Ezt olvasta már?


A Velencei-tónál indul június végén a Magyar Tavak Fesztiválja

Az idén június 28-án és 29-én a Velencei-tónál indul immár negyedik alkalommal a Magyar Tavak Fesztiválja, amely a kultúrát, a sportot és a természet szépségeit ötvözi.

 

Az országos fesztivál július végén a Tisza-tónál, majd augusztus végén a Balatonnál folytatódik - áll a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, június 28-án, pénteken gálakoncertet rendeznek a Csajághy Laura Szabadtéri Színpadon Az ének értelme címmel.

Az idei Magyar Tavak Fesztiválja gálakoncertjein Miklósa Erika mesterképző énekiskolája, a Kvintesszencia hallgatói mutatkoznak be. A világhírű operaénekesnő közreműködésével tíz énekművész mutatja meg tehetségét, egyúttal bepillantást nyerhet a közönség az oktatási metódus, az énekképzés, az előadói mesterség elsajátításának kulisszáiba - fogalmaznak a szervezők.

A koncert-talkshow repertoárja a mesteriskola sokszínűségét tükrözi: a klasszikus szerzők mellett megjelenik a dzsessz és a könnyű műfajok, a musical és az operett, valamint magyar nóták is elhangzanak.

A koncert közreműködői között van András Gábor Róbert, Bojtos Luca, Budai Beatrix, Dobrita Roland, Gáspárik Szilvia Klára, Iván Szandra, Subedi Anna, Szabó Bence, Szakács Erika és Szenthelyi Krisztián. A zenei vezető Szüts Apor, az előadás rendezője Novák Péter.

A második napon, június 29-én, szombaton a kerékpározásé lesz a főszerep: a résztvevők a Velencei-tavat tekerik körbe, majd az egyes megállókon a Velencei-tó térséghez szorosan kötődő, neves előadók várják őket produkcióikkal.

Délelőtt 9 óra 30 perckor a Vintage Dolls lép fel a Halász-kastélyban. Az énekes trió és kísérő zenekara az 1930-as, '40-es évek híres amerikai többszólamú dalait dolgozza fel. Műsoruk megidézi a múlt század közepének zenei világát, a korra jellemző megjelenésbeli elemekkel ötvözve.

A pákozdi Katonai Emlékparkban 11 óra 15 perctől latin dzsessz piknik várja a közönséget Fehér Lili (ének, zongora), Horváth Márk (gitár) és Stencl Tamás (szaxofon) fellépésével.

A dinnyési Hagyományőrző központban 13 órától népzenei dallamok hangzanak el Czeilinger Izabella, a Zeneakadémia népdalénekese és barátai előadásában - áll a programban.

A Velence Resort & SPA kertjében 15 óra 20 perckor az Operavarázs Jónás Krisztával és Rezsnyák Róberttel című műsorral várják a közönséget.

MTI







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Megvan a lakásvásárlók új aranykorlátja

30 kilométeres sáv után ér véget az agglomerációs álom.

Mészáros Lőrinc belevágott a villanyszerelésbe is

A felcsúti milliárdos egy pici leányfalui cégben látott fantáziát, amely elektronikus vagyonvédelmi rendszereket telepít A-tól Z-ig.

2,5 kilométerenként traffipax: megoldaná a magyar gyorshajtás-problémát?

Magyarországon jelenleg inkább csak a gyorshajtások tüneteket kezeljük, és amíg ez nem változik, addig hiába lesz akár minden második...

A Bodö/Glimt sorsa egyetlen pillanat alatt pecsételődött meg Portugáliában

Véget ért a norvég kiscsapat meseszerű BL-álma.

Tart Rubint Rékától és a szigorú szabályoktól ifj. Schobert Norbi szerelme? Kiderült, miért nem költözhetnek össze

Bár a jövőt már közösen tervezik, ifj. Schobert Norbi és szerelme, Petra egyelőre mégsem bútorozik össze.

„Méltósággal fogok meghalni” – Elutasította a kezelést a rákkal diagnosztizált zenész

A rocksztár szomorú hírt osztott meg: egy ritka daganatos betegséget diagnosztizáltak nála, és mivel nem vállalja a felajánlott kezelést,...

