A Hungaroringen folytatódhat a Hamilton-Vettel csata
A hétvégén 32. alkalommal kerül sor a Forma-1-es Magyar Nagydíjra a Hungaroringen, ahol folytatódhat a világbajnoki címért harcoló brit Lewis Hamilton (Mercedes) és a német Sebastian Vettel (Ferrari) csatája.
A 20 futamos sorozat félidejénél, 10 versenyhétvége után a négyszeres vb-győztes Vettel előnye mindössze egy pont az összetettben a háromszoros világbajnok Hamilton előtt. Ez nagyrészt annak tudható be, hogy két héttel ezelőtt, Silverstone-ban a brit rajt-cél-győzelmet aratott, miközben 30 éves riválisának a harmadik hely "kicsúszott a kezei közül", mert két körrel a leintés előtt defektet kapott, kerékcserére kényszerült, s csak hetedikként ért célba.
Nem szabad ugyanakkor megfeledkezni Hamilton csapattársáról, a finn Valtteri Bottasról sem, aki bár kimondva-kimondatlanul második számú versenyzőnek számít a Mercedesnél, idei két futamgyőzelmével és hét dobogós helyezésével "csak" 23 ponttal marad el Vetteltől.
A Hungaroring 31 éves történetében számos kaotikus futamot láthatott már a közönség, s ezúttal sem kizárt, hogy meglepetés-eredmény születik a mogyoródi aszfalton, amelyet a pilóták többsége leginkább a monte-carlói városi pályához hasonlít, igaz, a magyarországi helyszínen nincsenek annyira közel a falak, mint Monacóban.
A 32 éves Hamilton egyeduralkodónak számít a Hungaroringen, tavalyi már ötödször nyert Magyar Nagydíjat. Vettelnek ugyanakkor nem a mogyoródi a kedvenc helyszíne: nyolc évet kellett várnia az első diadalára ezen a pályán, ahol csak 2015-ben, már négyszeres vb-győztesként sikerült elsőként célba érnie.
Vettel szerint idén a Mercedes az időmérő edzéseken volt sokkal jobb, mint a Ferrari. A német pilóta úgy fogalmazott, három-hat, Ausztriában hét tizedmásodperces hátrányban voltak az egyenesekben a stuttgartiak autóihoz képest, s erre a problémára egyelőre nem találtak megoldást.
A mezőnyben Hamilton és Vettel mellett további három mogyoródi győztes, a spanyol Fernando Alonso (McLaren), az ausztrál Daniel Ricciardo (Red Bull) és a finn Kimi Räikkönen (Ferrari) lesz még ott a hétvégén.
A csapatok a vasárnapi futam után nem pakolnak össze és utaznak el, hanem Mogyoródon maradnak, a szezon közbeni hivatalos tesztre ugyanis ezúttal a Hungaroringen kerül sor jövő kedden és szerdán.
A versenyen is részt vevő pilóták közül csak hatan, Räikkönen, Max Verstappen (Red Bull), Felipe Massa (Williams), Carlos Sainz Jr. és Danyiil Kvjat (mindkettő Toro Rosso), valamint Stoffel Vandoorne (McLaren) marad Magyarországon. Mellettük lehetőséget kap egy nagy visszatérő is: a lengyel Robert Kubica. A 32 éves krakkói versenyző 2006 és 2010 között volt az F1-es mezőny tagja, 72 versenyen indult, egyszer győzött, s 12 alkalommal végzett dobogós helyen. A 2011-es szezon előtt, februárban egy raliversenyen súlyos balesetet szenvedett, számos operáción esett át, jobb kezét máig nem tudja tökéletesen használni, ezért más sorozatokban versenyzett, s először június elején ülhetett be a Renault istálló 2012-es F1-es autójába. A francia csapat idei versenyautóját első alkalommal a Hungaroringen vezeti majd, s elképzelhető, hogy ez lesz az első komolyabb lépés a Forma-1-es visszatéréséhez.
A Magyar Nagydíj programja pénteken 10 órakor kezdődik az első szabadedzéssel, 14 órakor a második, szombaton 11 órakor pedig a harmadik gyakorlásra kerül sor. A rajtsorrendről döntő időmérő edzés szombaton 14 órakor, a 70 körös futam pedig vasárnap 14 órakor startol.
A hétvége eseményeit az M4 Sport élőben közvetíti.
hírek innen, onnan
Óriási baj miatt bénult meg az M5-ös, most is mentenek
Jobb elkerülni a térséget. Egy kocsi kapott lángra az M5-ösön
Iszonyatos hír jött: lezuhant egy repülő, mindenki meghalt
Az áldozatok kilétét egyelőre nem közölték. A repülő fedélzetén senki sem élte túl a zuhanást.
Arne Slot egyetlen mondatot említett Pécsi Árminról, a riporterek nem hittek a fülüknek - Irány a kezdőcsapat Liverpoolban?
