Ezt olvasta már?


15 városban szerveznek tüntetést a státusztörvény ellen csütörtökre. Sopron, Pécs, Debrecen és Miskolc mellett Budapesten is tüntetés lesz

A Pedagógus Szakszervezet szerint a státusztörvény bevezetésének eredményeként a vidéki kisiskolák bezárása következhet. A Momentum az Európai Bizottsághoz fordul. A Fidesz megismételte: a pedagógusok a baloldali politikusok miatt nem kapnak fizetésemelést. Az ATV Híradó riportja.


hirdetés

A cikk és videó itt nézhető meg!

A láncok közé most már csavar is került és újabb kamerákat helyeztek ki a Karmelita Kolostor előtti kordonokhoz. Korábban a rendőrség könnygázt és gumibotot is bevetett, hogy megállítsa a diák tüntetőket, akik kordont bontottak az épületnél.

 

Az Egységes Diákfront kedd estére virrasztást szervez a státusztörvény bevezetése ellen a Karmelitánál.

"Mi várjuk a különböző támogatókat akár vízzel, étellel, matraccal, mindennel, amit csak egy kempingezéshez vagy amit virrasztáshoz el lehet képezni, illetve várjuk azokat is, akik csak egy-egy jó szót szeretnének szólni" - mondta Mihalics Lili, az Egységes Diákfront alapítója.

Totyik Tamás, a PSZ alelnöke arról beszélt híradónknak, hogy 5000 fő feletti létszám egyértelműen nyilatkozott, ennyi pedagógus mondana fel, ha bevezetnék a státusztörvényt. "A státusztörvény jogállással kapcsolatban nekünk az az érzésünk, hogy a kormány előkészíti a vidéki kisiskolák bezárását" - tette hozzá.

Az Oktatási Hivatal adatai sem biztatóak az utánpótlás szempontjából, fizikatanár szakra idén első helyen csupán 28-an jelentkeztek.

"Akkora a baj, hogy a holdról is látszik, hogy a miniszterelnök urat idézzem" - ezt már Gelencsér Ferenc a Momentum képviselője mondja.

Donáth Anna pedig hangsúlyozta kérni fogja az Európai Bizottságot, hogy emelje be az európai pénzek folyósításának feltételei közé a magyar oktatás átfogó reformját.

"Pontosabban, arra fogom kérni az Európai Bizottságot, hogy vonassa vissza a státusztörvényt a kormánnyal, azonnali 50 százalékos pedagógus béremelést írjon elő a kormánynak, és mindemellett ne csak ajánlásokat fogalmazzanak, amit már most is megfogalmaztak, hanem az ajánlás maga legyen egy átfogó reform" - fogalmazott a Momentum EP-képviselője.

A Fidesz úgy reagált: a baloldali politikusok miatt nem kapnak a pedagógusok fizetésemelést.

Csütörtökön 15 városban állnak ki közösen a státusztörvény ellen. Köztük pécsi tanárok is.

"Aki szervezi az a Pécsi Oktatási Nevelési Társulás, amelyben tanárok, diákok, szülők és civilek vesznek részt. Célunk, az hogy egy mese keretébe foglalva végigvegyük a diákok 7 igenes kérdéseit és határozott igennel feleljünk ezekre, és egy határozott nemet mondjunk a státusztörvény bevezetésére" - mondta Bosák Levente pedagógus.

Budapesten csütörtökön délután a Belügyminisztérium épülete mellett a József Attila utcában kezdődik a státusztörvény elleni tiltakozás. Június 5-én, a Pedagógus nap alkalmából pedig a PDSZ szervez megmozdulást az Oktogonon.

 

 

 







0

hírek innen, onnan

A Juve ellen szállt el a veretlenség, botlott a Barca

A torinóiak emberelőnyben zártak.

„Bal sors, akit Reagan tép…” – Így értjük félre a világot gyerekként

Gyermekszemmel a világ sokszor más, íme egy kis ízelítő abból, ahogyan mi láttuk anno.

Száznál is többen meghaltak, amikor tűz ütött ki egy iraki esküvőn

A menyasszony és a vőlegény tánca közben csaptak fel a lángok.

Német páncélost vadásztak le az orosz katonák – Elveszett Ukrajnában az első Marder 1A3-as

Kilőttek az oroszok egy német gyártmányú Marder 1A3 típusú lövészpáncélost Verbove térségében. Ez az első ismert, hitelesített...

Eladja az állam a mátraházi honvédüdülőt

A lehetséges vevők között Tiborcz István neve is felmerült, de a miniszterelnök vejének cégcsoportja cáfolt.

Szakértő: Kína nem képes azt a világrendet megmenteni, amelyet az Egyesült Államok nem képes fenntartani

Kedden három neves hazai szakértő vitatkozott a kínai Övezet és Út kezdeményezés (Belt and Road Initiative - BRI) jubileumának...

Virális lett a TikTokon, hogy 630 ezres fizetéssel és 13. havi bérrel csábítja a magyar munkaerőt a német posta

Egy korábban kint munkát vállaló férfi mesélte el, milyen körülmények között dolgozott.

Valami készül? Nagy Márton a Mol vezetőivel tárgyalt

A kormány minden lehetséges eszközzel tompítani kívánja az üzemanyagárak növelését.

Az MI segíti a hajléktalanok bőrgyógyászati ellátását

Telemedicina segítségével biztosít a jövőben bőrgyógyászati ellátást hajléktalan emberek számára a Magyar Máltai Szeretetszolgálat....

