Ezt olvasta már?

Elektromos biciklik: út az új közlekedési eszköz felé

Az elektromos kerékpárok vagy e-bike-ok az utóbbi időben hatalmas népszerűségre tettek szert, mivel energiatakarékos és kényelmes közlekedést biztosítanak.


Áder János: a béke napról napra, állandó munkával épül

A terrorizmus elleni küzdelemről, illetve a béke és a biztonság érdekében vállalt erőfeszítésekről beszélt a köztársasági elnök hétfőn Budapesten, a diplomáciai testület tagjai számára adott újévi fogadáson, a Művészetek Palotájában. - Pécsi Napilap -

"A béke napról napra, állandó munkával épül" - idézte Boldog VI. Pál pápa gondolatát Áder János.

áder jános

Az államfő beszédében felidézte az újévi köszöntés hagyományát, amelyet - mint fogalmazott - ma már csak nagyon kevés helyen tartanak meg régi formájában, de a jókívánságok szokása a mai napig velünk maradt: az egymásnak kezet nyújtó barátok és ellenfelek, bőséget, sikert, örömöt, egészséget és békességet kívánnak ekkor egymásnak.

A 2017-es esztendő a világ híradásaiban mégsem a béke üzenetével, hanem a terror lesújtó képeivel érkezett meg - hívta fel a figyelmet Áder János, emlékeztetve arra, hogy nem sokkal éjfél után 14 nemzet tagjai lelték halálukat egy véres isztambuli merényletben.

"Az év első, sötét óráira gondolva joggal tesszük fel a kérdést: vajon a 2017-es esztendő a zárt ajtók és a félelem esztendeje lesz-e" - fogalmazott a köztársasági elnök. "Vajon meg tudjuk-e védeni magunkat és szeretteinket az örökös fenyegetettségtől? Vajon közelebb kerülünk-e az új év első perceiben mindannyiunk által kívánt békéhez?" - tette fel kérdéseit Áder János az elmúlt időszak eseményeire utalva.

Ünnepi beszédében az államfő felidézte, hogy 1968-ban Boldog VI. Pál pápa nevezte el Újév napját a béke világnapjának. A pápa, óvva a naivitástól, a békét olyannak látta, amit nem "holmi erőegyensúly" hoz létre - mondta, hangsúlyozva, hogy VI. Pál gondolata, miszerint a béke állandó munkával épül, az egyes ember felelősségére is figyelmeztet.

A köztársasági elnök 2017-ről szólva azt mondta, "nem lehet más közös célunk", mint hogy - megfogadva VI. Pál tanácsát - "erőfeszítéseinket megsokszorozva, huszadrangú vitáinkat félretéve mindent megtegyünk biztonságunk érdekében". Hozzátette: amellett, hogy vissza kell szorítani az esztelen terrort, biztosítani kell az emberek hétköznapi békéjét is.

A államfő után a diplomáciai testület nevében beszédet mondó Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius arra hívta fel a figyelmet, hogy a jelentős humanitárius vészhelyzet, amelyet az eddig példátlan menekültáradat okozott Európa kapujában, még mindig számos kihívás elé állítja és közös megoldásra sarkallja a nemzeteket.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Lakat került a veszélyes játékokra: elképesztő, mi derült ki a hazai játszóterekről

A döntést a korábbi tapasztalatok indokolják, mert a vizsgálatok során sok hiányosság derült ki.

Nagy a baj: rakéta roncsa csapódott Izrael legnagyobb olajfinomítójába

Állítják, nincs veszélyesanyag-szivárgás, miután egy elfogórakéta két darabja találta telibe a haifai finomítót.

A sztrádákon megszűnik az üzemanyagárstop

Péntektől megszünteti az üzemanyagárak hatósági szabályozását az autópályák és gyorsforgalmi utak menti töltőállomásokon,...

Hosszabbított az írek szövetségi kapitánya; Irán készül a vb-re, de bojkottálja az Egyesült Államokat - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb csütörtöki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Elhúzódó energiasokkot áraznak a piacok - Esnek az amerikai tőzsdék is

Az ázsiai tőzsdéken nagy eséssel indult a nap, ezt követően pedig Európában is esést láthatunk, és délután Amerikában is hasonló...

Megtalálod a különbségeket? Az ötödik szinte mindenkin kifog

A két kép első ránézésre teljesen azonosnak tűnik, de valójában 5 apró eltérés van közöttük. Vajon te mindet kiszúrod?

Mágnesként vonzzák a bajt: Csillagjegyek, akiknél az ügyetlenség alapfelszereltség

Vannak, akik egyetlen hirtelen fordulattal képesek felborítani egy széket, vagy egyszerűen megcsúsznak, mert eszükbe sem jutott a lábuk elé...

Ártatlannak vallotta magát Sidi Péter olimpikon, sportlövő az ellene folyó büntetőügy tárgyalásán

A vádirat szerint doppingszert tett a vele köztudomásúan rossz viszonyt ápoló Péni István vitaminjai közé.

Kijózanító üzenet érkezett, az egész világgazdaság beleremeghet a konfliktusba

Irán nem mutathat visszafogottságot mindaddig, amíg az Egyesült Államok és Izrael fel nem hagy katonai műveleteivel – jelentette ki...