Nemrég még arról szóltak a hírek, hogy a Felcsútról igazolt magyar kapus Spanyolországba szerződik.
Saját csapattársa foszthatja meg a történelmi rekordtól az olasz sportolót
Éppen a magyarországi versenyhétvégén.
„Legyél férfi.” – Schobert Norbi kemény ultimátumot adott fiának, aminek meg is lett az eredménye
Az édesapa a fia ballagásán rántotta le a leplet! Schobert Norbi őszintén vallott fia küzdelmes múltjáról és elképesztő...
Visszatérnek a „cirkáló” mentők, nem csak Budapestre
Május 1-jétől négy mentőmotor és két mentőkerékpár is szolgálatba áll Budapesten és Pest vármegyében – közölte az Országos...
Visszavonul Nagy Ervin, nem akar több pénzt elfogadni
Nagy Ervin bejelentése az év egyik legmeglepőbb híre.
Nézeteltérés pattant ki a Tisza-kormány miniszterjelöltjei között Kapitány István bejelentése miatt
Hegedűs Zsolt, a Tisza Párt egészségügyi miniszter-jelöltje udvariasan üzent párttársának, Kapitány Istvánnak, üdvözöltve, hogy...
Trump tovább csuklóztatja az EU-t, újabb büntetővámot jelentett be
„Örömteli” bejelentést tett pénteken az Egyesült Államok elnöke: közösségi oldalán közölte, hogy már a jövő héttől magasabb...
Emlékszel még Xenára, a harcos hercegnőre? Lucy Lawless 58 évesen is elképesztően jól néz ki
Te még felismernéd a színésznőt?
Itt van Trump legújabb vámrendelete: ez rengeteg országot hidegzuhanyként érhet
Emlékeztetett arra, hogy az Egyesült Államokban gyártott járművek továbbra is vámmentesek maradnak.
Hírek érkeztek Bulgáriából az euró bevezetése után négy hónappal: ez várna Magyarországra, ha mi is meglépnénk a nagy döntést
Az Európai Bizottság egy külön jelentésben javasolta a bolgár hatóságoknak a szigorú árellenőrzés folytatását.
Sport
A Liverpool csapatából nyolc játékos távozhat, íme a lista. + videó
A liverpooli Rousing The Kop portál összegzést készített arról, hogy mi várható a Vörösoknél.
Az UEFA megindokolta, miért vonta vissza a játékvezető az Arsenal tizenegyesét az Atlético Madrid ellen
Itt a hivatalos indoklás.
Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai
Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.
Áll a bál a Kajak-Kenu Szövetségben: visszaélések, milliárdos pazarlás és szakmaiatlan döntések miatt támadják az elnököt
Az elnökség és a közgyűlés sem indított bizalmi szavazást Schmidt Gábor ellen.
„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után
A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.
Elzavarta légiósait a Nyíregyháza, a bajnokság legeredményesebb játékosa nem maradhat
A bajnoki nyolcadik helyezés után alaposan átalakul a játékoskeret.
Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta
Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.
Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk
Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.
Megírták: A Real Madrid tárgyal Kroos visszatéréséről; megnevezték Mourinho utódját - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb csütörtöki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő
A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.
Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.
Váratlan események sora után jön az ukrán–orosz döntő
Mirra Andrejevát egyedül Bondár Anna szorongatta meg. Marta Kosztyuk nyilatkozott a kézfogásról.
Bulvár
Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök
Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű
Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.
A rendeletet aláírták. 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek.
2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért
Szégyenletes videó került elő, ahogy menekülnek a titkosszolgálat emberei a Donald Trump elleni merényletkísérletnél
Alig volt szakszerű megmozdulásuk az ügynököknek, itt még fejek hullanak.
Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje
A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.
Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés
Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.
Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját
A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény
Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld
Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.
Döntés született az ly-betű sorsáról, hogy a magyar nyelvből eltűnjön vagy maradjon, egyértelmű győztes született
Komoly eredménye lett egy felmérésnek, amely az ly sorsásról is határozott.
„Üzenem Mészáros Lőrincnek, hogy szakadjon le a töke!” – durván átfordult a falu, ahol négy éve 82 százalékkal győzött a Fidesz
Most viszont 71 százalékot húzott be a Tisza.
Veszélyben a nyár. A meteorológusok állítják, augusztusban drasztikusan megváltozhat az időjárás
Szabadságot tervezel? Mutatjuk, mire számíthatsz nyáron!
Szívszorító hír érkezett Rubint Réka állapotáról
Nyilvánosságra hozta.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Rajz, makett, film – alkotásokat várnak az esztergomi tűzoltók!
- Útlezárás miatt változik az esztergomi buszok útvonala
- Három hónapig forgalomkorlátozásra kell számítani Esztergomban
- Elindultak az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán a teljes körű felújítási munkák
- Új vonat, új menetrend Esztergom felé
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


