A rákoshegyiek mielőbbi beavatkozást várnak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér működésével kapcsolatban
Legalább a hatályos jogszabályok betartását, de leginkább további repülési korlátozásokat követelnek a főváros XVII. kerületének a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér fel-és leszálló gépeinek zajára panaszkodó lakosai. Az ügyben csütörtök este tartottak lakossági fórumot.
Riz Levente (Fidesz-KDNP), a kerület polgármestere nyitó beszédében a légiközlekedéssel kapcsolatos legnagyobb probléma forrásának a kettes kifutópályát nevezte. Mint ismertette, ez 1,6 kilométerre esik Rákoshegy "100 éve lakott" településrészétől és a nyolcvanas években jogszabálysértő módon építették, ugyanis az akkori rendelet 5 kilométeres védőtávot írt elő, amelyet nem vettek figyelembe. A lakossági tiltakozás eredményeként a pálya működtetését 1984 és 1997 között átmenetileg megszüntették, a korlátozás azonban ezt követően megszűnt - mondta a polgármester, hozzátéve, hogy 2004-ben kormányrendeletben szabályozták a használat módját. Mint mondta, a városrész minimális célja, hogy ezt a jogszabályt betartsák, ez ugyanis kimondja egyebek mellett, hogy csak hétköznap, reggel 8 és este 10 óra között lehet használni a kifutópályát, és a 10 tonnát meghaladó gépek egyáltalán nem használhatják. Riz Levente a lakosokkal egyetértésben elmondta, hogy ezt az előírást folyamatosan megsértik, vannak éjszakai és hétvégi gépek, valamint 400 tonnás járatról is beszámoltak a fórumon. A városrész vezetője "nonszensznek" tartotta, hogy a jogszabályok betartásáért kell küzdeni. Szólt arról is, hogy a zajértékszámítás módja nem felel meg az ott élők érdekeinek, mert nem az egyedi zaj szintjét számolják, hanem átlagértékeket, holott a fel- és leszálló gépek lehetetlenné teszik a nyugodt alvást. A polgármester kifogásolta, hogy nem vetnek ki légi közlekedési bírságot, ezt például a tiltott időszakban való repüléskor lehetne alkalmazni. Ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy az így keletkező összeget helyben, a hatást elszenvedők használhatnák fel, például ablakcserére. Bírálta azt, hogy a légitársaságok által fizetett zajvédelmi díjat a Budapest Airport kapja meg zajvédelmi célokra, a tapasztalat azonban az - mondta -, hogy a 3-400 millió forintos bevételnek nincs nyoma a térségben. Hozzátette, hogy ebből az önkormányzatok szeretnének részesedni és a pénzt zajszintet csökkentő beruházásokra fordítani. Riz Levente kitért a reptér üzemeltetőjének fejlesztési elképzeléseire is, amelyek megvalósítása forgalomnövekedéssel járna, de álláspontja szerint a lakosok számára így is elviselhetetlen a helyzet, "nem lehet örökké nemzetgazdasági szempontokra hivatkozni és az emberi tényezőt figyelmen kívül hagyni".
Több felszólaló lakos azt mondta, hogy a gépek által kibocsátott üzemanyag légzőszervi megbetegedést okoz, és azt kérték, hogy legyenek rendszeres egészségügyi szűrések. Hangsúlyozták, hogy a fel- és a leszálló gépek által okozott zajszint már-már elviselhetetlen. Házaik elértéktelenedtek - panaszolták, és többen is sürgették, hogy Budapest Airport vásárolja meg azokat, hogy a kapott pénzből új ingatlanhoz juthassanak.
Szó volt arról is, hogy több eljárás is folyamatban van, amelyeket az önkormányzat a lakosokkal közösen indított a Budapest Airport ellen, a felszólalók az eljárások felgyorsítását sürgették.
A fórumon Szarvas Gábor, a a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport környezetvédelemért felelős igazgatója azt mondta, tisztában vannak a rájuk háruló felelőséggel, és beruházásokkal igyekeznek csökkenteni a zajterhelést.
