A zentai csatáról mutatnak be rockoperát augusztus 14-én Esztergomban
Zenta 1697 címmel mutatnak be rockoperát a zentai csatáról az esztergomi bazilika előtti téren augusztus 14-én. Szarka Gyula zeneszerző, előadóművész és Szálinger Balázs költő darabját Pataki András rendezésében láthatja a közönség.
Horányi László, az Esztergomi Várszínház igazgatója a műsorban elmondta, hogy az Esztergomi Várszínház két nagyszabású előadást tűz műsorra az idén: a Zenta 1697 című rockoperát augusztus 14-én és a Nemzeti Színház Csíksomlyói passió című produkcióját, amely augusztus 19-én látható.
Az igazgató arról beszélt, hogy a Zenta 1697 című előadás világtörténelmi jelentőségű eseményt dolgoz fel és ehhez méltó, világszínvonalú produkció jött létre Szarka Gyula zenéjével, Szálinger Balázs szövegeivel, a fellépő színészek és a rendező teljesítményével. "A bazilika méretei, jelentősége, Esztergom történelmi jelentősége, a zentai csata jelentősége és a róla szóló előadás közös nevezőre került" - fogalmazott.
Mint mondta, az előadás olyan értékeket közvetít és olyan értékek megtartására hívja fel a figyelmet, amelyekre ma nagy szükség van. Köztük van a hűség, a hazaszeretet és az adott szó igazsága.
A Zentai Magyar Kamaraszínház és a Soproni Petőfi Színház koprodukciójában készült előadás tisztelgés az 1697. szeptember 11-én lezajlott esemény előtt, amikor a Savoyai Jenő által vezetett egyesült keresztény seregek Zenta határában meghatározó csatát nyertek a török haderővel szemben.
forrás: mti

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Rajz, makett, film – alkotásokat várnak az esztergomi tűzoltók!
- Útlezárás miatt változik az esztergomi buszok útvonala
- Három hónapig forgalomkorlátozásra kell számítani Esztergomban
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Új vonat, új menetrend Esztergom felé
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


