötletre épül, hogy ez az ismeretlen személy Ady Endre volt.
A darab főszereplő Trill Zsolt és Horányi László. Szerepel még a produkcióban Kulcsár Viktória, valamint Ács Tamás. A dramaturg Kulcsár Edit, a tervező Horányi Júlia. A rendező Wiegmann Alfréd.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Rajz, makett, film – alkotásokat várnak az esztergomi tűzoltók!
- Útlezárás miatt változik az esztergomi buszok útvonala
- Három hónapig forgalomkorlátozásra kell számítani Esztergomban
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Új vonat, új menetrend Esztergom felé
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