A Budapest Airport szerdán közleményben arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a XVII. kerület érintett ingatlanjainak "passzív akusztikai védelmével" befejezte négy éve megkezdett zajszigetelési programját. Mint írták, az önkéntes zajszigetelési program során a zajterhelésnek legjobban kitett, a repülőtérrel szomszédos ingatlanok hálószoba ablakain végeztek zajszigetelést, valamint szellőztető berendezést helyeztek el a helyiségekben annak érdekében, hogy nyáron, csukott ablakok mellett is biztosított legyen a szellőzés és a pihenés
mti
hírek innen, onnan
Hová vezet a mohácsi Duna-híd? A miniszter elárulta
Két héttel a parlamenti választások előtt a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium 76 milliárd forinttal növelte...
Ritka természeti jelenség miatt ellenőriz a rendőrség – bírságot kaphatsz, ha ezt teszed
Fontos tudnivalókra hívta fel a figyelmet a rendőrség a tiszavirágzással kapcsolatban, büntetést kaphatsz, ha ezt teszed.
Külföldön biztosra veszik, hol folytatja a DVTK korábbi közönségkedvence - sajtóhír
A Dalmatinski Portal információi szerint a 25 éves kapus mindenben megállapodott leendő klubjával.
Állítólag eldőlt, visszakerül előző csapatához a magyar válogatott játékos - az árát és a fizetését is megírták külföldön
Török sajtóhírek szerint a Kocaelispor közel áll ahhoz, hogy új, hosszú távú szerződést kössön Balogh Botonddal.
„Mindent elhoztunk” vs. „nem történt semmi” – Mi a helyzet az uniós pénzekkel?
Egy héttel az események után sem világos, mit intézett pontosan a befagyasztott magyar EU-támogatásokról tárgyaló kormány –...
Kemény szavak röpködtek a politikai reklámokról a parlamentben
A gyűlöletkeltésre alkalmas politikai reklámok visszaszorításáról, a gazdasági reklámok településképi illeszkedésének...
Tempót válthat a magyar gazdaság, de ehhez fegyelmezett költségvetés is kell
Idén 1,5, jövőre 2,5 százalékos bővülést vár a K&H.
Súlyos csapás az európai márkákra: Kína megváltoztatja a hibridekre vonatkozó szabályokat
A plug-in hibrid járművek piacán jelentős változások várhatók, amelyek középpontjában Kína új szabályozása áll. Az ország idén...
Szó szerint észrevétlenül emelte a kormány az üzemanyag árán, mutatjuk, mit kell tudni
Bár az autósok egyelőre nem érzik a pénztárcájukon, a kormány módosított a védett üzemanyagár-rendszer egyik fontos elemén.
Új sportág: így teremt esélyeket a Provident
Idén még több nehéz sorsú gyermek kap lehetőséget arra, hogy a sporton keresztül közösséget, önbizalmat és jövőképet találjon. Új...
Ez az ország még mindig mágnesként vonzza a turistákat, de a nyár tartogat kérdéseket
A júliusi és augusztusi kereslet valamivel visszafogottabb lesz.
Ítéletidő vet véget a melegnek az ország egyes részein – Mutatjuk, hol mikor lehet számítani heves zivatarokra
Hullámzó frontrendszer alakítja időjárásunkat az elkövetkező napokban, akár heves zivatarok is kitörhetnek – írja előrejelzésében a...
Sport
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?
A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban
Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.
Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről
A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.
Soha nem látott kezdőcsapattal építi a magyar válogatottat Marco Rossi
Jön a meccs Kazahsztán ellen.
Megerősítve: a Real Madrid 100 millió euróért adhatja el Fede Valverdét
Kell a pénz a 150 millió eurós igazolásra, Eduardo Camavinga távozása is napirenden van.
Bulvár
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány
Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás
„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?
A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben
Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon
Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.
A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg
"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.
Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni
Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.
Rengeteg magyart érint a július 1-jei szigorítás: Sokan eleshetnek a nyugdíjtól
Mutatjuk az új szabályokat!
Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják
Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.
Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt
Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.
blogmorzsák
Szárnyashajózás, ex-csavargőzös, komp és tűzoltóhajó
Attila, Pannónia, Margitsziget, szárnyashajók, és persze az egyszerre kopottnak és elkoptathatatlannak tűnő Moszkvák.
Lehet béke Irán és az USA között?
A megegyezést egyelőre több tényező hátráltatja, mint segíti.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Rajz, makett, film – alkotásokat várnak az esztergomi tűzoltók!
- Útlezárás miatt változik az esztergomi buszok útvonala
- Három hónapig forgalomkorlátozásra kell számítani Esztergomban
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Új vonat, új menetrend Esztergom felé
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


