A dél-koreai Soulbrain üzemet építhet Tatabányán
A tatabányai ipari parkba települhet a dél-koreai Soulbrain, a felépítendő új üzemben lítiumos akkumulátorokhoz szükséges elektrolitot állítanak majd elő.
Az építkezéshez négyhektáros területet értékesített a Soulbrain magyarországi leányvállalatának a NIPÜF csoport - közölte a NIPÜF Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt. szerdán az MTI-vel.
A NIPÜF tájékoztatása szerint a beruházás első ütemében egy 4700 négyzetméteres csarnok épül meg, ahol negyven új munkahely jön létre. A tervek szerint 2020 végén megkezdhetik a próbaüzemet a gyárban.
A közlemény szerint a telek értékesítése előtt elvégezték a közúti kapcsolatok megteremtését, valamint a közműveket a telekhatárig kiépítették. A közleményben az ingatlanvásárlás és a beruházás várható összegét nem jelölték meg.
Az MTI információi szerint az ingatlanra 2019. december 30-án bejegyezték a Soulbrain Hungary Kft. tulajdonjogát, a telken földmunkát még nem végeztek. A felépülő üzem termékeit az elektromos járművek akkumulátorait gyártó két dél-koreai üzem használhatja majd fel, az SK Innovation Komáromban és a Samsung Gödön.
A vállalat 2019 májusában mutatta be terveit és technológiáját az önkormányzatnak és a szakhatóságoknak. A város akkori vezetése támogatta a beruházás megvalósítását. A megismert információk szerint az üzem létesítése nem igényel előzetes környezeti hatásvizsgálatot.
A magyar állami tulajdonú NIPÜF Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt. 2016-ban kezdte meg a működését, és a piacon Inpark márkanév alatt tevékenykedik.
A NIPÜF csoport portfóliója 2019 végén országszerte 970 hektár ipari célú fejlesztési területet foglalt magában. A bérbeadott csarnokok területe meghaladja a 150 ezer négyzetmétert, emellett 17 ipari parkban kész infrastruktúrával várja a betelepülni szándékozó hazai és külföldi vállalatokat.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Rajz, makett, film – alkotásokat várnak az esztergomi tűzoltók!
- Útlezárás miatt változik az esztergomi buszok útvonala
- Három hónapig forgalomkorlátozásra kell számítani Esztergomban
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Új vonat, új menetrend Esztergom felé
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