Hat év után került elő egy elrabolt lány, 4000 kilométerrel arrébb, új személyazonossággal élt

A kislányt még ötévesen rabolták el, a gyanú szerint a saját anyja. A nyomozás évekig holtponton volt, míg a rendőrök egy fülest nem...

Rákkeltő növényvédőszer miatt hívnak vissza egy ismert teát a boltokból

A Fogyasztóvédelem tette közzé a riasztást a DDT nevű szer miatt, ami a termékbe került. A méreg a múltbéli talajszennyezésből...

A Szuverenitásvédelmi Hivatal szerint nem lehet tényként kezelni a kutatásaik megállapításait

2025 decemberében mondta ki a bíróság, hogy Lánczi Tamás hivatala megsértette az Átlátszó jó hírnevét. A lap most bemutatta az...

0

Sport

Steven Gerrard szerint komoly hibát követ el a Liverpool Szoboszlai Dominikkal

Úgy véli: a magyar válogatott csapatkapitánya igazi vezéregyéniség lett.

Szoboszlai Carragher segítségével bizonyította igazát, a gólja nem így volt tervezve

Az egykori Liverpool-játékos, Jamie Carragher a BL-visszavágó után megragadta a magyar futballista lábát.

Mi történt Varga Barnabással? – az AEK edzésén megdöbbent a görög média + videó

Ma a labdarúgó Európa-ligában és a Konferencialigában is kialakul a legjobb nyolc mezőnye.

Ekkora pofonra senki sem számított a Camp Nouban, kilenc gól a BL-meccsen

Három félidőn keresztül remekelt a Newcastle a Barca ellen, de végül hatalmas verést kapott.

Szoboszlai elképesztően okos gólt lőtt a Bajnokok Ligájában – videó

A Galatasaray csapatát fogadták az Anfield Roadon.

Három magyar a pályán, kövesse nálunk a Liverpool és Galatasaray meccsét.

Egy lépésre voltak a bravúrtól a törökök, akik megnyerték a párharc első mérkőzését.

Nincs vita: Szoboszlai Dominik a Liverpool legnagyobb sztárja lett

A Liverpool magyar sztárja fantasztikusan játszott a Galatasaray elleni BL-meccsen.

Véget ért az Odüsszeia: az iráni női válogatott drámai hazaérkezése

A csapat több országon át vezető, tíz napon át tartó hosszú út végén jutott vissza Iránba.

0
0

Bulvár

Kiszivárgott a Békemenet-titok, szédületes információk láttak napvilágot a Tisza és a Fidesz táboráról

A Békemenet és a Nemzeti menet egy nagyon elgondolkodtató jelenségre világított rá.

Lázár János csúnyán elszólta magát, elmarad a választás április 12-én?

Lázár János furcsa dolgot mondott a választással kapcsolatban.

Ez a zöldség nyersen akár idegméreg is lehet: csak főzve biztonságos a fogyasztása

A zöldségek az egészséges étrend elengedhetetlen részét képezik, és sokan fogyasztják őket nyersen is, hogy megőrizzék a bennük rejlő vitaminokat és tápanyagokat. Ám ez nem minden zöldség esetében a megfelelő

Szokatlan dolgot vettek észre Orbán beszédében, ilyet nem mondhat véletlenül 

Orbán Viktor március 15-i ünnepi beszédébe egy váratlan gondolat csúszott be: a miniszterelnök méltatta Deák Ferencet. Ez élesen kilógott a beszéd egyébként konfrontatív hangneméből, a politikai elemző szerint n

Tilos este 7 után ezt csinálni a kardiológus szerint - 20 éve kezel infarktusos betegeket, óva int tőle

Egy kardiológus szerint az esti szokásaid döntik el, regenerálódik-e a szíved, vagy tovább romlik az állapota.

Ezekkel a kőkemény szavakkal üzentek Orbán Viktor édesanyjának, vérfagyasztó dolgot állítanak Sípos Erzsébetről

A miniszterelnök édesanyja sem hagyhatta ki a Békemenetet, de amit ezután kapott, arra senki sem számított.

Oroszország százszázalékos teljesít-ményre kapcsolhatta az ukrán határ mellett épülő könnyűvizes reaktorát

Ebben a kialakításban a könnyűvíz egyszerre moderátor és hűtőközeg, ami hatékonyan vezeti el a reaktor magjában keletkező hőt, és biztonságosabb működést tesz lehetővé a legtöbb klasszikus nukleáris reakto

Nagy hír jött az óraátállítás kapcsán. Nem erre számítottunk, itt a fordulat

Ezen a napon, hogy pont ez történjen, nem ezt vártuk.

Intim gyantázó vagyok: amit a vendégem lába között láttam, mai napig kísért

Az intim gyantázás sokak számára már teljesen megszokott szépségápolási rutin.

blogmorzsák

Nagy kakaópor teszt

Ezúttal a 20-22% kakaóvaj tartalmú kakaóporokat vakteszteltük.

A férfiklimax drágább, mint a női?

Főszereplőnk elég laza, és hol cinikus, hol életigenlő, de egy biztos: hosszasabban fárasztó asztaltársaság.

0