Ady és Tisza István találkozása - Új premier az Esztergomi Várszínházban
Szále László Fekete zongora című történelmi vitadrámájából készült felolvasó színházi előadást mutatja be új, saját premierként az Esztergomi Várszínház augusztus 21-én és 22-én este nyolc órakor. A darab Tisza István Ady Endrével való képzeletbeli találkozásáról szól.
A két főszeplő, Trill Zsolt és Horányi László. A rendező Wiegmann Alfréd.
Az Esztergomi Várszínház harminckettedik évadában is tartanak új, saját bemutatót. Horányi László, a szabadtéri teátrum igazgatója elmondta: az elmúlt évtizedekben a meghívott darabok, koncertek, előadói-estek mellett mindig igyekeztek saját vagy koprodukciós előadásokat létrehozni. Ezzel a várszínház helyi kulturális, színházi és turisztikai kínálatát szeretnék erősíteni, színesíteni. Fontos volt számukra, hogy történelmi múltunkkal, az identitásunkkal, értékeinkkel foglalkozó művek is színpadra kerüljenek, bemutatva hősöket, helyzeteket, tetteket, példaértékű életeket erősítve egyben a helyi lokálpatriotizmust.
A Fekete zongora történelmi vitadráma Ady Endre és Tisza István feltételezett találkozásáról szól. Tisza monográfusa, Vermes Gábor feljegyezte, hogy egy ismeretlen személy érkezett Tiszához, és figyelmeztette arra, hogy merénylet készül ellene. Szále László darabja arra az ötletre épül, hogy ez az ismeretlen személy Ady Endre volt. A darabot augusztus 21-én és 22-én játsszák, a két főszereplő Trill Zsolt Jászai-díjas, kiváló és érdemes művész és Horányi László Jászai-díjas színművész. Szerepel még a produkcióban Kulcsár Viktória, valamint Ács Tamás. A dramaturg Kulcsár Edit, a tervező Horányi Júlia. A rendező Wiegmann Alfréd.
A várszínház műsorával kapcsolatos hír még, hogy a felolvasó színházi bemutatót megelőző napokban a hagyományoknak megfelelően újra felállítják a bazilika előtti nagyszínpadot Esztergomban. Oda augusztus 17-én és 18-án este kilenc órakor Szörényi Levente és Bródy János művéből készült István, a király rockopera keresztmetszetének koncertturnéját hívták meg Feke Pál, Szomor György és Dolhai Attila közreműködésével.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Rajz, makett, film – alkotásokat várnak az esztergomi tűzoltók!
- Útlezárás miatt változik az esztergomi buszok útvonala
- Három hónapig forgalomkorlátozásra kell számítani Esztergomban
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Új vonat, új menetrend Esztergom felé
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