Azt mondták az ellentüntetőknek, hogy gyújtsák fel magukat a fáklyákkal

Videóriportunk Orbán Viktor országjárásának második állomásáról, Egerből.

A legjobbak közé választották a vb-re bravúrosan kijutó magyar válogatott centerét

Csapatunk 28 esztendő után léphet újra pályára világbajnokságon.

„A stílus maga az ember” – Hegedűs Zsolt visszavágott az egészségügyi államtitkárnak

Hegedűs Zsolt, a Tisza Párt egészségügyi szakértője reagált Takács Péter egészségügyi államtitkár azon állítását, hogy a Boston...

Ennyit visznek haza az Audi dolgozói Győrben

Az Audi Hungariánál megszületett az új, két évre szóló bérmegállapodás, amely egyszeri, akár egymillió forintos kifizetést is...

0

Sport

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás

A Sporting hősies fordítás után ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.

A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását

Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.

A „síró" Vinícius lövését piros lap követte, Courtois sem fejezte be a Real Madrid meccsét

A három angol csapatból egy jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.

Sporting–Bodö/Glimt: mit mutatott a VAR és mit nézett a játékvezető? Háborognak a norvégok

A Bodö/Glimt játékosai először el sem hitték, hogy a bíró büntetőt fog ítélni a Sporting javára a második félidőben.

Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között

A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.

Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről 

Először szólalt meg a szabálytalansággal kapcsolatban a Real Madrid védője.

Az egyik magyar focista sorsa már eldőlt a Liverpool sorsdöntő BL-meccse előtt?

A Liverpool edzőjét kirúghatják, ha csapata elbukja a Galatasaray elleni BL-párharcot.

370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre

Az UEFA hivatalos közleménye szerint itt vannak a budapesti Bajnokok Ligája-döntő árai.

Iszonyatos mélységből a csúcsra: a világ 16 legjobb csapata között Magyarország

A magyar női kosárlabda-válogatott az elmúlt négy év alatt megjárta a poklot, de most tényleg a mennyországba jutott.

Méghogy a legveszélyesebb állás? A Fradi lubickol Európában a 2–0 után.

Az együttes nyolc ilyen párharcából hetet húzott be, kétszer jutott döntőbe, egyet meg is nyert.

0
0

Bulvár

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

Gigantikus botrány, Mészáros Lőrinc képei sorakoznak az ukrán-magyar határon

A választások előtt nem jött ez jól Mészáros Lőrincnek.

Schadl György mutatott egy képet a telefonján, és minden megváltozott

Az Igazságügyi Minisztérium dolgozóit hallgatta meg a bíróság.

Zelenszkij kapitulált: győzött a józan ész

Fordulat az utolsó pillanatban: az EU-csúcs előtt Ukrajna beadta a derekát és Zelenszkij kapitulált, ami fordulatot hozhat az olajháborúban. Az elmúlt hetek intenzív diplomáciai egyeztetései végül eredményt hoztak

Drámai válasz. Megkérdezték Orbán Viktortól, felkészült-e hazánk egy ukrán fegyveres támadásra

A Magyar Honvédség felkészült az ország védelmére, vélekedik a szakminiszter államtitkára. Azt viszont nem tudni, mennyi óvóhely van Magyarországon.

Pánikvásárlás indult a boltokban: ezt veszik a magyarok

Tömegek keresik az alternatív megoldásokat arra az esetre, ha kifogyna a gáz vagy az üzemanyag.

15 éves ikerlányaival állították meg a sóshartyáni apát: amit a kocsiban találtak, azért előzetesbe is került

A rendőrség még mindig nagy erőkkel nyomoz a Delta program keretében: ez a nógrádi édesapa ennek az áldozata. De a két lánya is, akikkel épp együtt autókázott.

Trump éjjel brutálisan lecsapott - az óriásbombázás után NATO-kilépés jöhet?

Óriásbombákat vetett be a Hormuzi-szoros térségében az Egyesült Államok. Donald Trump eközben azzal fenyegetőzött, hogy kilép a NATO-ból, amiért a tagországok megtagadták segítségkérését.

Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart

Tudományos módszerekkel megbecsülték a március 15-ei politikai felvonulások méretét.

blogmorzsák

Jegyet vettél, de változott a program?

Mire számíthatunk, ha a kifizetett program nem a meghirdetettek szerint valósul meg?

0