Keanu Reeves párja elárulta, milyen a színésszel randizni

Keanu Reeves barátnője, Alexandra Grant betekintést engedett a kapcsolatukba és elmesélte, hogy milyen kapcsolatban lenni a színésszel.

0

Sport

Tragikus balesetben meghalt a magyar sportoló

Jordániában tartózkodott egy hegymászó csoporttal.

Reagált a nemzetközi szövetség Losonczi Dávid elcsalt világbajnoki döntőjére

A magyar birkózó a bírók súlyos tévedése miatt maradt le a vb-aranyéremről.

Felfüggesztették a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitányát

Bejelentések érkeztek a szakember magatartásával kapcsolatban.

Az elhunyt magyar rendőr családján segít Lőw Zsolt

Az esztergomi robbantás áldozatának családjának gyűjt Lőw Zsolt és a Bayern München.

Máshol rendezik a magyar válogatott Eb-selejtezőjét

A mérkőzést november 16-án rendezik meg.

Hatalmas a káosz Fehérváron: szétesik a csapat

Egymás után távoznak a fontos emberek.

Magyarország labdarúgó Európa-bajnokságot rendez

Az UEFA végrehajtó bizottsága mai ülésén döntött a következő évek utánpótlás Európa-bajnokságok helyszíneiről. Magyarország 2027-ben a női U19-es Európa-bajnokság házigazdája lesz.

Beismerés: a nemzetközi szövetség elnöke bocsánatot kért a bíráskodás miatt Losonczitól

A kötöttfogásúak 87 kilogrammos kategóriájában szereplő Losonczi Dávid vasárnap 8:7-re kikapott Ali Cengiztől a birkózó-világbajnokság döntőjében. Csakhogy Losonczi az elsöprő többség szerint két vállra fek

Óriási siker: világbajnok lett a magyar sportoló

Jákó Miriam kiemelkedő teljesítménnyel megnyerte a nők sportpisztoly számát a Rio de Janeiróban zajló katonai sportölvő-világbajnokságon.

„Ha nem futok el, meghalok” – állítja a Szeged korábbi játékosának felesége

Megdöbbentő részletek derültek ki a családon belüli erőszakkal vádolt sportolóról.

Félti az életét a volt szegedi kézistől a felesége

Sokkoló történet rázta meg a kézilabdavilágot. A horvátok olimpiai bronz- és kétszeres világbajnoki ezüstérmes korábbi kiválóságát, Denis Bunticot családon belüli erőszak és nagy mennyiségű fegyver birtoklá

Kiderült, hány meccset kell kihagynia az érthetetlen módon kiállított Fiola Attilának

A magyar válogatott focistát a Zalaegerszeg elleni meccsen állították ki.

0

Bulvár

Orbán Viktor elővett egy adag készpénzt, majd szótlanul besétált egy IX. kerületi házba

A 444 szerint keddenként rendszeresen a Bakáts utcába jár, a miniszterelnök sajtófőnöke szerint magánprogramja volt Orbánnak.

Baljós jelek utalnak egy komolyabb őszi összeomlásra

A profi befektetők meg kezdték építeni pozícióikat, amivel egy komolyabb tőzsdei áresés esetén sokat kaszálhatnak. Lehet azonban hogy túl korán isznak a medve bőrére, bár vannak intő jelek.

Így nézett ki Jézus a mesterséges intelligencia szerint

A végeredmény hasonlít a korábbi ábrázolásokhoz.

Meghalt Bayer Ottmár operatőr, Bayer Zsolt édesapja

A köztévé is megemlékezik a hazai animációs filmgyártás meghatározó alakjáról.

Így térdel le egy egykori radikális, ha a brüsszeli pénz a tét

Napra pontosan egy évvel ezelőtt ébredtek arra az olaszok, hogy előző este Giorgia Meloni erősen jobboldali Olaszország Fivérei pártja lett az olasz parlamenti választások legnagyobb győztese. Radikális politikai erő

Nincs menekvés, embertelen, gyilkos forróság jön

Vészjósló tanulmány derült ki, egy közelgő esemény drámaian át fogja formálni a Föld időjárását.

Döntöttek a parlamentben arról, hogy munkaszüneti nap legyen-e december 24.

Nem vették tárgysorozatba az erről szóló képviselői önálló indítványt.

Ő Orbán Viktor titkos mesterkéme

A honvédelmi miniszternél is nagyobb lehet a befolyása.

Orbán Viktorék egyedül maradtak: fontos török bejelentés a svéd NATO-csatlakozásról

Minden arra utal, hogy Magyarország utolsóként fogja ratifikálni a svéd csatlakozást.

Gyászol a magyar fitneszvilág: szelfizés után zuhant a mélybe Zsuzsi - Fotók

A Naphire.hu információi szerint hétfőn, Jordániában egy szikláról zuhant a mélybe az ismer magyar fitnesztréner.

Teljesen leáll Pest megye legnagyobb kórházának egyik belgyógyászati osztálya

Komoly bajba került a Kistarcsai Flór Ferenc Kórház.

blogmorzsák

Stadiontűz, győzelem napja és Szerelmesfilm

Időkapszula: ezek történtek 1985 májusának közepén hazánkban és a nagyvilágban.

A falakat megtanítani beszélni

A Fülke projekt arra tesz kísérletet, hogy a város három eddig üres szoborfülkéjével felidézze a hely történetét.

0